A 87 éves Wolfgang Wagner, a zeneszerző unokája hamarosan nyugdíjba vonul. S hogy az ő három leány dédunokája közül kié lesz a Festspiel és a fele királyság, azt csak a titokzatos jövő döntheti elFotó: Reuters Ha operettről volna szó, azt mondhatnánk nyugodtan, három a kislány. De mert a történet hőse Richard Wagner, illetve halhatatlan öröksége, Bayreuth, illendőbb drámát sejteni. Nem véreset, nem is túlságosan tragikust, csak amolyan családi perpatvart.
A „szent dombot”, az ünnepi játékokat a mai napig a 87 éves unoka, Wolfgang Wagner igazgatja. Ő úgy véli, teljes energiával, változatlan találékonysággal, de mert beleszólása van a Wagner Alapítványnak is, annak tagjai szívesen látnának fiatalítást.
Természetesen szóba se jöhet más, mint a dinasztia valamelyik tagja. Az egyik dédunoka, és mert hárman vannak, közülük kell választani. Történetesen mindhárom hölgy, különböző életkorúak. A legifjabb egy híján harmincesztendős, a másik kettő több mint kétszer annyi, hatvankettő. Összekuszálja a történetet, hogy mindhárom zenei műveltségű, az idősebbeknek nemzetközi sikereik is vannak, vezettek már operaházakat. A legkisebb még csak rendezett, nem túlságosan nagy diadallal. Közülük kellene eldönteni, melyikük győzzön: Katharina, Eva vagy Nike.
A tét mérhetetlen. Elsősorban a művészi rang miatt. Bayreuth, még ha Wagnert játszik is csupán, a világmuzsika egyik legszentebb temploma, maga a Mester teremtette meg 1876-ban. Nem ment könnyen az alapítás, mert nem volt meg hozzá a kívánatos pénz. A komponista hiába győzködte Bismarck kancellárt, az fukar és hajthatatlan maradt, míg végül a bajor II. Lajos, Wagner nagy rajongója adott százezer tallért, azzal lehetett elkezdeni. Nyomban csodájára járt a világ, koronás fők, mint Vilmos német császár, a művészeti élet fejedelmei közül Liszt és Csajkovszkij, az osztrák Bruckner: mérhetetlen siker, ám pénzügyi csőd.
Wagner halála után özvegye, Liszt Cosima vette át az irányítást, fiának, Siegfriednek a közreműködésével. A fiú, aki titokban homoszexuális hajlamú volt, néhány hónappal édesanyja után halt meg. Cosima feleséget szerzett neki, az erősen antiszemita, angol származású Winifred Williams Klindworth személyében. Winifred férje halála után erősen rokonszenvezett Adolf Hitlerrel. Volt idő, hogy azt rebesgették, Hitler feleségül veszi őt, de annyi biztos, a náci vezérnek börtönévei alatt a rajongó dáma küldte a fogházba a finom papírt, amelyre a későbbi Führer a Mein Kampfot írta. Bayreuth az egész második világháború alatt a náci pártot szolgálta. A Wagner-szentélyt a fegyverzaj elültével be is kellett zárni, egy ideig a megszálló amerikai katonáknak játszottak benne zenés komédiákat.
A Festspiele csak 1951-ben folytatódhatott, de immár nem a szinte matuzsálem Winifried Wagnerrel az élén, mert őnagyságát hadbíróság fosztotta meg jogaitól, így két fiára, Wielandra és Wolfgangra jutott az örökség. Wieland rendezőként merészen szakított a hagyományokkal. A legnagyobb énekeseket szerződtette, Birgit Nilssont, Wolfgang Windgassent, Hans Hottert, Leonie Rysaneket, Anja Silját, a wagneri művészet Gothai almanachját, a karmesterek közül Hans Knappertsbuscht, Herbert von Karajant, Wolfgang Sawallischt, Karl Böhmöt.
Wieland Wagnerrel Bayreuth aranykorát élte. Halála után állt az élre fivére, a most 87 éves Wolfgang, aki megszakítás nélkül immár négy évtizede az úr. Az ő korára esett az 1967-es jubileumi év is, amikor a francia páros, a rendező Patrice Chéreau és a karmester Pierre Boulez kezdte el a modernizálást, óriási botránnyal, de megnyitották a máig tartó új korszakot.
Bayreuthnak azonban nem csupán művészi tétje van, anyagi is. A július végén elkezdett és augusztus végéig tartó ünnepi játékokon az egy hónap alatt 58 000 hely várja a nézőket. Ezekre már jó előre általában félmillió a jegyigénylő, vagyis egy zsöllyére nyolcan áhítoznak. Sok sorban álló kénytelen öt évet várni, amíg vágya teljesülhet, de van, aki tíz évig is türelmesen sóvárog.
