„Hölgyeim és Uraim! Most pedig néma főhajtással emlékezzünk a hősi halált halt amerikai törzsőrmesterre, Martin F. Troyra, aki a legdrágábbat, fiatal életét áldozta a háborúban!” – tisztelgett a minap Holló József Ferenc tábornok, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum főigazgatója, amikor átadta az 1944. június 30-án Nemesvita határában lelőtt amerikai bombázó katonájának földi maradványait az Egyesült Államok magyarországi nagykövet asszonyának, April H. Foleynek.
A németek által lelőtt bombázó géppuskás törzsőrmesterének felkutatásáról korábban ezeken a hasábokon is beszámoltunk. Ám kiderült, hogy Magyarországon még közel harminc, a háborúban elesett amerikai katona földi maradványait kutatják. Ebben minden segítséget megadnak az Egyesült Államokból érkezett szakembereknek a magyar kollégák. Csakúgy, mint bármelyik más állam archeológusainak, akik elesett honfitársaik nyomát keresik magyar földben. Márpedig az ország szinte minden pontján találhatunk idegen katonasírt. Oroszok, ukránok, moldávok, azerbajdzsánok, kazahok, németek, románok, de még törökök, albánok és bosnyákok is nyugszanak különböző helyeken.
És magyarok is harcoltak a határainkon túl. Holló József Ferenc évek óta járja munkatársaival együtt az egykori külföldi hadszíntereket. Hadifogolytáborokban elhunyt magyar katonák nyomait is kutatják.
Egy első világháborús, repedezett olasz sisakot tart a kezében, amikor felidézi, hol, milyen körülmények között találtak rá akár csak egyetlen magyar katona sírjára, de tud borzalmasabb emlékeket is mesélni, hiszen több tömegsír feltárásában is részt vett. Egyik ilyen nagyon emlékezetes története, hogy az ukrajnai Dorosicsban magyar katonák által lemészárolt magyar munkaszolgálatos zsidók addig jeltelen sírjára sikerült egy emlékművet állítani. De kutatott Karintiában, az Alpok 1800 méter magas csúcsain. Járt Szicíliában, ahová az első világháború doberdói harcvonalán fogságba esett magyar katonákat szállították, majd ott haltak meg. És vitte a vállán a nehéz tölgyfakeresztet a lengyelországi Luznában, a Putski-magaslat kaptatóin, ahol egyenként megkapták fejfájukat az ott elesett magyar katonák.
– Egy háború csak akkor ér véget, amikor minden nemzet eltemette hősi halált halt katonáit – idézi a Napóleont legyőző, Tolsztoj regényében is megrajzolt, legendás orosz tábornok, Kutuzov mondását. – Nagyon sok az adósságunk – mutat számos papírt, melyeken egykori csaták, megmerevedett harcvonalak, golyózáporban elpusztult századok, hadifogolytáborok, málenkij robotra hurcolt civilek – megannyi szörnyűség emlékei sorakoznak.
– Százezrek, milliók halála, százezrek, milliók gyásza kísért még ma is. Évtizedeken keresztül alig-alig lehetett hallani, beszélni az elesettekről. A hősi halál emlegetése szinte bűnnek számított. Az utóbbi években szabadabb a szó, szabadabb a kutatás, s lassan nemcsak a levéltárak, hanem a jeltelen sírok is feltárhatók, hivatalos formát öltenek az országok között a hadisírgondozás formái.
Legutóbb Ukrajnában járt. Szrednyij Berezin térségében tárták föl annak a százhuszonhárom magyar katonának a sírját, akik az Első Királyi Hegyivadász Dandár soraiban harcoltak.
– Már esteledett – idézi vissza a tábornok -, amikor megállítottunk egy nyolcvan esztendő körüli asszonyt. Ő vezetett el egy üres legelőre, aminek szélén ugyan állt kereszt, de azonkívül semmi más nem emlékeztetett arra, hogy itt sírok lehetnek. De ő magabiztosan állította, emlékszik, ide temették a magyar katonákat. S akkor már biztosak voltunk benne, hogy nem téved, amikor egy másik, ugyancsak hasonlóan idős férfi ezt megerősítette, sőt még magyar kifejezéseket is idézett: honvéd, cigaretta, pipadohány.
