Forrás: Népszava

Gyurcsány Magyar Chartát akar, a többiek meg nem, így van ez (magyar) rendjén, nem változott semmi. Csak nem képzeli a miniszterelnök, hogy a magyar ember ugyanazt akarja, mint ő? Hogy egy és ugyanazon Chartában egyesítené őket más igaz magyarokkal szemben? Hát nem veszi észre, hogy az egyetlen nem igaz magyar éppen ő? Meg az általa vezetett komcsik. Meg az általa nem vezetett libsik. Meg a zsidók, cigányok, homokosok, illetve a filoszemiták, filoromák és filomelegek. Nevezhetnénk őket zsidóbérencnek, romabérencnek, melegbérencnek is. Na ugye. Mindjárt ki van a létszám. Ha nem is vagonba velük, de jobban teszik, ha ezek a “magukfajták” tágulnak ebből az országból. Még hogy Magyar Charta…

Gyurcsány persze tudhatta volna ezt már az előtt is, hogy előállt az ötletével, és nem vall különösebben fineszes (pláne fideszes) politikusra, hogy mégis helybe ment a ló inkriminált szervéért. Politikailag tehát nincs, nem volt igaza (még ha politikai előnyt remélt volna tőle, akkor sem), ellenben tartalmilag mégis. Ugyanis nem megy, nem fog menni másképp, mint valamilyen egységes föllépéssel. Hogy mi nem fog menni? Mihez kéne Charta? Miért kellene Gyurcsánynak és Orbánnak legalább kivételes alkalmakkor együtt felvonulnia?

Nem fog menni, hogy a magyar parlamentáris demokrácia fő erői nem képesek közösen állást foglalni a demokratikus alapértékek védelme mellett. Igen, ahhoz kéne valamilyen Charta, hogy legalább az alapelvekben kimutassák egyetértésüket. És azért kellene Gyurcsánynak és Orbánnak, ha nem is kéz a kézben, együtt felvonulnia, mert valahogyan híveik értésére kellene adniuk, hogy bár élesen szemben állnak egymással, mégis mindketten elfogadják a demokratikus játékszabályokat, és ha nincs más lehetőség, föllépnek a demokrácia tudatos ellenségeivel, szétverőivel szemben.

Igen, erre volna szükség, de remény nincs rá semmi. Gyurcsány ugyan folyamatosan a szélsőségesekkel való összejátszással vádolja a Fideszt (igaza van), de nem helyezi a demokratikus rendszeren kívülre (ebben is igaza van). Ellentétben Orbánnal, aki nemcsak mindennek elmondja a szocialistákat és különösen Gyurcsányt, hanem minden eszközzel meg is próbálja kizárni őket a legitim demokratikus térből. Ezért nem várható, hogy most hirtelen megvilágosodik, és azt mondja, Gyurcsány mégis demokrata (bár gyűlöli), ellentétben a szélsőmagyarokkal, akik zsigerből utálják a demokráciát, Európát, a szomszéd és a távoli népeket, a közeli, nem-magyarnak kikiáltott magyarokat, és gyűlöletüknek még erőszakkal is nyomatékot akarnak adni. Nem, Orbán nem fog visszakozni, ahhoz valami hatalmas tragédiának kellene történnie az országban, és nyilván még azt is először Gyurcsány nyakába varrná, hogy aztán esetleges utódjával hajlandó legyen valamilyen minimális együttműködésre. Úgyhogy a tragédia felé tartunk, úgy látszik, megállíthatatlanul.

