Kezdőlap » JNA24 médiafigyelő

JNA24 médiafigyelő

A polgári viszonyok megteremtésénél gyakran erősebb volt a csodavárás – A rendszerváltás után miért döntött a parlament úgy, hogy augusztus 20-a legyen a nemzeti ünnep?

A kötelező közhellyé vált zsurnalisztikai rinya – „má” mé” nem tudnak közösen ünnepeeeni?” – azért nem százszázalékos ostobaság.

„Hölgyeim és Uraim! Most pedig néma főhajtással emlékezzünk a hősi halált halt amerikai törzsőrmesterre, Martin F. Troyra, aki a legdrágábbat, fiatal életét áldozta a háborúban!” – tisztelgett a minap Holló József Ferenc tábornok, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum főigazgatója, amikor átadta az 1944. június 30-án Nemesvita határában lelőtt amerikai bombázó katonájának földi maradványait az Egyesült Államok magyarországi nagykövet asszonyának, April H. Foleynek.

A 87 éves Wolfgang Wagner, a zeneszerző unokája hamarosan nyugdíjba vonul. S hogy az ő három leány dédunokája közül kié lesz a Festspiel és a fele királyság, azt csak a titokzatos jövő döntheti elFotó: Reuters Ha operettről volna szó, azt mondhatnánk nyugodtan, három a kislány. De mert a történet hőse Richard Wagner, illetve halhatatlan öröksége, Bayreuth, illendőbb drámát sejteni. Nem véreset, nem is túlságosan tragikust, csak amolyan családi perpatvart.

Kulcsár István

Oroszország pénteki moszkvai lapértesülés szerint megkezdte egy korszerű légvédelmi rendszer leszállítását Szíriának.

A közlemény szerint „K. Róbert 17 évesen került először a pszichiátriára kábítószer-használat miatt; az elkövetkező években több alkalommal kezelték újra és újra a pszichiátrián, ahol egyre rosszabb állapotba került és egyre több pszichés probléma jelentkezett nála”. Az Állampolgári Bizottság közleménye K.

A prágai zsidó közösség levélben tiltakozott a Sparta Praha futballszurkolóinak újabb antiszemita megnyilvánulása miatt. A fővárosi huligánok szerdán a vendég Arsenal ellen 2-0-ra elvesztett Bajnokok Ligája-selejtező során okoztak botrányt.

Egy második világháborús szovjet katonai hírszerző lánya Moszkvában mutatta be a közelmúltban a mintegy száz hanglemezből álló gyűjteményt, amelyet apja a berlini birodalmi kancellária épületéből hozott el, miután a Vörös Hadsereg elfoglalta a fővárost – írta a Der Spiegel német hetilap.

. évfolyam . szám,

Dévényi István, hetijegyzet@hetivalasz.hu

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége a magyar társadalom többségéhez hasonlóan értetlenül áll azelőtt, hogy a Jobbik néven bejegyzett párt, amely több képviselővel rendelkezik különböző önkormányzatokban, nemrégen Magyar Gárda elnevezéssel felfegyverkezett harci alakulatot hozott létre, amelynek egyenruhája a megtévesztésig hasonlít a „40-es évek fasiszta mozgalmak öltözékéhez.

A kísérlet segítségével a jövőben könnyebben lehet majd kezelni a Alzheimer-kórban szenvedőket

Zsidó fesztivál, divattörténet és Kultucca

sofar, 2007. augusztus 17. 12:15  JNA24 médiafigyelő, Híradó Zsidó fesztivál, divattörténet és Kultucca bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Description: Forrás: Híradó Címszavak a vasárnapi Kultúrház kínálatából – kezdés este 8-kor az m2-n Színház és képzőművészet, operettől a klezmerig – 10. Jubileumi Zsidó Fesztivál Körvonalak formára fűzve – divattörténeti […]

Az első meccsek a labdarúgó UEFA Kupa selejtezőjének 2. fordulójában.

A csütörtök esti találkozón a bécsiek kapuját Sáfár Szabolcs védte

Miyazaki Hayaoról szól a pénteki Kultúrház és az egyre terjedő emlékező macskakövekről

Robbanás történt csütörtök este a Gázai övezet déli részén egy házban, a detonációban egy család négy tagja megsebesült.

2007.08.16., 2007. évfolyam, 33. szám

2007.08.16., 2007. évfolyam, 33. szám