A Kubatov Gábor vezette csapatokat Mosonmagyaróváron és Szentendrén vetik be először
Lexikonok
Esterházy János volt az a felvidéki magyar politikus, aki az 1942-ben az önálló szlovák parlamentben egyedüliként szavazott zsidókat jogfosztottá tevő törvény ellen. Ezért is javasolta őt jeruzsálemi látogatásakor Orbán Viktor a Jad Vasem intézetnek, hogy Esterházy János méltó lenne arra, hogy a világ igazai közé sorolják. A felvidéki politikus az új csehszlovák kommunista rendszer börtönében halt mártírhalált. Utolsó budapesti lakhelyén a belvárosi Szép utca 3.
A két gigász küzdelme döntetlenre áll, és az az érzésem, hogy a 2006-os választások a magyar liberálisokon fognak múlni – vélte a Magyarországi Zsidó Kulturális Egyesület (Mazsike) szombati rendezvényén a meghívott vendég, Horn Gábor SZDSZ-kampányfőnök, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára.
Pásztor Tibor a budapesti V. kerületi MSZP frakcióvezetője internetes naplójában „díszzsidónak” nevezte a fideszes Deutsch-Für Tamást. Rogán Antal a Fidesz kampányfőnöke ezután Pásztor lemondását követelte.
Kövér György
NÁDAS PÉTER
A diákok érdeke áll az SZDSZ oktatáspolitikájának középpontjában – erről Kuncze Gábor és Magyar Bálint beszélt a párt tájékoztatóján.
A Fidesznek nincs programja a liberálisok elnöke szerint
NOL * Népszabadság Online * 2006. március 5.
A Fidesz kampányfőnöke vasárnap reggel bírálta, hogy 24 óra elteltével sem vették le Pásztor Tibor blogjából a zsidózó megjegyzést, és az MSZP vezetői nem léptek az ügyben. „Hiller Istvánnak és Gyurcsány Ferencnek tegnap kellett volna felállítani a helyéről Pásztor Tibort.”
Kedden kezdődik az origo hírportál egyik újságírójának az állambiztonsági levéltár ellen egyházi vezetők közszereplői minőségének megállapítása és esetleges ügynökaktáik nyilvánossága érdekében indított polgári pere.
http://www.napi.hu/default.asp?cCenter=article.asp&nID=283454
[origo] címlap
A tekintély tekintélyt kölcsönöz. Ha Angela Merkel német kancellár vagy Nicolas Sarkozy francia pártvezér eljönne a Fidesz kongresszusára, azzal azt sugallná a magyar választónak, hogy a meghívó, azaz Orbán Viktor sem akárki az európai politikában. De nem jön sem Merkel, sem Sarkozy. Ez már csak azért is bosszantó lehet, mert a másik oldalon Tony Blair, a nemzetközi baloldal sztárja habozás nélkül eleget tett Gyurcsány Ferenc meghívásának.
A Nádas Pétertől kölcsönzött cím nem véletlen. A regény nagy elbeszélése emlékezetfolyamokból, egyéni történetek csomópontok köré szerveződő, de egymás mellé rendelődő sokaságából épül fel – akárcsak Forgács műve. A Lumúban bemutatott anyag, a Dunai exodus – a folyó beszédes áramlatai című kiállítás először 2002-ben Los Angelesben, a Paul Getty Múzeumban volt látható.
Scheiber díjakat átadták
A Nádas Pétertől kölcsönzött cím nem véletlen. A regény nagy elbeszélése emlékezetfolyamokból, egyéni történetek csomópontok köré szerveződő, de egymás mellé rendelődő sokaságából épül fel — akárcsak Forgács műve, akinél a történeteket a hét országon és kultúrán keresztül hömpölygő, hét nyelven „fecsegő” Duna fűzi össze.
Újabb felmérés erősítette meg az Ehud Olmert ideiglenes izraeli kormányfő vezette centrista Kadima (Előre) párt támogatottságának fokozatos visszaesését a március 28-i parlamenti választások közeledtével. A Jediót Ahronót című, nagy példányszámú napilap pénteken közzétett felmérése szerint, a január 4-i agyvérzése óta kómában fekvő Ariel Saron miniszterelnök által alapított Kadima, ha most tartanák a választásokat, 38 mandátumot szerezne a 120 fős knesszetben.
Újabb felmérés erősítette meg az Ehud Olmert ideiglenes izraeli kormányfő vezette centrista Kadima (Előre) párt támogatottságának fokozatos visszaesését.
A történelmi egyházak vezetőivel találkozott a Fidesz elnöke.

