Kezdőlap » Lexikonok

Lexikonok

2006. március 2-án Orbán Viktor, a FIDESZ – Magyar Polgári Szövetség elnöke találkozott a Magyar Katolikus Egyház, a Magyarországi Református Egyház, a Magyarországi Evangélikus Egyház és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének vezetőivel.

„Magyar vagyok, nem MSZP-s” Időpont: 2006-03-02 09:37:13

A kínai maffia manipulálja a belga profi futballbajnokság mérkőzéseit? Ez a kérdés tartja izgalomban a helyi közvéleményt, mióta a VRT flamand közszolgálati televízió riportot sugárzott arról a korrupciós ügyről, amelyben tavaly ősz óta nyomoz a brüsszeli ügyészség.

A második világháborúban Magyarországon harcoló németek között is akadt olyan, akinek sokan az életüket köszönhetik. Az 1945. január 18-án a Vörös Hadsereg által felszabadított budapesti gettó lakói például egy német hadosztályparancsnoknak, Gerhard Schmidhubernek lehetnek hálásak, aki – mint az Ungváry Krisztián történész kutatásaiból tudható – néhány héttel korábban megakadályozott egy végső nyilas pogromot.

1920. március elsején a Nemzetgyűlés elsöprő többséggel Horthy Miklóst Magyarország kormányzójává választotta.

Saul Mofaz védelmi miniszter szerint.

Ciszjordánia területének több mint egyötödére tart igényt Izrael Saul Mofaz védelmi miniszter szerint. Mofaz a Kadima párt választási gyűlésén beszélt erről.

Szabó István legújabb filmje, a Rokonok már két hete sikerrel fut a magyar mozikban. A filmet forgalmazó InterCom és az Oktatási Minisztérium szerint a Móricz Zsigmond regényéből készült feldolgozás alkalmas a középiskolai oktatás támogatására: a Rokonokat megnéző diákok irodalom-, történelem és médiaismeret órán is felhasználhatják, megbeszélhetik a moziban látottakat.

Az izraeli kormány nem tekinti „játékon kívülinek” Mahmúd Abbász palesztin elnököt – jelentette ki hétfőn az izraeli miniszterelnöki hivatal egy magas rangú, névtelenséget kérő illetékese.

Mahmúd Abbász palesztin elnök mindenki „kedvence” lett: jelenleg ő a meghatározó láncszem, amely meggátolhatja a közel-keleti bonyolult politikai szerkezet teljes széthullását, ezért mindenki ügyel rá, hogy ne rendüljön meg pozíciója.

A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal – a főváros pesti oldalának épített örökségét megóvandó – az elmúlt két évben műemléki területi védelem alá helyezte a 2001-ben világörökségi címet kapott Andrássy utat, annak környezetét és a Belső-Erzsébetváros volt pesti zsidónegyedét. Ezen túlmenően a területen több mint 80 épület kapott egyedi műemléki védelmet.

Nyerges András

Népszabadság * Csuhaj Ildikó * 2006. február 27.

Index/MTI

Livni az izraeli közszolgálati rádiónak fejtette ki, hogy Abbász „nem lehet fügefalevél egy terrorista hatóság számára.”

Ariel Saron izraeli kormányfő vasárnap tölti be 78. életévét, ebből az alkalomból családtagjai ellátogatnak kórházi ágyához izraeli sajtóértesülések szerint.

NOL * Népszabadság Online * 2006. február 26.

Csak a szűk családi és baráti kör látogatja meg 78-ik születésnapján a hetek óta kómában fekvő izraeli miniszterelnököt, Ariel Saront. A kormányfő két fia közölte, tekintettel apjuk állapotára, nem tartanak ünnepséget.

Az izraeli kormányfőt január 4-én érte súlyos agyvérzés

Index/MTI