És valami csoda folytán előkerült az egykori tábori lelkész pontos térképpel, rajzokkal ellátott feljegyzése. Mind a százhuszonhárom katona sírját precízen bejelölte. Olvassuk egymás után: Mikola János IV. sor, 3. hely, Somi Péter VIII. sor, 3. hely, Török János VII. sor, 6. hely. A temető rajzának szélén a tájolás is segít. Délre van Jablanek falu, keleten fut a Lucka-patak és délnyugatra terül el Fölső-Berozov.
Ezek az adatok is kikerülnek az internetre. Még mindig százával, ezrével vannak családok az országban, akik nem tudják, hol esett el nagyapjuk, nagybátyjuk, rokonuk.
A következő években komoly remény van arra, hogy mind többen megtudhassák, merre, a világnak melyik pontján nyugszik családtagjuk. Ehhez nyújtott jelentős segítséget Juscsenko ukrán elnök, aki a magyarországi látogatása során átadott egy adatbázist. Tizenháromezer-nyolcszáz hadifogoly és húszezer elesett katona földi maradványai után lehet így kutatni. Szeptemberben már megnyitják azt a temetőt, Szlagutában, ahová összegyűjtik az Ukrajna keleti részében felállított hadifogolytáborokban elpusztult magyarok földi maradványait. Ezek a foglyok egy téglagyárban dolgoztak együtt az ugyancsak fogságba esett német katonákkal. A harci cselekmények közben meghalt katonák a Beregszász közeli Delcen temetőjébe kerülnek. A falu fölé emelkedő domb évtizedeken keresztül a szovjet hadsereg lokátorbázisa volt. Ezt lebontották, és itt, közel a munkácsi várhoz kapnak majd végső nyughelyet az Ukrajna nyugati felében elesett magyar katonák.
A tábornok felidézi, hány és hány elrejtett, alig megközelíthető katonasírra bukkantak az elmúlt években. Moszkvától 3500 kilométerre egy idős asszony adta oda kertje összes virágját, amikor feltárták a hadifogolytábor sírjait. Ungváron egy lakótelep közelében állították föl a kereszteket. S elkészült már a kárpátaljai Ökörmezőn, Tatarivban, Vorogtán, Boldirjevkán, Novikovóban, Joglában, Sztarorotovkán, Kuzneckben, Pindusiban, Opocsnóban, Uszty-Brinkinóban, Szosznovkán, Podporozsjéban, Penzán, Kraszinában, Szaljszkban, Voljszkban, Nezsdannajában, Oktjabjrszkijban.
És legújabban a táborokban elhunyt magyarok listáját is összeírták. Még Jerevánban is találtak sírokat. A magyar foglyokkal építették meg a szeváni gátat, valamint a város fölé emelkedő magas hegyre vezető utat. Közben sokan elpusztultak. De már nekik is jutott emlékkereszt, emlékkő.
Szeptember közepén olyan helyre indul a Hadisírgondozó Intézet munkatársaival az emlékezés tábornoka, ahol eddig még nem kaptak emléket az ott elpusztult magyarok. A Szolzsenyicin könyvéből ismert, leghírhedtebb gulágra, Vorkutára mennek. A németek, a lengyelek és a litvánok után mi, magyarok állíthatunk emlékművet az ott elpusztult katonáknak és a málenkij robotra odahurcolt civileknek. A gulág rettenetes emlékű városa, Vorkuta is segített a magyar sírok feltárásában.
– Bár folyamatosan a temetők között járunk, lépten-nyomon az élet apró jeleivel találkozunk – mondja a tábornok. – Sehol nem érzünk ellenségeskedést. A magyar katonák sírjain gyakran találunk virágot, követ vagy éppen egy vodkáspoharat. Soha sehol nem rongálták meg az emlékműveket, pedig – nem titkolja – akadt olyan szegény ukrajnai falucska is, ahol szinte kényelmetlenül éreztük magunkat az elegáns, drága márványból épített mementók avatásán. Még az ilyen helyeken is szeretettel fogadtak minket. Miközben tisztelegtem, és végignéztem az iskolás kislányokon, eszembe ötlött, vajon hányan nem láthatták a nagyapjukat. S éreztem, hogy azt tesszük, ami egy katonának kötelessége: megbecsüljük az egykori ellenfél fájdalmát, történelmét is. Enélkül soha nem békélhetnénk meg.
