. évfolyam . szám,
Újabb szakaszába lépett a közvagyon kiárusítása: a második Gyurcsány-ciklus igazi nagy üzlete az állami ingatlanok aprópénzre váltása. A kormányzati negyed felépítésével tucatnyi patinás belvárosi minisztériumi palota kerül piacra, miközben árulják a Béla király úti kormányrezidenciát, a kiürített, nagy értékű budai kórházakat, köztük az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet lipótmezei épületét, eladták a MÁV-vezérigazgatóság Andrássy úti székhelyét, s most itt a következő áldozat: a Magyar Posta Krisztina körúti központja.
BURKOLT FENYEGETÉS
A hivatalos magyarázat szerint sokba kerül a patinás székház felújítása, nagyok a fenntartási költségek, és az irodabérlés gazdaságosabb megoldás. Igaz, a posta havi 400 ezer eurót, vagyis nagyjából 100 millió forintot fog fizetni az Árpád híd közelében épülő Gateway Business Centerben bérelt irodákért, ráadásul a szerződés legalább tíz évre szól, vagyis az állam 12 milliárd forintot ad ki helypénzre. Az eladni szánt székházat 5 milliárd forintra taksálják, de kérdés, hogy milyen áron sikerül értékesíteni, hiszen tucatnyi hasonló színvonalú minisztériumi palotával egy időben vár majd vevőre. A túlkínálat miatt pedig az árak bizonyosan esni fognak.
A posta egyébként nem most kezdte meg az ingatlanvagyon felélését, hiszen korábban sorra értékesítette az üdülőit, és vidéki hivatalaiból is sokat bezárt.
A cég szerint az új telephely bérlésével kapcsolatban minden a legnagyobb rendben zajlott: uniós közbeszerzési eljárást írtak ki, amelyen a legolcsóbb ajánlatot beadó cég győzött.
A jelentkezők számát azonban jelentősen korlátozta, hogy a posta 23 ezer négyzetméternyi területet igényelt, s Budapesten alig van irodaház, amely ennek a kívánalomnak képes lenne megfelelni. (A kiválasztott is úgy pályázott, és nyert, hogy még el sem készült Duna-parti épületével.) Feltehető a kérdés, hogy miért kell a vállalat eddig szétparcellázottan működő egységeit hirtelen egy – olcsónak semmiképp sem mondható, 17,39 euró/négyzetméter árú – mamutbérleménybe terelni. A munkaszervezési és hatékonysági érvekben kimerülő válasz valóságtartalmát a kívülálló úgyis csak évek múltán olvashatja ki a pénzügyi könyvekből. S addigra már bezáródik a visszaút, hiszen új gazdára talál a Krisztina körúti székhely, s az sem biztos, hogy a vállalatot ugyanaz a vezérkar irányítja, amely a döntést meghozta.
A történet másik furcsasága, hogy a Gateway Business Center közvetett tulajdonosa egy adóparadicsomban bejegyzett cég. Vagyis a megkötött üzlet nincs szinkronban azzal a kormányzati üzenettel, hogy immár legyünk tisztességes adófizetők, s ne keressük az adómegkerülés útjait.
Az Ablon Group a budapesti ingatlanpiac egyik meghatározó szereplője ugyan, de Guernsey szigetén jegyezték be. A francia partok mellett fekvő Guernseyről tudni kell, hogy nem tagja az Európai Uniónak, bár Nagy-Britannia külbirtoka, s baráti adórendszere miatt a vállalatok előszeretettel költöznek ide, hogy kibújjanak a földrészen megszokott adóteher alól. Az EU jó ideje küzd azért, hogy Guernsey kormányzatát rábírja némi szigorításra, egyelőre mérsékelt sikerrel. A szigeten jelenleg egyáltalán nem kell társasági adót fizetni. A pejoratívan hangzó „offshore” kifejezést azonban már csak azért sem merészeljük összefüggésbe hozni velük, mert az Ablon szóvivője nemrég bejelentette: áttekintik a cégükkel kapcsolatban megjelent írásokat, s jogászaik megvizsgálják, milyen lépéseket tegyenek. Csak a határtalan jóhiszeműség mondatja velünk, hogy ezt nyilván nem a történetet először kritikus módon közlő Magyar Nemzet elleni fenyegetésnek szánták…
Való igaz, hogy az Ablon tulajdonosi háttere – sok más offshore céggel ellentétben – legalább nyilvános. A legnagyobb részvénypakett az osztrák Volksbank, illetve az Ablon alapítóigazgatója, Uri Heller izraeli üzletember tulajdonában van. Hozzájuk kerül tehát 12 milliárd magyar adóforint, hogy aztán a kedvező klímájú Guernseyn kamatozzék tovább. A tíz évre kötött bérleti szerződés az Ablon és a posta között a következő kormányt is kötelezi, vagyis az állami cég vezetői jó időre bebetonozzák a helyzetet.
