Kezdőlap » Lexikonok » Ki Kicsoda

Ki Kicsoda

kiki

Mottónk: „A reggeli péksüti mellé nézzük a sajtot”

Az MSZP szeretné tudni, mikor határolódik el Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a szélsőségesektől – mondta Ujhelyi István, a párt alelnöke kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

Szerda

Az egészségügy átalakításáról meghozott döntések lehet, hogy elfogadottabbak és pontosabbak lennének, ha azokról korábban többet vitáztak volna – erről Gyurcsány Ferenc beszélt a tv2 Tények című kedd esti műsorában; a kereskedelmi csatorna a miniszterelnökkel készített, kedden éjjel sugárzandó interjúból közölte részleteket.

2007. március 20. 20:24

2007. március 20. 16:59

2007. március 20. 17:30

Büntetendő lesz a Hírszerző-interjú?

A Fidesz elárulta a magyar konzervativizmust, amikor választói voksokért „összekeveredett” antiszemita csoportokkal. Gyurcsány Ferenc tegnap napirend előtt ezzel támadta az ellenzéki pártot. Azt ígérte, hogy ha érvényes és eredményes lesz a népszavazás, annak végeredményét a kormány kötelezőnek ismeri el.

Gyurcsány Ferenc a konzervatív hagyományok elárulásával vádolta az ellenzéki pártot

A miniszterelnök szerint a kormánybuktató ellenzéki politika, az ellenzék szerint pedig a kabinet bukott meg március 15-én. A kormányoldal szerint az ellenzék nem határolódott el a szélsőségektől, a Fidesz ezt cáfolta. Gyurcsány Ferenc bejelentette, az ellenzék kezdeményezte érvényes és eredményes népszavazás végeredményét a kormány magára nézve kötelezőnek tartja majd.

Megosztottak a különböző irányzatok az „antiszemita-veszély” kérdésében

Csődöt mondott a kormány megbuktatását célzó ellenzéki politika – mondta Gyurcsány Ferenc a Parlamentben napirend előtti felszólalásában. A miniszterelnök szerint Orbán Viktor megszégyenítette Magyarországot március 15-i beszédével, amikor a kormány elkergetéséről beszélt.

A miniszterelnök szerint a kormánybuktató ellenzéki politika, az ellenzék szerint pedig a kabinet bukott meg március 15-én. A kormányoldal szerint az ellenzék nem határolódott el a szélsőségektől, a Fidesz ezt cáfolta. Gyurcsány Ferenc bejelentette, az ellenzék kezdeményezte érvényes és eredményes népszavazás végeredményét a kormány magára nézve kötelezőnek tartja majd.

Navracsics: Hisztériakampány a Fidesz ellen

Magyarországon önmagát járatja le az ellenzék címmel jegyzetben foglalkozott a német konzervatív Die Welt című lap szombaton a március 15-i eseményekkel.

STANDEISKY ÉVA

Rádai Eszter

A HÉT KÖNYVEI

Népszabadság * Buda Péter * 2007. március 19.