Forrás: Népszava

Közelkelet Saron után.

Remélem, hogy Ariel („Isten oroszlánja”) Saron esetében is igazolódik a német közmondás, hogy „a halottnak nyilvánítottak sokáig élnek”. Kívánom neki. De az, hogy ez a 118 kilós „buldózer” – függetlenül a túlélés reményétől – nem kerül vissza a politikai életbe, biztosra vehető. Saron politikailag halott. Nélküle kell számolni. Nehéz lesz. Izrael erős embere olyan pillanatban tűnt el a politikából, amikor – megint egyszer – szükség lenne a térségben egy erős, megbízható egyéniségre. Olyanra, akiről ellenség, barát egyaránt tudja, mit várhat tőle. Ő ilyen volt.

Mit hagyott hátra Ariel Saron? Egy választások előtt álló (március 28.), új vezető egyéniséget kereső, az erődemonstrálás és engedékenység között ingadozó, elbizonytalanodott Izraelt. A másik oldalon egy vezetés nélkülivé vált, anarchiába süllyedő Palesztinát, ahol a január 25.-ére kitűzött választásokon akár legálisan is, a terrorista Hámász kerülhet hatalomra, amelynek változatlanul programján szerepel Izrael megsemmisítése. A szomszédban egy gyengülő és ezért kiszámíthatatlan szír diktatúrát, amely politikai gyilkosság gyanújába keveredett elnökének leváltására késszen áll a radikális „muzulmán testvériség”. Iránban már hatalmon van az az Ahmadinezsad államelnök, aki atombombával fenyegeti az egész világot és elsődleges célként Izraelt jelölte meg. Irakban az Egyesült Államok és szövetségesei vívnak beláthatatlan kimenetelű harcot a vallási meggyőződéssel álcázott nemzetközi arab terrorizmussal.

Ez a Közelkelet 2006 januárjában, amikor Ariel Saron eltűnt a politikai színtérről. A térség legvitatottabb szereplői közé tartzott. Egyike az utolsó, Ben Gurion, Golda Meir, ??? Begin nevével jelzett, később politikussá vált „honfoglalóknak”. Magas rangú katonatisztként részt vett Izrael alapítása óta az ország minden háborújában. Ő volt annak a hadtestnek a parancsnoka, amely 1973-ban, a Jom-Kippur háború során – a felső hadvezetéssel történt egyeztetés nélkül – átlépte a szuezi csatornát. Nemzeti hős lett. De ő felelős azért a mészárlásért is, amelyet 1982-ben a libanoni hadjárat alkalmával, libanoni keresztény milicisták végeztek Sabra és Satila palesztin menekülttáboraiban. (800 halott) Ez katonai karrierje végét jelentette, azt, hogy 18 évre eltűnt a közélet első vonalából.

Az ellentmondások végigkísérték és jellemezték egész életét. Egyike volt a konzervatív Likud párt megalapítóinak és ő volt az aki – mostani betegsége előtti utolsó politikai tettként – kilépett a pártból és Kadima (Előre) néven újat alapított. Saron szorgalmazta, hogy az elfoglalt palesztin területekre a zsidó farmerek települjenek. A „telepesek atyjának” nevezték. De az is ő volt, aki most erőszakkal számolta fel a gázai övezetben ezeket a telepeket. Elrendelte a palesztin Hámász vezetőinek célzott meggyilkolását, de februárban szóbeli fegyverszünetet kötött Mahmúd Abbász palesztin elnökkel. Elfogadta a „közelkeleti négyek” (Egyesült Államok, ENSZ, EU és Oroszország) útitervét (Road Map) a békéhez, amelynek egyik célja a Palesztin állam elismerése Izrael részéről, de falat építtetett a határra, hogy megakadályozza a palesztin terroristák beszivárgását Izraelbe.

Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter, aki számos nehéz tárgyalást folytatott Saronnal, két tulajdonságát emelte ki: nehéz, de megbízható tárgyalófél és pragmatikus. Ha teheti, olyan tényeket teremt a tárgyalások előtt, amelyeket aztán nem lehet figyelmen kívül hagyni. Ágy volt ez a palesztin terrorista vezetők célzott meggyilkolásával, amelyet aztán a fegyverszünet árán felfüggesztett. Elkezdte építeni a falat, amelyet aztán a „közelkeleti négyek” kénytelenek voltak tényként elfogadni az útitervtárgyalásoknál. És pragmatikus volt. Felismerte, hogy a Gáza övezetben lévő települések gazdaságilag még évtizedekig ráfizetésesek és Izrael képtelen gazdaságilag támogatni fennmaradásukat. A másik és talán fontosabb ok: a palesztinok gyorsan növekvő születési aránya rövidesen etnikailag elenyésző kisebbségbe szorítja a telepeseket, ellehetetleníti a zsidók ott élését. A fal megépítése mellett azért tartott ki, mert nem lát olyan palesztin vezetőt, aki meg akarja és tudja akadályozni az Izrael ellenes öngyilkos merénylők beutazását és a civil lakóság ellenes rakétatámadásokat. És pragmatizmusa diktálta azt a lépést is, hogy kilép a Likudból, új pártot alapít, mert a Netanjahu vezette ottani konzervatívok miatt, nem tudja megvalósítani politikáját. Rögzítsük: az egykor fundamentális-konzervatív Ariel Saron, aki korábban hazaárulónak nevezte palesztinokkal béketárgyalásokat folytató Jizhak Rubint és Ehud Barakot, azért lépett ki az általa alapított pártból, mert annak jobboldali vezetői még mindig „Nagy-Izrael”-ben gondolkodnak. Változnak az idők, változnak az emberek.

Saron politikai halála olyan fontos cezúra Izrael történetében, mint Rubin meggyilkolása volt 10 évvel ezelőtt. A zsidó állam demokráciája (egyetlen a Közelkeleten) azonban kibírta azt a próbát, ki fogja bírni ezt is. A szélsőséges csoportosulások, mindenek előtt radikális jobboldal akkor sem erősödtek, feltehetően most sem fognak. De ez nem jelenti azt, hogy minden simán zökkenőmentesen folytatódik. Egyik pártban sincs olyan utódlásra alkalmas, nemzetközileg ismert és elismert, erős egyéniség, mint Saron volt.

A Likud meggyengült Saron és számos követője kilépésével. Új vezetője az egykori miniszterelnök Benjámin (Bibi) Netanjahu Saron távozásával még inkább jobbra tolódott és ezzel feltehetően elveszítette választóinak jelentős részét.

A munkáspárt új vezetője a szakszervezeti vonalon előtérbe került és „Izrael új politikai sztárjának” nevezett 53 éves Amir Peretz, aki kitűnő szociálpolitikus, de hátránya, hogy a külpolitikában – ami Izrael számára létkérdés – járatlan. A párt tekintélyének sokat ártott, hogy volt elnöke Simon Peresz kilépett a munkáspártból és a Saron alapította új Kadimához csatlakozott. Ehud Barak ugyancsak korábbi munkáspárti miniszterelnök pedig a hírek szerint nem döntötte el, hogy követi-e Peresz példáját, vagy inkább pályázik Amir Peretz pártelnökkel szemben a miniszterelnök-jelölti posztra.

Az új párt, a Kadima és a kormány élén átmenetileg a 61 éves Ehud Olmert áll feltehetően a március 28.-ára kiírt választásokig. Az, hogy utána is megtartja-e ezeket a pozíciókat nagyrészt attól függ, hogyan tesz eleget a helyettesi feladatoknak. Ezt számos (ön)jelölt figyeli. Köztük Mofaz hadügyminiszter, Dichter, a titkosszolgálat volt vezetője és ha Barak a csatlakozás mellett dönt, ő is. Olmert első próbatétele a novemberben alakított párt felépítésének megszervezése, a helyi szervezetek megalakítása és a jelöltek kiválasztása lesz. Az általános vélemény szerint a Kadimának van legnagyobb esélye a győzelemre. Saron betegsége előtt a lakósság kétharmada értett egyet politikájával. Most is hétről-hétre nő a támogatottsága. A közvélemény-kutatók abszolút többséggel számolnak, ami egy még a szervezés kezdetén lévő párt esetében feltűnő. De mutatja, hogy Izrael lakósága hiszi: a béke úgy valósítható meg, ahogy Saron gondolta.

Kasza László