Forrás: NOL

Népszabadság * Papp Sándor Zsigmond * 2008. július 11.

Mindig is érdekelt, hogy miként nézhet ki az, aki sikerlisták alapján vásárol könyvet.

Aki nem szagolja meg a kötet lapjait, nem lapoz bele, nem kóstolgatja a sorokat, mondatokat. Nem néz meg kiadót, szerkesztőt, fordítót, nem barátkozik a borítóval, tipográfiával. Pedig könyvet venni éppoly szertartás, mint, teszem azt, megházasodni. Jó esetben mindkettő egy életre szól.

Persze az új század némiképp ezt is felülírja. Nemcsak azért, mert interneten vásárolni olcsóbb és gyorsabb, hanem mert mára végképp veszni látszik minden olyan fogódzó és bója, amelyet régebben a nagy, közös kánon kéretlenül is megadott. Ma már senki sem rágja a szánkba, hogy mi az irodalom, mi az érték, vagy még egyszerűbben: mit érdemes és mit nem elolvasni. Így hát marad, ami marad: mit mond a tévé, a híres ember, mit mondanak a sikerlisták. A szomszéd véleménye is kissé hátrább került: ő is jól titkolja, ha olvas, meg hamarabb kerül szóba élményként egy film, a szappanopera sorsdöntő epizódja, színház, a Felvonulás téri ingyenkoncert, mint a sok szöszmötölést igénylő könyv.

A tájékozatlanság réseibe így aztán ügyesen benyomakodhatnak a könyvesboltok sikerlistái. Mert mindenki szeretne trendi lenni, azt elővenni a metrón, aminek az olvasása képzeletbeli rangot ad, topon lenni kortársból és szakácskönyvből, könyvtárosi szóval “testmeleg” könyvet ölelni magához. És nem tudomásul venni, hogy minden könyvesboltnak, áruházláncnak kissé maga felé hajlik a keze, a saját jól felfogott érdekei szerint súlyoz, értékel, kitüntet. Csakhogy épp ez az út, amely egyre messzebb visz az olvasástól, ha azt egyben felfedezésként, kihívásként is szeretnénk elgondolni. Egyre messzebb visz attól, hogy ne más találjon ki minket, hanem – ami egyre népszerűtlenebb ebben az országban – magunk küzdjünk meg magunkért. Hogy elhessegessük a könnyű, nyári divatot, a metróbeli színes posztereket, a Tisza Katákat és Gerlóczy Mártonokat, azokat, akik írásból élnek ugyan, de íróvá még nem nevelte őket a szeszélyes kamaszkor. Olvasni persze őket sem bűn, de úgy olvasni, mintha a kortárs irodalom mesterműveit tartanánk a kezünkben, már nem egyszerű tájékozatlanság, hanem önmagunk átverése, lefokozása.

Mert nem kell Márai naplóit sem olvasni ahhoz, hogy rádöbbenjünk, amit ő ott hangoztat: múlt századi történelmi tévedéseinkért, Trianonért, a második világégésért, a zsidóüldözésért főként azok okolhatók, akik egy olyan elitet engedtek hatalomra, amely már-már kérkedik szellemi renyheségével, urambátyámos kiváltságaival. De ha nincs is mindenben igaza, azt azért ki lehet silabizálni a történelemből, hogy egy önmagát édes műveletlenségben tartó nép könnyebben szédül ki az utcára, könnyebben nyúl kockakőért, tojásért, mint az, amely mindezt nem hajlandó megspórolni magának. Aki nem hallgat a szupermarketek csábító csacsogására, amikor Leslie L. Lawrence-t vagy Daniel Steelt árusítanak szépirodalomként. Mert ha elfogadjuk, ha nem, lassan felnő egy nemzedék, amelyik hajlamos elhinni, hogy a műveltséget bármikor megszerezheti gazdaságos kiszerelésben.

Hirdessen Ön is az ETARGET-tel!

Comments are closed.