A BBC brit közszolgálati csatorna szerint Nagy-Britannia a hatvanas években jelentős mennyiségű nehézvizet és urániumot adott el Izraelnek.
A Newsnight című politikai magazinműsor úgy értesült, hogy Izrael a brit import révén kezdhette meg atomfegyver-fejlesztési programját a Negev-sivatagban működő dimónai nukleáris központban.
Tony Benn, a brit Munkáspárt egyik legidősebb veteránja, aki az akkori kormányban a technológiaügyi miniszteri tisztséget töltötte be, azt mondta: sem ő, sem Harold Wilson akkori miniszterelnök nem tudott a titkos atomexportról.
A műsorban megszólalt Mordeháj Vanunu, a dimónai nukleáris üzem volt alkalmazottja is, aki – miután a 80-as években a Sunday Times című brit lapnak részleteket árult el az izraeli atomprogramról – 18 évet töltött börtönben. Az izraeli szakember a BBC-programban azt mondta: a brit nyersanyagszállítmányok egyik eleméből – a lítium 6-osból – arra következtet, hogy Izrael hidrogénbomba gyártásához kezdett hozzá.
Info Rádió