A második világháborúban Magyarországon harcoló németek között is akadt olyan, akinek sokan az életüket köszönhetik. Az 1945. január 18-án a Vörös Hadsereg által felszabadított budapesti gettó lakói például egy német hadosztályparancsnoknak, Gerhard Schmidhubernek lehetnek hálásak, aki – mint az Ungváry Krisztián történész kutatásaiból tudható – néhány héttel korábban megakadályozott egy végső nyilas pogromot. Történt ugyanis, hogy a Nyilaskeresztes Párt rendőrségi összekötője, Szalai Pál – nem mellesleg a svéd embermentő, Raoul Wallenberg legfőbb informátora – január első napjaiban fülest adott a náci tisztektől köztudomásúan távol álló Schmidhubernek egy, közelebbről máig fel nem derített nyilas akció tervéről, amelynek során a gettó lakói között szándékoztak vérengzést rendezni. A német tábornok azonnal letartóztatta a helyszínt felügyelő rendőrtisztet, és német őrséget rendelt a gettóba. Szalai ugyan a népbíróság előtt utóbb azzal próbálta magát jobb színben feltüntetni, hogy kijelentette: a pesti oldal katonai irányításáért felelős német tábornok csak az ő – az utólagos felelősségre vonást kilátásba helyező – „nyomására” cselekedett. Ungváry szerint viszont – a két személy közti erőviszonyokat is tekintve – ez kevéssé tűnik valószínűnek, Schmidhuber minden bizonnyal saját elhatározásból akadályozta meg a további vérontást.
A Budapestről való február eleji kitörés során a Széna téri csatában elhunyt Schmidhuber közbelépése egyébként nem csak ebben az esetben bizonyult életmentőnek. Visszaemlékezések szerint 1944. október 16-án például a Tiszántúlon német tábori csendőrök által már kivégzésre szánt kéttucatnyi magyar katonaszökevényt bocsátottak szabadon az ő utasítására. De 1944-1945 fordulóján, ugyancsak a fővárosban, a mai Radnóti-gimnázium helyén „kihelyezett gettóként” működő épületben összezsúfolódott zsidók is feltehetően az ő közreműködésének köszönhetik, hogy bár a nyilasok már felsorakoztatták őket, hogy elhurcolják mindannyiukat, egy telefonhívás nyomán váratlanul német katonák érkeztek, és elkergették az őröket. A Schmidhuberrel kapcsolatos adatok értéke, hogy a német történetíróknak mindeddig fogalmuk sem volt budapesti érdemeiről, és csupán néhány mondatot szenteltek a – tévesen – SS-tisztként számon tartott tábornoknak.