Az igazán nagy baj azonban az, hogy a társadalom jelentős, talán nagyobbik része sem érzi úgy, hogy közösen kellene megvédeni a demokráciát, és ezért teheti meg Orbán, hogy ő is csak és kizárólag Gyurcsánytól féltse. Az emberek nem tudják, nem értik és nem érzik, hogy ez az egyetlen eszköz a társadalmi és egyéb problémák megoldására, mert azt hitték, hogy a demokrácia alapvetően arra jó, hogy pár éven belül elhozza nekünk az osztrák életszínvonalat, oszt jó napot, ám amikor nem így történt, csalódtak az egészben. Miért kellene megvédeni ezt a valamit, kérdezik, amikor nagyobb bizonytalanságban élek, mint azelőtt, az előnyöket mindig mások szerzik meg, a más demokráciája tehát nem az övék. Ha őket nem védi meg az állam a gázáremeléstől, a benzináremeléstől, az élelmiszerek árának emelkedésétől, akkor miért védjék meg ők az állítólag demokratikus államot a hőbörgőktől?

De a magyar helyzet azért is rosszabb, mint sok volt kommunista országban, mert nálunk a demokrácia hibájául, sőt bűnéül róják föl a történelmi sérelmek orvosolhatatlanságát is. A lengyeleknek, cseheknek, szlovákoknak, románoknak legalább Trianonjuk nem volt, illetve Trianon, Versailles és a párizsi békeszerződés nekik éppen az ellenkezőjét jelenti, mint nekünk, így a tehetetlenség érzése és a nacionalizmus indulata náluk nem kapcsolódik össze. Slota birtokon belülről vad nacionalista, nem reménytelenül kívülről. Éppen emiatt életveszélyes a magyar nacionalizmus néha nyíltan kimondott, néha kimondatlan, de összekacsintó támogatása Fidesz-oldalról, hiszen megoldhatatlan konfliktusba, öngyilkos drámába tessékeli, sodorja a magyar társadalmat. Azt érzékelteti, mintha létezne megoldás Trianonra, úgy beszél nemzetegyesítésről, mintha valaha is létrejöhetne egy a mainál nagyobb, egységes nemzetállam, miközben nyilvánvaló, hogy a nemzet legföljebb úgy egyesülhetne, ha a határon túli magyarok áttelepülnének ide. A másik, értelmes lehetőség semmiképp sem nemzetegyesítés, legföljebb a határon túli magyarok segítése azért, hogy fenntarthassák magyar nyelvüket és kultúrájukat, illetve hogy minél szélesebb, többek között gazdasági kapcsolatrendszert építhessenek ki Magyarországgal. De ezt nemzetegyesítésnek nevezni csalás és ámítás, márpedig ez folyik, nagymagyar álmok kergetésével

Van még egy speciális magyar problémánk. Mégpedig az, hogy a Kádár-rendszerben kissé szabadabbak voltunk, mint a többiek. Volt téesz melléküzemág, maszek, géemká, a számos kiskapuval nagyobb tere volt az egyéni vállalkozásnak és ügyeskedésnek. Ez a kiskapus simlizés azonban normává vált. Mindenki igyekezett megfejni, becsapni az államot, és az állam gyakran szemet is hunyt. Ám a szabad piac és vállalkozás körülményei közt minden a visszájára fordult. A szabályok be nem tartása, kicselezése, a normák áthágása rontja a kapitalizmus és a demokrácia hatékonyságát, ráadásul azt a képzetet kelti, hogy itt minden látványosan rosszabb, mint régen, holott csupán a mi rossz beidegződéseink válnak nyilvánvalóbbá.

Úgyhogy a mi demokráciánknak rossz a reputációja a magyar társadalomban. Az igazi demokratáknak azonban bal- és jobboldalon egyaránt az volna a feladatuk, hogy érzékeltessék: csak demokratikusan lehet, kell és érdemes folytatni. Nincs más út, vagy ha van, az az önkény, az erőszak, a gazdasági és politikai öngyilkosság útja. Nem kellene megvárni azt a tragédiát, amely a társadalom tudatlanabb, tájékozatlanabb rétegeit is felrázná közömbösségéből. Nem Gyurcsány győzelme lenne, ha a bal- és jobboldal egységesen lépne fel a szélsőségesekkel szemben, és nem a Fidesz győzelme, ha olyan országban kerülne hatalomra, amely rendre és diktatúrára áhítozik. Tessék már felébredni!

Bolgár György

Comments are closed.