Hadüzenetnek nevezte a Hamász radikális palesztin mozgalom politikai vezetője pénteken Ehud Olmert ügyvezető izraeli kormányfő korábbi kijelentését arról, hogy Izrael 2010-ig rögzíti végleges határait.

NOL * Népszabadság Online * 2006. március 10.

Az ENSZ BT jövő héten tárgyal az iráni atomkérdésről, egy brit diplomata szerint Teherán várhatóan egy hónap határidőt kap, hogy teljesítse a BT követeléseit

A Csajozós film (Date Movie hazai bemutató: március 16.) egyszerre gúnyol ki minden romantikus filmet és bánik el csak úgy mellékesen néhány divatos akciómozival és vígjátékkal is.

Nagy-Britannia a hatvanas években jelentős mennyiségű nehézvizet és urániumot adott el Izraelnek, és erről valószínűleg az akkori brit kormányfő sem tudott – hangzott el a BBC tévé csütörtök esti műsorában.

2006. március 10. 08:00

Tóta W. Árpád

A BBC brit közszolgálati csatorna szerint Nagy-Britannia a hatvanas években jelentős mennyiségű nehézvizet és urániumot adott el Izraelnek.

Magyarországon általános az állampolgárok emberi jogainak tiszteletben tartása, néhány területen azonban akadtak gondok az Egyesült Államok külügyminisztériumának a 2005-ös év emberi jogi helyzetét taglaló jelentése szerint.

MTI

Izrael maga jelöli ki ciszjordániai határát, amely mentén falat emel, ha a palesztinokkal folytatott tárgyalások kudarcba fulladnak – közölte Ehud Olmert ügyvezető izraeli kormányfő egy pénteken megjelent interjúban.

Nagy-Britannia a hatvanas években jelentős mennyiségű nehézvizet és urániumot adott el Izraelnek, és erről valószínűleg az akkori brit kormányfő sem tudott – hangzott el a BBC tévé esti műsorában.

Aczél betiltotta a táncjátékát, de ő túlélte a kultúrpápát, és most a halállal játszik

Győzelemként könyveli el az Óvás! és a többi civil szervezet, hogy tegnap negyed kettőkor az utolsó munkás is elhagyta a Király utca 40.-et, azaz a Hild-házat

Bevallom, nem vagyok boldog attól, hogy Gyurcsány Ferenc is gyakran beadja a derekát.

A lista elején az Amerikai Egyesült Államok és Venezuela áll, a végén pedig Németország.

Nagy-Britannia a hatvanas években jelentős mennyiségű nehézvizet és urániumot adott el Izraelnek. Erről valószínűleg az akkori brit kormányfő sem tudott – hangzott el a BBC tévé tegnap esti műsorában. A brit tv politikai magazinműsora a szabad információ-hozzáférésről rendelkező törvény alapján jutott hozzá az eddig szigorúan titkos korabeli dokumentumokhoz. Az írások szerint Harold Wilson munkáspárti kormánya több száz nukleáris nyersanyag-szállítmányt továbbított Izraelbe.

Népszabadság * Aczél Endre * 2006. március 10.

Népszabadság * Munkatársunktól * 2006. március 10.

Ehud Olmert izraeli ügyvezető kormányfő szerint Izrael 2010-ig rögzíti végleges határait. Olmert a Jerusalem Post című napilapnak adott interjút. Az ideiglenes kormányfő kijelentette: amennyiben a március 28-i parlamenti választások után ő kerül a kabinet élére, Izrael négy éven belül olyan állandó határokat teremt magának, amelynek révén „leválik a palesztin lakosság nagy részéről és megőrzi a jelentős és stabil zsidó többséget”.