VITATHATÓ ÉSSZERŰSÉG
A döntés gazdasági ésszerűségén bizonyára lehet vitatkozni, jelképes jelentősége viszont egyértelmű. A postaszolgálat kulcsszerepet játszott a modern állam létrejöttében, alapítása a vasutat is jó száz évvel megelőzte. Az a cég, amely fénykorában a MÁV-hoz hasonlóan saját kórházat, üdülőket, kultúrotthont épített a dolgozóinak, mára eljutott odáig, hogy nem hajlandó fenntartani saját székházát. Sőt, idén januárban arról szóltak a hírek, hogy a Magyar Posta a még meglévő 2841 hivatalából mindössze 1800-at tartana meg. A vidéki egységek egy részét a cég vállalkozóknak, vegyesboltosoknak, vendéglősöknek adná, akik egyéb tevékenységük mellett a küldemények felvételével, bélyegek értékesítésével is foglalkoznának.
Az ezer kisposta lepasszolásától s némelyek bezárásától évi 6-8 milliárd forintos megtakarítást remélt akkor a részvénytársaság. (Hogy ez mit jelent, arra van már látható példa: a MÁV vezérkara a kihasználatlan szárnyvonalak megszüntetésétől évi 5-10 milliárdos megtakarítást várt, ami a valóságban mindössze 1,5-2 milliárd forint körül alakul.)
BOTRÁNYOS ÉVKEZDÉS
A postások érdekvédelmi szervezetei hevesen tiltakoztak a kisposták magánkézbe történő kiszervezése ellen. Úgy vélik, mindez munkahelyük, szerzett jogaik elvesztésével egyenlő, arról nem is beszélve, hogy csökkenhet a szolgáltatások színvonala. Ettől függetlenül a tél végére, tavasz elejére több mint száz – döntő részben vidéki – hivatal ajtajára került lakat. A hivatalos indoklás szerint a hálózat észszerűsítésére, postai piacnyitásra van szükség, amit egyébként az Európai Unió 2009-ről most 2013-re csúsztatott el – a Magyarországon pozíciókiépítésbe kezdő Osztrák Posta legnagyobb bánatára. S bár a 2006-os évet a Magyar Posta 173 milliárd forintos árbevétellel és 5,3 milliárd forintos adózás előtti eredménnyel zárta, a társaság nyereségrátája jól láthatóan olvad: a múlt évi alig négy százalékról 2007-ben várhatóan két százalék körülire mérséklődik majd. Annak ellenére, hogy az idei év – az eddigi „hagyományoknak” megfelelően – most is áremeléseket hozott a postai szolgáltatások terén a lakosságnak.
Az is igaz, hogy ötletekben sincs hiány. A legújabb elképzelések szerint októbertől a gyógyszerforgalmazásba is belevágna a vállalat. 946 kistelepülésre 350, hűtővel is felszerelt kisteherszállító gépjármű viszi majd az ötven legfontosabb gyógyszert – noha a mobilpatikai tevékenység nem tartozik az egyetemes postai szolgáltatások közé. A Magyar Posta bizonyos területeken megmutatkozó erőtlenségére mindenesetre jó példa volt a Média-Log év elejei botránya. Több újságkiadó ugyanis azzal a szándékkal hozta létre a lapterjesztő-logisztikai Média-Logot, hogy alternatívát teremtsen a terjesztés-kézbesítés terén is akadozva teljesítő Magyar Postának. S bár az átállás botrányosra sikeredett, az újságkiadókat már nem sikerült visszahódítania az állami vállalatnak.
Kormány kontra kormány
Dr. Bencze Izabella
A kormányzati negyed megvalósításának a kormány által hangoztatott legfőbb indoka a költséghatékonyság. A hétköznapi ember azt gondolná, hogy ez esetben konkrét számok, alapos számítások állnak a háttérben, s az állampolgárok és a szervezetek befizetéseiből származó pénzeszközök felhasználásának sorsa ezeken a kormányzati elemzéseken nyugszik. Főként, ha a még meg sem született gyermekeink, unokáink által 25 év múlva fizetendő közteher is tét. Hát nézzük, hogy is van ez nálunk? A kormány benyújtott egy határozati javaslatot a parlamentnek: hagyná jóvá azt a hosszú távú kötelezettségvállalást, amelyet a kormányzati negyed PPP, azaz magánbefektető bevonásával megvalósuló beruházása jelent majd az állam számára.
Persze, előtte jó pár hónappal, úgy, ahogy egy gondos kormányhoz illik, az Új egyensúly 2006-2008 című kormányprogram is tartalmazza már a szép új terveket. Klasszikusokat csak szó szerint szabad idézni: „A minisztériumok mai évi üzemeltetési költsége 5 milliárd forint, az új ingatlan piaci bérleti díja az üzemeltetés költségével együtt 6,5-7 milliárd forintra tehető.” Majd július 20-án Láng Balázs, a kormányzati negyedért felelős kommunikációs igazgató a következőt nyilatkozta: „Jelenleg évente 13 milliárd forintot költenek a kormányzati szervek elhelyezésére. A 2009 elején átadásra kerülő új negyedben viszont ez a költség évente csak 8 és fél milliárd forint lesz.”
