Ehud Olmert izraeli miniszterelnök megerősítette: Izrael önmérsékletet tanúsít és egyelőre nem válaszol a palesztin rakétatámadásokra – de kétséges, hogy sokáig kitart-e álláspontja mellett. Jobboldali politikusok, egyes kormánytagok és természetszerűen Szderot dél-izraeli város szenvedő lakosai egyre határozottabban követelik, hogy Izrael gátolja meg – vagy torolja meg – a rakétatámadásokat.
Aláírta George Bush amerikai elnök a Hamász elszigetelését célzó törvényt, amely megtiltja a radikális iszlámista mozgalom által ellenőrzött palesztin hatóságok amerikai segélyezését. A törvény tilalmaz mindenféle amerikai segítséget a Hamász irányította palesztin hatóságoknak, amíg a radikális mozgalom nem ismeri el Izrael jogát a létezésre, illetve az izraeli és az amerikai kormánnyal és a nemzetközi közösséggel korábban kötött szerződések érvényességét.
Kétezerhatodszor ünnepeljük idén a születést, és ha végigpörgetjük az elmúlt két évezred történetét, aligha találnánk olyan karácsonyt is, amikor általános béke uralkodott volna a földön. Valahol mindig volt öldöklés, akár belső, akár külső okokból. Legföljebb az eszközei változtak: lándzsa, szablya, forró szurok, míg ma, hála a tudománynak, mindezek tökéletesebbek és védhetetlenebbek.
Eszmélkedésem éveiből a nagymama karácsonyai jutnak eszembe. Elég hamar ráébredtem, hogy nem a Jézuska teszi az ajándékokat a fa alá, ám ezt a felismerésemet nem mertem megosztani a nagymamával, felháborodott kiáltozása felverte volna a Feneketlen-tónál fészkelő madarakat, ráadásul anyám is kapott volna nevelésének gyarlóságai miatt. Így hát a nagymama titokzatos arccal járt-kelt az elsötétített szobában, majd csengőszót hallottunk.
Karácsony táján úgy teszünk, pláne sokat közhelyezünk arról, hogy ilyenkor mintha az emberek legalább valamicske időt azzal töltenének, hogy összeszedik magukat, átgondolják a dolgokat, mintha a szent estén vagy az újévkor valami útkereszteződéshez érkeznének.
1944 karácsonya még igazán nem volt a nyugalom, az élet ünnepe Temesváron, de már sokkal kevésbé rettegtünk. Augusztus végén „felszabadultunk”, ugyanis a német csapatok (ki tudja, miért) nem ostromolták meg a várost, hanem megkerülték és északnyugati irányban távoztak.
Tamás Gáspár Miklós
Egy ember, aki nemcsak József Attilának, de Sartre-nak, Simone de Beauvoirnak, Camus-nek volt a barátja. Egy ember, akinek ma a fél közép-európai értelmiség tisztelője. Aki több tucat könyvet publikált, évtizedeken át a francia sajtó meghatározó munkatársa volt, aki tanított a párizsi politikai főiskolán, a háború nehéz éveiben pedig egy bretagne-i gimnáziumban. Akinek egykoron nevét is alig lehetett kimondani Magyarországon.
A Szent Martinus-templom felé mentünk. Ünnepi gyászmise Edward Kennedyvel. A decens érkezésig volt még időnk. Hansi és Frédi kétoldalt karoltak, mert a duplaboka és macskakő szerencsétlen kombináció tűsarok esetén. A két öregúr, az utolsó pressburgi polgárok – ahogy magukat nevezték – amióta kikanyarodtunk a kétszáz éves Kapitulska utcai házból, felcsapott idegenvezetőnek. A ház Hansi nagyapjáé volt, ő is, mint mindenki a családban, muzsikus. A zenét szerezték, meg játszották is.
1805 December 23. (201 éve történt)
2006. december 16. (12. oldal)
2006. december 16. (5. oldal)
Izrael miniszterelnöke először ismerte be, hogy országa rendelkezik atomfegyverrel
Az a karácsony Jeruzsálemben ért. Délutánonként végigsétáltam a Jaffa utcán, le egészen az Óvárosig, bolyongani a szűk sikátorok között, aztán a Siratófalhoz, megérinteni, megsimogatni. Majd az arab negyeden át vissza a főposta felé. (Egy kis udvarban itt bújt meg egy apró csapszék, hol még sabat idején is mérték a pálinkát – jó az ilyet megvizsgálni rendszeresen, nem sodorta-e el a változások szele.)
Népszabadság * Esterházy Péter * 2006. december 23.
Népszabadság * Schweitzer József * 2006. december 23. Várszegi Asztrik * 2006. december 23.
Népszabadság * Inotai Edit * 2006. december 23.
Népszabadság * Seres Attila * 2006. december 23.
Népszabadság * Závada Pál * 2006. december 23.
Gömöri Endre elemzése arról, hogy 2006-ban mi történt a világgal