Ennek a rendkívüli művészi ünnepnek a vezetésére pályázik a három dédunoka, a három hölgy. Közülük kettő a jelenlegi, finoman távozásra figyelmeztetett Wolfgang Wagner lánya: az idősebb, 1945-ben született Eva Wagner-Pasqier az első házasságból való, a kisebb Katharina Wagner, aki most huszonkilenc éves, a másodikból. Az öregúr pillanatig sem titkolja, hogy szíve az ifjúhoz húz, ő a kedves, őt ültetné az örökébe, persze nem nyomban, kicsit később. Annak ellenére ő a favorit, hogy valamicske művészeti múltja van ugyan, de alapjában tapasztalatlan, érdemei még csekélyek. Szemben Eva nővérével, aki ma az aix-en-provence-i operafesztivál művészeti tanácsadója, és a Richard Wagner alapítvány hat éve, 2001-ben egyszer már őt ajánlotta édesapja figyelmébe. Az öregúr hajthatatlan azonban, szigorú és kemény, nemhogy hallani sem akar Eváról, meg is szakított vele minden családi kapcsolatot. Föltehető, nem a legszebb emlékeket őrzi első házasságából.
Több esélye nincs Nike Wagnernek sem, aki ráadásul „csupán” unokahúg, Wielandnak a gyermeke. Hármójuk között az ő zenei bukéja a legnemesebb: a muzsika doktora, a weimari fesztivál igazgatónője, és ráadásul, amíg édesapja, Wieland élt, egy ideig vele együtt igazgatta Bayreuthot is. A zenei világ ragyogó intellektusnak ismeri, nagy a nemzetközi hírneve, több operaház foglalkoztatta, de hát – mondják – hatvankét esztendősen „túl öreg”. Ő ellenben vetélytárs unokahúgáról véli azt, ha Katharina győzne, azt jelentené, „az új bortömlőt óborral töltenék meg”.
Sokan nem értik, hogyan is véli így, hiszen a föltörekvő nemzedék nyilvánvalóan a fiatal pártján áll. Őt nevezik „Miss Wagnernek”, és az ifjú bajor librettista, Michael Herrschel úgy nyilatkozott róla: Katharinával „maga az opera szó is megfiatalodna. Az ő személye új esélyt adna Bayreuthnak, mert olyan valaki vezetné, akinek gyökerei mélyen az ottani talajba ágyazottak és tökéletesen ismeri a hagyományokat. Ő egymaga jelképezi a hidat az elaggott opera és jelenünk között”. Ilyen támogatásokkal a háta mögött nem meglepő, hogy Katharina a Münchner Merkurnak töményen csak annyit nyilatkozott: „Készen állok”.
A latban keveset nyom, hogy három esztendeje, 2004-ben a rendezőnő Katharina Wagnernek volt már egy inkább csak Budapesten lármát keltett belépője. Az Erkel Színházban a Lohengrint vitte színpadra, tagadhatatlanul eredeti fölfogásban. A cselekményt a rendszerváltás idejére varázsolta, Madarász Henrik korára a hajdani NDK-t próbálta fölidézni. Nagyon valószínű, hogy a honi közönség zöme csakugyan konzervatív ízlésű, és ha talán nem is teljesen idegenül, de hűvösen fogadja a túl merész újításokat, így a hölgy nem éppen diadala teljében búcsúzhatott a Duna partjától. A csalódás híre biztosan eljutott máshová is, de ennek csekély lehetett a szerepe abban, hogy az idei Bayreuth megnyitóján a kiváltságosak, akik tanúi lehettek A nürnbergi mesterdalnokok Katharina-változatának, a zárójelenetnél bizony kifütyülték, lehurrogták az alkotást. Állítólag csak a rendezést, az énekesek közül ünnepelték a remek teljesítményt nyújtókat.
A színpadra hatalmas bábok gyanánt leereszkedett Bach, Beethoven, Goethe, Schiller, Kleist, Lessing, Hölderlin és Wagner dédpapa mellszobra. Ez még akár érthető is lett volna, az viszont már kevésbé, hogy a második fölvonás verekedős jelenetében mire szolgált az anyaszült meztelenül fölbukkant férfi, miért dobáltak szanaszét mindent, ami csak a színen volt, és mit szimbolizált, hogy egy kukában elégették a karmester, a rendező és még a szegény dramaturg bábuját is. Az még mondhat valamit, hogy a cipészmester Hans Sachs mezítláb jár-kel, a költő Sachs viszont miért Remington írógépen (ha már, miért nem szövegszerkesztőn?!) faragja rímeit, miközben kávé serkenti képzeletét és cigarettára gyújt? A kritikák a rendezéssel ellentétben egyes énekesteljesítményeket ünnepeltek, bár ahogyan a Bartók rádió helyszíni közvetítéséből hallani lehetett, Walter von Stolzing, a dalnokverseny hős győztese, Eva Pogner kezének elnyerője, a hőskorszak felejthetetlen Windgassenéhez képest elég cingár tenor volt.
Mindegy, a Meistersingeren túl van a zenei világ, azóta Bayreuthban a Ringen kívül a nagyra becsült Fischer Ádámmal volt már Parsifal is. Az azért talán mégsem mindegy, ha a részrehajló papa által pátyolgatott Katharina vinné el a pálmát, a Festspiele Richard Wagner templomában, ha szükségszerű megújulásokkal is, miként vinné tovább a nemes hagyományokat.
Várkonyi Tibor
