Kezdőlap » Lexikonok » Ki Kicsoda

Ki Kicsoda

kiki

A Fidesz szerint Gyurcsány Ferenc magatartása váltotta ki a Magyar Gárda megalakulását – jelentette ki Varga Mihály, az ellenzéki párt alelnöke vasárnap Budapesten.

2007. augusztus 26. 15:39

Az SZDSZ elnöke azt kéri a Fidesztől, hogy mondja fel a Jobbikkal, a Magyar Gárda alapítóival a helyi önkormányzatokban kötött koalíciókat. Kóka János vasárnap az MTI-nek küldött közleményében a Fideszt „gyáva és elvtelen pártnak”, míg Orbán Viktort „feketeöves populistának nevezte”. „Ne csak szavakban ítélje el a Fidesz a fasizmust: mondja fel a Magyar Gárda alapítóival kötött koalíciókat!” – áll a Kóka János által jegyzett felhívásban.

A Magyar Gárda megalakulásával kapcsolatban Tarlós István és Fónagy János fővárosi fideszes politikus hallgatását kéri számon az MSZP két budapesti politikusa abban a nyílt levélben. „Önök jelentik a Fideszt Budapesten. Hol vannak most a kemény szavak, hol van most a harcos fellépés?” – fordult Steiner Pál szocialista frakcióvezető és Burány Sándor, az MSZP budapesti elnöke a Fidesz-KDNP frakciószövetség vezetőjéhez és budapesti elnökéhez.

Kormányszóvivő válasza a Fidesz támadására

Az SZDSZ elnöke azt kéri a Fidesztől, hogy mondja fel a Jobbikkal, a Magyar Gárda alapítóival a helyi önkormányzatokban kötött koalíciókat.

A Magyar Gárda megalakulásával kapcsolatban Tarlós István és Fónagy János fővárosi fideszes politikus hallgatását kéri számon az MSZP két budapesti politikusa a nyílt levélben.

A szóvivő említést tett arról, hogy a gárdát avató Für Lajos Deutsch-Für Tamás apósa.

A Fidesz újabb tanúbizonyságot tett arról, hogy az elhatárolódás helyett az azonosulást választja a Magyar Gárdával kapcsolatban – mondta Budai Bernadett kormányszóvivő a Fidesz sajtótájékoztatóján elhangzottakra reagálva. Varga Mihály a szélsőjobboldal gyűlöletkeltő szavait visszhangozta – tette hozzá. A gárda létét, megalakulását hiba összemosni a kormány intézkedéseivel, reformpolitikájával – hangoztatta.

Varga Mihály, a Fidesz alelnöke sajtótájékoztatót tart a Magyar Gárda megalakulásáról

Az egész egykori keleti blokkban éledő szélsőjobbról, a magyar zsidóságra veszélyt jelentő fejleményről, „operettgárdáról” és az alapítók elbizakodottságáról is írnak a külföldi lapok a Magyar Gárda tegnapi megalakítása kapcsán. A Vasárnapi Hírek összeállítása.

A fővárosi szocialista frakció szerint az ellenzéki pártnak is hangosan kellene tiltakoznia.

Az Szabad Demokraták elnöke közleményében a Fideszt gyáva és elvtelen pártnak nevezi

Az MSZP Fővárosi Frakciója és Budapesti Elnökségének közleménye

A Fidesz szerint Gyurcsány Ferenc magatartása váltotta ki a Magyar Gárda megalakulását – jelentette ki Varga Mihály, az ellenzéki párt alelnöke vasárnap Budapesten. A kormányszóvivő szerint a Magyar Gárda megalakulását éppen a legnagyobb ellenzéki párt frakciója egyes tagjainak, illetve a párthoz közvetetten kapcsolható embereknek a magatartása váltotta ki.

A Fidesz felszólítja a Magyar Gárdát, annak tagjait és aktivistáit, hogy tartsák be a törvényeket, tartsák tiszteletben az emberek szabadságjogait – mondta a párt szóvivője szombaton.

Keményen beszólt a balliberális szavazóknak a Bencsik András által gründolt underground tévé, a Demokrata Televízió „műsorán” futó Sajtóklub. A DVD-n terjesztett kiadvány, a választások második fordulója után megjelent számában a Demokrata főszerkesztője így kommentálta a Fidesz vereségét: a túloldalon levő csürhe, a hárommillió idióta egy köztörvényes bűnözőre szavazott. „50 év kommunizmus után, aki ezekre szavaz (…) az agyilag nem lehet egészséges” – pontosított később.

2007. augusztus 25. 10:28

Ma délután a budai Várban tartja alakuló gyűlését a Magyar Gárda. Az eseménnyel párhuzamosan Budapest több pontján civil szervezetek tartanak ellentüntetéseket.

Ma délután a budai Várban tartja alakuló gyűlését a Magyar Gárda. Az eseménnyel párhuzamosan Budapest több pontján civil szervezetek tartanak ellentüntetéseket.