NOL * Népszabadság Online * 2008. július 10.

„Komolyan vesszük kötelezettségeinket, és készek vagyunk megvédeni szövetségeseinket” – mondta Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter azután, hogy Irán tegnap folytatta rakétakísérleteit, és két napon belül már a kilencedik rakétát lőtte ki a Perzsa-öböl térségében.

MagunkrólMagyar Zsidó AdatbázisKépgaléria

MagunkrólMagyar Zsidó AdatbázisKépgaléria

Súlyos csapás Teheránnak, hogy a Total nem fektet be többet a gázkitermelésbe

Közjogi méltóságok az erőszak ellen – Orbán: Kommunikációs buborék

Népszabadság * Papp Sándor Zsigmond * 2008. július 11.

A paparazzók krémje előtt tiszteleg a berlini Helmut Newton Alapítvány tárlata

2008. július 1. 00:00Én nem tudom, hogy azok az emberek, akiket élénken, sőt dühödten foglalkoztat a politika, rendelkeznek-e alapismeretekkel és alapértelmezéssel ebben a tárgykörben. A düh ugyanis kihat az értelemre, magával ragad, miközben az ismereteket is eltörli, s mint tudjuk, rossz tanácsot ad. A haragos lények, ha szabad így mondanom, rühellik a pragmatizmust, s önnön érdekeiket is sutba vetik.

A lisszaboni szerződés elutasítása miatt akadályokba ütközhet a francia elnökség · Sarkozy Dublinba utazik

Az olaj újabb rekordjai kegyetlen fűtésszámlát jeleznek jövőre

Szávay Ágnes 6:3, 6:4-re kikapott a kínai Cseng Csiétől Wimbledonban

Hogy a kormánypártok a Nyugaton már megvalósult szabadság felvilágosult képviselői, a többség ezt nem érti, a kádári, szolgai mechanizmusok mozognak az emberek fejében.

Gyurcsány Magyar Chartát akar, a többiek meg nem, így van ez (magyar) rendjén, nem változott semmi. Csak nem képzeli a miniszterelnök, hogy a magyar ember ugyanazt akarja, mint ő? Hogy egy és ugyanazon Chartában egyesítené őket más igaz magyarokkal szemben? Hát nem veszi észre, hogy az egyetlen nem igaz magyar éppen ő? Meg az általa vezetett komcsik. Meg az általa nem vezetett libsik. Meg a zsidók, cigányok, homokosok, illetve a filoszemiták, filoromák és filomelegek.

Személyvédelmi és magánnyomozói feladatokra alapított céget egy vagyonőr-gárdista. Schön Péter Magyar Gárda kft.-jét júniusban jegyezte be a bíróság. A vállalat így jogosult lehet arra, hogy tevékenysége végzéséhez fegyvereket tartson. Ez azonban aggodalmat keltő lehetőség, hiszen alkalmat adhat arra, hogy a különböző felvonulásokon felfegyverzett gárdisták is megjelenjenek.

Nem csak futurológia

A neofasizmus itt van jelen Magyarországon, noha tudjuk: nem magyar jelenség – mondta Krausz Tamás történész, a Magyar Antifasiszta Liga alapítója (képünkön), hozzátéve: a fasizmus kísértete 1989 óta „diadalmenetet futott be”.

A törvények értelmében – ha a szükséges előírásoknak eleget tesz – fegyvertartásra is jogosult lehet a Magyar Gárda Kft. A júniusban, 500 ezer forintos törzstőkével bejegyzett cég főtevékenységként a személybiztonsági szolgáltatást jelölte meg, mely fegyverrel is végrehajtható – írja a Népszava.

Grúziából figyelmeztette Iránt az amerikai külügyminiszter, aki második napja teszteli rakétákat a Perzsa-öbölben. Irán ismételt, éjszakai rakétatesztje, amely azt hivatott bizonyítni, hogy eléri Izraelt, komoly aggodalommal tölti el az amerikai kormányzatot.

Késő estébe nyúló, viharos testületi ülés után csütörtökön kiderült: ifjabb Hegedűs Lórántné Kovács Enikő, budakeszi alpolgármestere nem hajlandó távozni tisztségéből