Forrás: Stop!

Nincs is annál szebb, lányom, mint az előítélet-mentesség – szokta volt szajkózni a jó nagymamám, illetve mondogatta gyakorta, míg élt. Márpedig ő tudta, pontosan tudta, miről beszél. Sógora, többszörösen hátrányos helyzetű Klein György hithű zsidó ugyanis életének utolsó húsz évét osztotta meg nevezett Heinz bácsival egy svájci pecóban, a Lago Maggiore partján, békességben. Ráadásul még annak a mocsok nagyapámnak is törölgette minden áldott nap az alkarjáról azt a kurva számsort, hadd kopjon – nem kopott, minek következtében az én orrom is előbb lép be a bejárati ajtón, mint én magam. Nagyanyám pedig, rendes orosházi parasztlány módjára egyre csak nyelt. Benyelte, hogy apám (szül: 1946. november 24. Budapest, eredeti vezetéknevét illetőleg Sessler József Béla) valamint anyám (szül: 1950.

szeptember 11. Budapest, eredeti nevén Klein Márta Judit), vagyis az a két rohadt mocskos zsidó hatalmasat élvezett a pilisi erdő közepén, míg ő a ruhákat egyre mosta, és előítélet-mentességről beszélt.

Hiszem, tudom, ugyanezt tette volna 2005. március 15-én, a nemzeti ünnepen is, mikoris egyes szélsőséges csoportok vehemensen füttyögtek Gyurcsányra és Demszkyre, és még akkor sem ment volna el a kedve a diszkriminációnak fikázásától, amikor Gusztos Pétert beszéde közben holmi rózsaszín Dávid-csillagokkal igyekeztek elhallgattatni.

A diszkrimináció pediglen tényleg nem az én asztalom, köszönhetően többek között fent említett nagymamámnak. Zsidó vagyok, buzi nem, de még lehetek, ha többször pofára ejtenek, úgyhogy engedtessék meg, hogy legyen egy szerény javaslatom. Jó lenne, ha az összes rohadt mocskos horgasorrú bolsi-libsi szemetet úgy hallgattatnám el, hogy minden egyes képviselőnek egy jobbkanyarral letekerném a baszomnagy orrát. Vagy mondjuk, a favágók mellkasára zöld háromszögeket tűznék, a rüfkékkel vörös négyzeteket hordatnék a mellbimbóik helyén, a politikusokat fekete kereszttel különböztetném meg az összes többitől; és azt sem bánnám, ha a belgák és a biciklisták fehér masnival a fejükön rollereznének végig a parlament előtt minden hétfőn reggel hatkor. Jó lenne? Persze, hogy jó lenne. Kábé annyira, mint Gusztosnak úgy beszélni, hogy közben az orra(!) előtti hallgatóság nemes egyszerűséggel hogy, hogy nem lebuzizsidózza. Szeretnék még sokáig ilyen világban élni. Mert ebben a világban élni jó.

Székhelyi (Sessler) Fruzsina Sára