Szellemi bátorságát is tisztelve, nagy érdeklődéssel olvasom az utóbbi időkben Debreczeni József írásait. Természetesen nem mindig és nem mindenben értek vele egyet, de figyelemreméltó egyéni gondolatokkal és megfigyelésekkel jelentkezik a nyilvánosság előtt. Most azonban annyira nem értek vele egyet, hogy én is a nyilvánosság előtt szeretnék vitatkozni vele.
A Pótcselekvés cím publicisztikájának (Népszava május 12.) az alapgondolatával sem értek egyet, hogy tudniillik, mint a cím is erre utal, pótcselekvés lett volna a dunaparti élőlánc május 9.-én, és ott Gyurcsány beszéde. Egyebek között, mert „A rendezvény mögött ugyanis nyilvánvaló – a kelleténél erősebb – pártpolitikai szándék munkált.” Most arról ne beszéljünk, milyen is lett volna, ha a „kelleténél” gyengébb pártpolitikai szándék munkál az akció mögött. De arról igen: miért lenne baj, ha egy nagy párt, nyilvánvaló politikai szándékoktól vezérelve, jelezni akarja, hogy ezt a május 9.-ét az európai béke napjának tartja. Meg azt is, hogy nyolc-kilenc hónap után meg akarja mutatni, ki mer menni az utcára, amit mellesleg annyian kértek, követeltek már a baloldalon. Amint arra Debreczeni József is utal: nyilvánvalóan keresni kellet az alkalmas időpontot, amikor ezt megteheti egy olyan koalíció, amelyik szünet nélkül – teljes joggal – azt ismételgeti, hogy a politikai kérdéseket a parlamentben és nem az utcán kell/ene/ megvitatni. Különösen meggondoltnak kell lenni, ha mindenki tudja, látja, hogy vannak olyan erők, amelyek provokációs lehetőséget látnak minden ilyen megmozdulásban. És a tojások és árpádsávos zászlók még csak a kisebb fenyegetettséget jelzik, a leleplezett bombagyártás sajnos nagyobb botrányok lehetőségét sem zárja ki. Amúgy nem hiszem, hogy a felvonuló ezrek számára, ez a létszámában jelentéktelen ellentüntetés, méltatlan helyzetbe hozott volna közülük bárkit, akár a miniszterelnököt is. Méltatlanok a naphoz talán mégis az „ellentüntetők” voltak.
Abban viszont teljesen egyetértek Debreczeni Józseffel, hogy kár volt ezt az egészet összekötni a holokauszttal, amikor néhány nappal korábban sikerült elfogadtatni minden párttal a Zéró tolerancia nyilatkozatot. (Éppen ezért talán a helyszín sem volt a legszerencsésebb.) Az a baj ezzel a párosítással, hogy teret ad annak, még a baloldalon is annak a nagyon sokak által elfogadott nézetnek, hogy a fasizmus és a felette aratott győzelem, igazán a zsidók és cigányok ügye. Jobboldalon, vagy legalábbis bizonyos körökben, tudatosan is terjesztik ezt a történelmietlen nézetet, és máig sem sikerült elérni, hogy a közgondolkodás tudomásul vegye: a fasizmus magyarellenes rendszer (is) volt. Nem „csak”, (és ez a csak borzasztó,) többszázezer magyar, történetesen zsidó vagy cigány állampolgár elleni merényletet jelentette, hanem tönkretették az országot. Don mellé küldték meghalni magyar katonák tízezreit. (Érdekes idézetet találtam a közelmúltba egy jelentésben, amit az akkor még berlini nagykövet Sztójay írt Bárdossynak, miniszterelnökének, 1941 elején. Ebben arról számol be, hogy mértékadó német politikai körökben nem kívánják Magyarország részvételét a Szovjetunió elleni háborúban.) Fokozatosan kifosztották az országot és a kivitt árúért nem fizettek, viszont egy időben Németországban magasabbak voltak a fejadagok, mint nálunk a tőlünk elvitt élelmiszerekből.Teleki Pál búcsúlevelében egyenesen „becstelen”-nek nevezi a magyar, fasisztabarát politikát. Miközben már sokak számára ismertté lett, hogy a zsidók kiirtása után a szlávok és a magyarok rabszolga-munkára ítéltettek volna. Minden olyan törekvés tehát, amely a fasizmust Magyarországon csupán a holokauszttal azonosítja, segít egy káros, történelmietlen közgondolkodás fenntartásában.
De éppen ezért olyan fontos május 9.-e és itt van igazán vitám Debreczeni Józseffel, aki szerint ez a nap kétélű, ellentmondásos tartalmú a szovjetek jelenléte, a későbbi diktatúra miatt. Miért gondolja azt még egy komoly, szavahihető publicista is, hogy a történelem későbbi eseményeivel hátrafelé be lehet satírozni feketével a múltat. A feltétel nélküli fegyverletételt azoknak az angol repülőknek köszönhetjük, aki meggátolták Hitler partraszállását, azoknak az amerikaiaknak és angoloknak, akik viszont partraszálltak Franciaországban, és mindenekelőtt, azoknak a szovjet katonáknak – és tábornokoknak, min Zsukov – akik végigharcolták Moszkvától Berlinig ezt a háborút, és minden más nemzetnél nagyobb emberáldozatokat hoztak Európa békéjéért. Már miért ne lenne jó dátum ez egy olyan parlamenti pártnak, amelynek – Debreczeni szerint -, „momentán (a maga múltja ellen is küzdve) a parlamentáris demokrácia védelmében kell helytállnia”? Egyrészt: miért is kellene ennek a pártnak – a maga múltja ellen is küzdeni? Azt hiszi még ő is, hogy ennek a pártnak több köze van a múlthoz, mint bármelyik másiknak? Másrészt éppen a demokrácia védelméért kell, a jelek szerint a parlamenten kívül is, erőt mutatni, hogy kormányt lehet ugyan váltani – négyévenként -, de a fasizmus nem törhet át. Azt az érvet, mondjam így: odadobni az ultrajobboldalnak, hogy május 9.-e is „kétélű, ellentmondásos” ünnep, nem nagyon illik egy magát – joggal – függetlennek tartó publicistához.
Bernáth László