Emlékeznek még a számháború című játékra? Aki le tudta olvasni a másik fél képviselőinek homlokára írt számot, az győzött. Leolvasnám én, de most vajon melyik szám az igaz? Az 5 milliárdos vagy a 13 milliárdos éves üzemeltetési költség? A majdani 6,5-7 milliárdos vagy a 8,5 milliárdos fenntartási költség? Vajon mitől nőtt meg az üzemeltetési költség pár hónap alatt 8 milliárddal? Gondolni sem merek arra, hogy esetleg nincsenek megfelelő gazdaságossági számítások a háttérben. Hiszen mindnyájunk pénztárcája a tét. Ezért aztán kiemelt érdeklődéssel olvastam a H/2941. számú országgyűlési határozati javaslatot, melyben a kormány azt kérte az Országgyűléstől, adjon felhatalmazást, hogy kiírhassa az első közbeszerzési eljárást a nagyon alaposan átgondolt tervének megvalósítására. Az előterjesztő az a Szilvásy György volt, aki a hírek szerint a jövőben az állami vagyon felett fog dönteni.
Belekezdtem hát az előterjesztés olvasásába, remélve, hogy az az évi mintegy 8 milliárdnyi különbség biztos csak adminisztratív hiba eredménye lehet. És akkor jött egy varázslatos mondat: „Jelen esetben is olyan összetett és strukturált finanszírozást igénylő projekt megvalósításáról van szó, amely esetében a pénzügyi és jogi konstrukciót előre nem lehet meghatározni.” Na jó. De akkor hogy dönt a parlament? Hát úgy, hogy a kormánypárti képviselők felemelték a kezüket. És máris megszavazták, hogy indulhat a nagyszerűen megalapozott, egzakt számításokon alapuló, a nemzet érdekeit messzemenőkig figyelembe vevő, átlátható, az „üvegzseb” elvárásainak, a konvergenciaprogramnak, s így természetesen az Eurostat előírásainak teljes mértékben megfelelő beruházás.
Ugye, minden világos?
A szerző a Kincstári Vagyoni Igazgatóság volt vezérigazgató-helyettese
Közpénzek a Hattyúházban
Facsinay Kinga
A pályáztatás nélküli közbeszerzési eljárás egyik kínos eseteként vonult be a köztudatba a hattyúházi irodabérlési ügy 2002-ben. A Miniszterelnöki Hivatal (MEH) Területfejlesztési Hivatala egyetlen ajánlattevő meghívása alapján bérelt – csaknem 150 fő számára – négyezer négyzetméternyi irodát a Moszkva tér környéki Hattyúházban. A havi bérleti díjat 2003 végéig 83 ezer euróban állapították meg, vagyis a piaci árnál többet, 240 millió forintot kellett fizetni. A Hattyúház tulajdonosa, az Első Budai Építő Rt. szerint a Magyar Posta korábban ennek közel kétszereséért bérelt ott három olyan szintet, ahová épp a hivatal költözött.
A bérléssel kapcsolatban Kiss Elemér akkori kancelláriaminiszter is elismerte: el kellett volna kerülni, hogy csak egy pályázót kérjenek fel a tenderre. A közbeszerzés vitatott körülményei miatt Medgyessy Péter miniszterelnök Keller László közpénzügyi államtitkárságát kérte fel a vizsgálatra. Kellerék felelősségre vonást javasoltak, ugyanis magasnak találták a bérlet árát. Akkoriban a bel-budai díjak négyzetméterenként havonta 15-16,5 euró között mozogtak, így a húszeurós hattyúházi tarifa soknak tűnt. Ráadásul ingatlanpiaci szakértők szerint olcsóbb irodaházakat lehetett volna találni. Az ügy pikantériái közé tartozott, hogy a Hattyúház a Tocsik-ügyben elhíresült Vektor Rt. meghatározó embereinek érdekeltségébe tartozott.
Mindezek ellenére a MEH az eljárást utólag jogszerűnek minősítette, és nem engedélyezte a Keller-jelentés nyilvánosságra hozatalát, bár a hivatal elnökének, Hajdú Attilának mennie kellett. Az ügy kapcsán Nagy Sándor, a Területfejlesztési Hivatalt felügyelő politikai államtitkár is felajánlotta lemondását, de Medgyessy nem fogadta el. Pedig Nagy távozását az MSZP-ben is üdvözölték volna, ahol többen kifogásolták: az elmaradott térségek felzárkóztatásáért felelős államtitkárnak miként jutott az az eszébe, hogy a II. kerületben, egy luxuskivitelű épületben béreljen irodákat.
