Népszabadság * Munkatársunktól * 2007. szeptember 5.
Ahogy az apostolok…
Augusztus 10-én rendhagyó temetés színhelye volt a párizsi Notre-Dame-székesegyház. A 80 éves korában elhunyt Aaron Jean-Marie Lustiger, párizsi bíboros érseket, II. János Pál pápa kedves barátját búcsúztatták.
A dóm bejárata előtt a bíboros érsek másod-unokatestvére héber nyelven felolvasott egy zsoltárt, majd az elhunyt koporsóján elhelyezett egy, az Olajfák hegyéről származó földet tartalmazó üvegcsét. Ezután egy másik unokatestvér a koporsó fölé hajolva elmondta az ősi gyászimát, a Kaddist. Miután mindez megtörtént, a koporsót bevitték a katedrálisba, ahol a katolikus gyászszertartás teljes fényében lezajlott.
Vajon nem lehetett volna a két szertartást egyesíteni? Szó sem lehetett róla, tiltakozott az elhunyt érsek hivatali stábja. Ez a bíboros úr nemtetszésével találkozott volna.
Az elhunyt életében azonban mindez nagyon is egy és oszthatatlan volt: Lustiger érsek ugyanis zsidónak született, és ösztönei, érzelmei, jámbor odaadása alapján az is maradt, de a meggyőződése és megtérése folytán katolikus volt. Előfordult, hogy civil ruhába öltözött, a fejére kis fekete sapkát, sábeszdeklit tett fel, hogy ellátogasson a zsinagógába, ám estére már ismét reverendát öltött. Hite szerint a kereszténység egyszerűen a judaizmus hajtása volt. Az ő szemében Krisztus Izrael Messiása volt, keresztje felért a sárga csillaggal – írja nekrológjában a londoni The Economist.
Bonyolult, érthetetlen teológia volt ez sokak számára mindkét oldalon, bármily meggyőző erővel adta is elő a maga sármos módján a markáns arcú főpap. Az izraeli főrabbi Lustiger bíborost népe elárulójának bélyegezte, a Jeruzsálem Post hitehagyottnak nevezte. Katolikus oldalon pedig az őskonzervatívok a fölött lamentáltak, hogy az érsek „nem igazán francia származás”. Ez részben igaz is volt: szülei lengyel zsidó bevándorlók voltak. Az ifjú Áron zenetanára asztalán talált egy Újtestamentumot, s amikor elolvasta, úgy tűnt, már ismeri a történetet.
Szüleit nagy csapásként érte, hogy meg akart keresztelkedni. Őt azonban 14 évvel később már pappá szentelték, s meg volt győződve róla, hogy jottányit sem adott zsidóságából. Megtartotta az Áron nevet, ehhez választott megkeresztelkedésekor keresztény neveket. Emellett mindig megemlékezett lágerben elpusztult családtagjairól.
Papi hivatását „Lüsztizsé” hallatlan energiával űzte, mégis tetőtől talpig modern ember volt. Habitusában, magatartásában modern főpap, intellektuális téren konzervatív volt: a világ számos baját, a morális értékek összeomlását az 1968-as diákzavargásokhoz vezette vissza. 1984-ben, mint párizsi püspök milliós tömeg élén tüntetett, amikor Mitterrand elnök szekularizálni akarta a katolikus iskolákat.
Létrehozta a Radio Notre-Dame adót és egy katolikus tévécsatornát. Hetvenes éveiben, 1997-ben és 2000-ben vidám hangulatú világifjúsági napokat rendezett Párizsban és Rómában. Evangelizációs buzgalommal aktivizálta mind a 106 párizsi parókiáját. Saját szemináriumából került ki a párizsi papság 15 százaléka.
Szemléletmódja és lelki beállítottsága folytán, no meg mivel Lengyelországból származott, nagyon megkedvelte őt a lengyel pápa, II. János Pál. E baráti kapcsolat emelte őt előbb orleans-i püspökké, majd érsekké, végül bíborossá. Mindezen méltóságok öt esztendő leforgása alatt kerültek Lustiger vállára.
Ő azonban nem felejtette el, honnan jött. Az „alija”, azaz az Izraelbe való formális visszatérés indította arra, hogy megtanuljon héberül. Temetésének minden részletét a kétféle liturgia alkalmazásával, maga dolgozta ki. Megírta saját sírfeliratát, mely így hangzik: Zsidónak születtem. Apai nagyapám nevét örököltem: Áront. Hitem szerint és a keresztség által kereszténnyé lettem, és zsidó maradtam. Ahogy az apostolok is.
Farkas István
ny. újságíró, angol fordító, Budapest
Sok kicsi sokra megy
Teleki Pál negyvenkilós szobrának eltűnése nyomán első indulatában törvénymódosítást kezdeményezne Gémesi György. Gödöllő polgármestere bejelentette, hogy a Magyar Önkormányzatok Szövetsége nevében olyan törvényjavaslatot terjesztenek elő, amely szerint a színesfém-kereskedelmet állami kézbe kellene venni – adták hírül a Megfoghatatlan szobortolvajok című (augusztus 16.) információban.