Elhallgat. Egy pillanatra visszazökkenünk a múltból. Németország, Olaszország, Oroszország, Ukrajna és Moldávia után legközelebb Szlovéniával kötik meg az egyezséget a hadisírgondozásról. A szeptemberre tervezett, közös kormányülés egyik témája ez lesz.
– És hamarosan sikerül egy különösen fájó sebet is begyógyítani – reménykedik a tábornok. – Elindult Romániával is a közös hadisírgondozás szerződésének előkészítése. Vagyis jövőre Erdély földjén is kutathatóvá válnak a magyar katonai sírok. Egyébként – tudom meg tőle -, a rendelkezésre álló adataik szerint a világ 54 országában található magyar hadisír. Európán kívül Argentínában, Kanadában, az Egyesült Államokban és Izraelben tudunk elesett magyar katonákról. Például az első világháborúban a Cion hegyén tizenöt magyar katona esett el, akik ma egy brit temetőben nyugszanak. És isztambuli sírokban is találhatók magyar hősi halottak. Akadt olyan sír, ahonnan hazahozták a magyarok földi maradványait. Legutóbb Moldáviában, Balti-Bölc határában exhumálták a munkatábor halottait. Nekik is ugyanaz a szigorú tiszteletadás jár, mint a harci cselekményekben elesett hősöknek.
– Amikor egy elesett katona sírjánál tisztelgünk, nincs különbség neve és rangja között. Ugyanúgy hajtunk fejet Palermóban Tüköry tábornok sírjánál, mint az ukrajnai Ivanov, Frankivszk földjében nyugvó bakák előtt.
Újra csend ül közénk. Ahogy körbenézek a szobájában, tovább kalandozunk a történelemben. A falról „48-as főtisztek, Kiss Ernő, Lahner György, Görgey Artúr, Petőfi Sándor képmása tekint ránk. Az íróasztalán egy kőre leszek figyelmes. A levélnehezék a Kézdivásárhelytől az Uzsoki-hágóig húzódó egykori Árpád-vonalról való. A sarokban asztalka. Három lába három első világháborús karabély. A kávéspohár mellett egy háttéranyag dossziéja a magyar-moldovai hadisírgondozásról. Belelapozok. „A mintegy 600-650 ezer szovjet hadifogságba deportált személy egyharmada civil volt. Jelentős részük Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből származott. A gyermekként édesapját ily módon elveszítő, nyíregyházi Kővári Árpád már az 1990-es években több fórumon kezdeményezte a Moldova területén elhunyt, málenkij robotra hurcolt édesapja exhumálását. Kővári Árpád számos képviselőt, miniszterelnököt, minisztereket, államtitkárokat, országgyűlési képviselőket igyekezett megnyerni szándékához. Végül 2006 októberében exhumálták édesapját és hazaszállították. A katonai díszpompával, ökomenikus istentisztelet keretében történt újratemetési szertartáson részt vettek a Szovjetunió utódállamának diplomatái.”
– Amikor az amerikai törzsőrmester, Martin F. Troy földi maradványait átadtuk az Egyesült Államok nagykövetének, éreztem, hogy csak akkor számíthatunk a mi katonai sírjaink és emlékműveink gondozására, ha megteszünk mindent a nálunk elesett harcosok minél pontosabb felkutatásáért. Nem jelszavakkal, hanem gesztusokkal. A személyes sorsok felidézésével lehet csak a történelmi emlékeket tisztességgel életben tartani. És ha már valamit életben tartunk, azzal az utódokat is megbecsüljük – búcsúzik Holló József Ferenc, az emlékezés tábornoka, akinek tiszti kardján ez olvasható: „Tisztelet – Hűség – Becsület”.
Szendrei Lőrinc
