A társasági adó 25-ről 19 százalékra csökkentését jvasolta Gerhard Schröder német kancellár abban a nagyívű beszédében, amelyet tegnap a Szövetségi Gyűlésben tartott. A szociáldemokrata politikus megállapította: a német gazdaság igen jól teljesít – kivitelét tekintve világrekordernek számít – ám ez nem változtat azon a súlyos tényen, hogy a munkanélküliség ugyancsak rekordszintet ért el. Schröder beszédéből kiderült, hogy tárgyalni kíván a kereszténypárti és szabaddemokrata ellenzékkel arról, hogyan lehetne minél több munkahelyet teremteni. A kancellár beszédére Angela Merkel, a konzervatív CDU elnökasszonya válaszolt, a szociáldemokrata-zöld koalícióra hárítva a felelősséget a kialakult helyzetért, jelezve ugyanakkor, hogy bizonyos pontokon pártja kész az együttműködésre. (Népszava)
Kairói konferenciájukon a különböző palesztin szervezetek arról állapodtak meg, hogy meghosszabbítják azt a tűzszünetet, amely elvileg a Sarm-es-Sejk-i konferencia óta van érvényben. Ezt ahhoz a feltételhez kötik, hogy Izrael szüntesse be harci tevékenységeit a megszállt palesztin területeken és engedjen szabadon palesztin foglyokat. A Hamász nevű iszlamista szervezet szerint Izraelnek ez év végéig kell telejesítenie a feltételeket. Ha nem teszi, a Hamász újraindítja támadásait.
Nincs is annál szebb, lányom, mint az előítélet-mentesség – szokta volt szajkózni a jó nagymamám, illetve mondogatta gyakorta, míg élt. Márpedig ő tudta, pontosan tudta, miről beszél. Sógora, többszörösen hátrányos helyzetű Klein György hithű zsidó ugyanis életének utolsó húsz évét osztotta meg nevezett Heinz bácsival egy svájci pecóban, a Lago Maggiore partján, békességben.
Izrael nem indít fegyveres támadást palesztin fegyveres csoportok ellen, amíg azok is tiszteletben tartják a békét – erősítette meg egy vezető izraeli tisztségviselő, a palesztin frakciók kairói megállapodására reagálva. Az egyiptomi fővárosban összegyűlt 13 palesztin frakció olyan nyilatkozatot fogadott el, amelyben meghosszabbítják a jelenlegi, nem végleges fegyvernyugvást. Az izraeli tisztviselő ugyanakkor magától értetődőnek nevezte, hogy Izrael fenntartja a jogot a beavatkozásra esetleges készülő terrorcselekmények megakadályozása érdekében. Utalt az iszlám Dzsihád február 25-i öngyilkos merényletére, amely öt ember életét követelte.