Forrás: MNO

2008. július 1. 00:00Én nem tudom, hogy azok az emberek, akiket élénken, sőt dühödten foglalkoztat a politika, rendelkeznek-e alapismeretekkel és alapértelmezéssel ebben a tárgykörben. A düh ugyanis kihat az értelemre, magával ragad, miközben az ismereteket is eltörli, s mint tudjuk, rossz tanácsot ad. A haragos lények, ha szabad így mondanom, rühellik a pragmatizmust, s önnön érdekeiket is sutba vetik.

Van egy ismerősöm, aki ha az utcán találkozunk, megragadja a kabátom hajtókáját, és arcomhoz hajolva zúdítja rám aktuális politikai nézeteit. Megközelítése mindig negatív. Vérgőzt lihegve szidta egykor Antall Józsefet, majd Orbán Viktort, nem kímélte Csurka Istvánt, epeömlést kapott Bokros Lajostól, rövid tiszteletadás után “lepufajkázta” Horn Gyulát, 2002-ben ugyan Medgyessyre szavazott, de rögvest elszörnyedt tőle, hogy aztán Gyurcsánytól – kurta reményt követően – újabb, minden eddigit felülmúló dührohamot kapjon. Idegenkedése és a politikusok megvetése ellenére minden lehetséges alkalommal elment szavazni, ide-oda rajzolt be ikszet, legtöbbször az MSZP rubrikájába, de megtisztelte voksával a Vállalkozók Pártját, az SZDSZ-t és a MIÉP-et is. Jelenleg a Jobbiknál tart. Lakossági fórumokra jár, kínos kérdéseket tesz fel, ingerülten felelősségre von, de hosszú távon, ha jól értelmezem arcomba lihegett szavait, általában balra húz, s csak egy futó zsidózás és cigányozás idejére esik át a ló túlsó felére. Jó magyar embernek tartja magát, felelősségteljesnek, aki követi a média híradásait és a véleményformálók okfejtését. Ezzel együtt minden gondolatát a harag uralja. Általában, mire sikerül kiszabadulnom kezei közül, rajtam is nyugtalanság vesz erőt: valóban csak ilyen emberi produktumokra képes a demokrácia?

Nos, ez az ember legutóbb azért szidta Orbán Viktort, mert a Kéri László-féle szigorúan zárt rendezvényen állítólag lekicsinylő megjegyzést tett a szélsőjobbra, a Magyar Gárdára. Ezzel mintegy az MSZP vélekedéséhez csatlakozott, amely – ha figyelmesen tanulmányozzuk – a csoda érzését kelti fel bennünk. A szocialisták kínjukban, hogy mit ne mondjak, a demokrácia ürügyén szinte a gárda védelmére keltek, hogy elővehessék az Antall Józseffel kapcsolatban már elkoptatott lemezt Horthy Miklós fehér lováról. Eddig az volt a bajuk Orbánnal, hogy nem határolódik el, most az, hogy túlságosan is. A szándék nyilvánvaló: a szélsőjobb érzelmű szavazókat akarják a Fidesztől eltávolítani.

Hiába, hogy a közvélemény-kutatások szerint a szélsőségesként aposztrofált jobboldali pártok szavazóbázisa szinte nem is mérhető, kissé gőzös ismerősöm teljes határozottsággal hirdeti, hogy a Jobbiknak a parlamentben van a helye. Hogy miért? A hatalomra kerülő Fidesz féken tartása végett, nehogy annak liberális volta, mint valami szövődmény, kiújuljon. Püff neki!

Ez a felfogás sajnos nem áll magában. Gyurcsány ténykedése annyira frusztrálta és agresszióba lökte a jobboldali, nemzeti érzelmű emberek egy részét, hogy a politika valódi jellegét, a hatalom megszerzése érdekében alkalmazott technikát, metódust és stratégiát nem ismerik fel, és meggondolás nélkül elutasítják. Ebben a körben az a nézet uralkodik, hogy a magyar érdekeket csak radikálisan lehet képviselni. Mindez szinte gyurcsányi ösztönzésre történik; a jobbra tolás a szocialisták, kommunisták ősrégi taktikája: a turul, az Árpád-sáv, a rasszizmus középpontba helyezése és démonizálása, az avítt, korszerűtlen, magyarkodó jobboldal képének szüntelen felmutatása.

Hogy mi most a magyar érdek? Legelsősorban Gyurcsány távozása, az egységes választói akarat a polgári szövetség mellett, a megosztó kísérletek elutasítása, végső soron a jobboldal nagyarányú győzelme az előbb-utóbb bekövetkező választásokon. A további érdekek preferálása az ország rendkívül súlyos helyzetének jobbítása, akár – hazaszeretettől vezérelt áldozatok árán is – csak egy totális győzelem után jöhet.

Hogy mindez hamar bekövetkezik-e, én nem tudom…

Comments are closed.