Forrás: Magyar Rádió

A lista elején az Amerikai Egyesült Államok és Venezuela áll, a végén pedig Németország.

Nem nagyon sok felmérésnek lenne ez a végeredménye, de a nemzeti érzés, illetve a hazafiasság nagyságát tekintve ez a sorrend jött ki. A Chicagói Egyetem kutatói, még a „90-es évek közepén, 23 nemzet polgárait kérdezték erről, majd 2003/2004-ben megismételték a vizsgálatot, amit azonban most már 33 országra terjesztettek ki. A felmérések során olyan állításokról kellett véleményt mondani, mint például: „szívesebben vagyok Németország polgára, mint a világ bármelyik más országáé”. Vagy például értékelni kellett a tudományban, technikában, sportban elért nemzeti sikereket, sőt még a politikusaik teljesítményét is. És azt is megkérdezték, hogy az illetők mennyire tudnak mindezzel azonosulni. Nos, a 25 pontos skálán a venezuelai polgárok 18,4 pontot értek el, az amerikaiak 17,7-t. Aztán a további sorrend: Ausztrália, Ausztria, Dél-Afrika, Kanada, Chile, Új-Zéland és Izrael. Németország az utolsó a sorban, ezen belül pedig a kelet-németek még a nyugatnémeteknél is kevésbé nemzeti érzésűek. De – eszerint a vizsgálat szerint legalábbis – nem túl nagy a nemzeti érzés a lettekben, svédekben, szlovákokban, lengyelekben, a tajvani kínaiakban, a franciákban és a svájciakban sem. A két vizsgálat összevetéséből az is kiderült, hogy a terrorcselekmények hatására mind az amerikaiaknál, mind pedig az ausztráloknál erősödött a nemzeti érzés. Rólunk nem szólt a jelentés.

Comments are closed.