Forrás: Magyar Hírlap

„Komolyan vesszük kötelezettségeinket, és készek vagyunk megvédeni szövetségeseinket” – mondta Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter azután, hogy Irán tegnap folytatta rakétakísérleteit, és két napon belül már a kilencedik rakétát lőtte ki a Perzsa-öböl térségében.

Kiderült: a legutóbb tesztelt rakéta akár Izraelt is képes elérni. Irán és a zsidó állam között éles szópárbaj folyik: Izrael nem zárta ki a katonai lépéseket sem, ha Irán nem hagy fel atomprogramjával, míg a perzsa állam a köztársaság veszélyeztetésével vádolta meg Olmertéket. Az Egyesült Államok mindenesetre – biztonsági szempontokból – erősítette jelenlétét a térségben.

A rakéták kilövéséről iráni források csak annyit közöltek, hogy a tesztet a forradalmi gárdisták hadgyakorlatán hajtották végre, közepes és nagy hatótávolságú rakétákkal, valamint torpedókkal kísérleteztek. Az eseményől az állami rádió is beszámolt.

Gen Hoseyn Salami, az iráni légierő parancsnoka szerint megmutatták a világnak, hogy készek szembeszállni ellenségeikkel, akik az elmúlt hetekben élesen fenyegették a perzsa államot. „Az ujjunk mindig a ravaszon van, és rakétáink is készek a kilövésre” – mondta.

William Burns, az amerikai külügyminisztérium iráni ügyekért felelős megbízottja szerint a rakéták kilövése vakmerő, zavaró és provokatív lépés. Az Egyesült Államok az iráni fenyegetést a Kelet-Európába telepítendő rakétaelhárító rendszerrel kívánja elhárítani.

VSZ

Comments are closed.