A színesfémlopás a rendszerváltással egyidős probléma. Még 1991-92 táján pontosan egy MDF-es képviselő interpellált a parlamentben a fémlopások ügyében, ám nem volt foganatja. Igaz persze az is, hogy azóta sem intézkedett egyetlen kormány sem. Most, hogy a polgármester úr a saját bőrén is érzi a kárt, nagyon fontos lett számára az ügy. A közelmúltban éppen Gödöllőn némult el sok vezetékes telefon a kábellopás miatt. Ez miért nem verte ki a biztosítékot Gémesi Györgynél?
Áramszolgáltatósként tapasztaltam már a fémtolvajok kártékonyságát, sok esetünk volt. De erről mesélhetne a vasút, a távhő, vagy a közlekedési táblák felelőse is. Mikor külföldi tulajdonosunk lett, nagyon meglepődött, hogy erre is kell költséget képezni, neki ez ismeretlen volt. A hulladékként hasznosított alu-réz ára töredéke a helyreállítás költségeinek, akár 20-30-szoros is lehet. Néha elkapnak a rendőrök néhány csibészt, ám mindig akad, aki folytatja. A legelkeserítőbb az volt számomra, amikor megláttam, milyen csekély mennyiségű lopott anyagért égett meg egy ember, és milyen borzalmas kínok között halhatott meg. Ezek a tettesek a kishalak. A nagyok a háttérben irányítanak és zsebelik be a profitot. És ők elérhetetlenek.
Juhász László
Gödöllő
Van, és még sincs
Valóban nincs szükség a Simicskó István által évek óta szorgalmazott, a Fidesz támogatta szervezetre a Nemzetőrségre, újabban a Honi Gárdára (Honi ököl, augusztus 18.).
Főképp azért nincs, mert – stílszerűen -, jelentem, van ilyen. Illetve még sincs. A sorkatonai szolgálat megszüntetése után létrehozott önkéntes tartalékos katonai szolgálat ugyan klasszikus területvédelmi erő, de szerintem semmi akadálya annak, hogy a törvény módosításával mindennapos szükséghelyzetben is bevethető legyen, s ennek érdekében tagjaik felkészítése erre is kiterjedjen. Vagyis a Fidesz nyitott kapukat dönget, a Magyar Honvédségnek rendelkezésre áll a megfelelő eszköz és infrastruktúra a keretein belül működő, mozgósítható alakulatok fenntartására.
A probléma az, hogy ez gyakorlatilag elvi lehetőség. A törvény első látásra ugyan nagyvonalú javadalmazást ír elő (állománykategóriától és rendfokozattól függően 90-150 ezer forint, plusz évente legalább egyhavi juttatás), az ilyen szolgálat iránt vonzódók mégsem tülekednek az első alkalommal 25, utána évenkénti 15 nap szolgálatra. Egy néhány éve készült felmérés tanúsága szerint az önkéntes tartalékos szolgálatra szívesen vállalkozók több mint ötven százaléka dolgozik. A felkínált pénz jó részük számára nyilván eleve kisebb, mint havi bérük, de a legnagyobb hiányosság az, hogy a munkahely megmaradását nem garantálja semmi. A munkáltatóknak a kieső munkaidőre jutó költségét senki sem téríti meg, ezért azok nem érdekeltek abban, hogy alkalmazottaik távol legyenek önkéntes tartalékos szolgálatuk idejére. Az úgynevezett munkáltatói támogató programot – benne az adókedvezményt, a foglalkoztatók kitüntetését, jutalmazását, népszerűsítését – évek óta sikertelenül sürgetik az önkéntes tartalékos szolgálat hívei.
A Fidesz ötlete tehát felesleges és – jelenleg – megvalósíthatatlan.
Bak Mihály
újságíró
Nem zsidó ügy!
Őszintén örülök Lázár János, Hódmezővásárhely Fidesz-párti polgármestere Magyar Gárdától való elhatárolódásának, nem tudok azonban egyetérteni azzal, ahogyan ezt indokolja. A képviselő úr szerint tekintettel kell lenni azokra, akiknek az édesanyját, édesapját a nyilasok belelőtték a Dunába. Ez ugyan igaz, de csak rájuk kell tekintettel lenni? Csak a zsidó származású polgártársaink hátán szalad végig a hideg, ha fekete egyenruhás, árpádsávos karszalagot viselő legényeket látnak masírozni? Tessék már egyszer megérteni, hogy a fasizmus, illetve az ellene való küzdelem nem zsidó ügy, hanem minden becsületes, jó érzésű ember ügye!
Kiss Erzsébet
Budapest
