Kezdőlap » Lexikonok » Ki Kicsoda » Teleki Pál

Teleki Pál

Teleki gróf 1879-ben született Budapesten. Családjának egyetlen gyermeke volt Tanulmányait a budapesti piarista gimnáziumban folytatta. Az I. világháború után fokozatosan részt vállalt a politikai életben, tagja volt a trianoni szerződést aláíró magyar küldöttségnek. Párizsból visszatérve Horthy Miklós felkérésére 1920-ban kormányt alakított, nevéhez fűződik még ezévben a

Rendszerváltás nyilas-nemzetiszocialista módra 1944 Magyarországán

Olyasmit írok most, ami sokakat meg fog bántani, pedig nem akarok megbántani senkit. De nem kérek se előre, se utólag elnézést.

Papp László Tamás

Népszabadság * Fórum * 2007. szeptember 5.

2007.09.04., 2007. évfolyam, 35. szám

Népszabadság * Munkatársunktól * 2007. szeptember 5.

Veszprém új fideszes polgármestere el akarja távolítani Rajk Lászlónak az 56-os forradalom emlékét megörökítő szoborkompozícióját. Vélhetően nem az alkotás szellemiségével, hanem az alkotóval van baja. Budapesten éppen ellenkezőleg, a XII. kerület polgármestere nem akarja lebontatni azt az engedély nélkül elhelyezett Turul-szobrot, amelyet elődje suttyomban röptetett jelenlegi helyére.

Sikertörténet a XX. századból

2007. július 18. (5. oldal)

1920 Július 19. (87 éve történt)

2007.06.18., 2007. évfolyam, 24. szám

Tudomány – Abdul Karim Hadzsi, vagyis Germanus Gyula kalandos élete.

MTI

A. B., [email protected]

2007. május 17. 12:25

Mottónk: Mottónk: “A reggeli péksütit majszolva nézzük a sajtot”

Szellemi bátorságát is tisztelve, nagy érdeklődéssel olvasom az utóbbi időkben Debreczeni József írásait. Természetesen nem mindig és nem mindenben értek vele egyet, de figyelemreméltó egyéni gondolatokkal és megfigyelésekkel jelentkezik a nyilvánosság előtt. Most azonban annyira nem értek vele egyet, hogy én is a nyilvánosság előtt szeretnék vitatkozni vele.

Szellemi bátorságát is tisztelve nagy érdeklődéssel olvasom az utóbbi időkben Debreczeni József írásait. Természetesen nem mindig és nem mindenben értek vele egyet, de figyelemre méltó egyéni gondolatokkal és megfigyelésekkel jelentkezik a nyilvánosság előtt. Most azonban annyira nem értek vele egyet, hogy én is a nyilvánosság előtt szeretnék vitatkozni vele.

2007.05.10., 2007. évfolyam, 19. szám

2007. április 6. (5. oldal)