Ki Kicsoda
Lapzsemle: „Természetellenes orientáció; hungarofóbia; felülreprezentált etnikum; apartheid Izrael.. …
NOL * Lapzsemle * 2007. augusztus 25.
Ma délután a budai Várban tartja alakuló gyűlését a Magyar Gárda. Az eseménnyel párhuzamosan Budapest több pontján civil szervezetek tartanak ellentüntetéseket. A Jobbik Magyarországért Mozgalom webhelyén olvasható információk szerint a Magyar Gárda zászlóbontása a Szent György téren lesz. Az első 56 „gárdista” délután három órakor teszi le esküjét – írja a portál.
2007.08.24., 2007. évfolyam, 34. szám
Levelet küldött Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Lendvai Ildikó, az MSZP parlamenti frakciójának vezetője Orbán Viktornak, a Fidesz pártelnökének és Navracsics Tibor frakcióvezetőnek. A kormányfő és a szocialista politikus a Fidesz korábbi, a Zsidó Világkongresszus és az Európai Zsidó Kongresszus vezetőinek írt levelére reagált. Az ellenzéki párt vezetői ebben biztosították a szervezetek elöljáróit, Ronald S.
Talán emlékeznek még arra a nevezetes tévéinterjúra, amelyet Baló György készített Sólyom László államfővel a nyáron, a Sándor-palota erkélyén. Sok mindenről volt szó a közélet gondjairól-bajairól, de ami különösen fölkelthette a néző érdeklődését, az a magánszám volt, amellyel Sólyom a palotából látható kivételes panorámával kérkedett. Budapest szépsége – ecsetelte – innen fejedelmien tárulkozik ki, és ez a látvány az övé, csakis az övé.
Tiltakozások sorát váltotta ki a szélsőjobboldali „önvédelmi” alakulat, a Magyar Gárda mai zászlóbontása. Gyurcsány Ferenc szerint a magyar alkotmányos demokrácia szempontjából több, mint veszélyes a jelenség. A kormányfő Lendvai Ildikóval együtt a kettős beszédre hívta fel a Fidesz vezetőinek figyelmét. A gárdaavatást két antifasiszta demonstráció is kíséri, az egyik szervező szerint nem baloldal, identitás vagy párthovatartozás, hanem ép ész kérdése a demonstráción való részvétel.
Népszabadság * Révész Sándor * 2007. augusztus 19.
Népszabadság * Révész Sándor * 2007. augusztus 19.
Népszabadság * Munkatársunktól * 2007. augusztus 25.
Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója az antiszemitizmusról és az előre hozott választásokról
Népszabadság * Munkatársunktól * 2007. augusztus 25.
Népszabadság * Nagy N. Péter * 2007. augusztus 25.
Zsidó Nyári Fesztivál 2007. Augusztus 25-Szeptember 9.
Location:
Nem lehet kérlelhetetlen demokratának és humanistának mutatkozni és ezzel egyidejűleg genetikai meghatározottságra utalni, újnyilas zászlóknak politikai védelmet nyújtani vagy szélsőjobboldali szervezetekkel szellemi-lelki, sőt politikai szövetséget fenntartani – írta Gyurcsány Ferenc kormányfő-pártelnök és Lendvai Ildikó MSZP-frakcióvezető Orbán Viktor Fidesz-elnöknek és Navracsics Tibor frakcióvezetőnek nyílt levelében.
Ideológiailag függő, pártszolgálatos, parancslogikára működő szervezet a most alakuló Magyar Gárda. Az ilyen militáns szervezetek pedig kiszámíthatatlanok, éppen ebben rejlik fő veszélyük – indokolta lapunknak Donáth Ferenc jogvédő, a Nagy Imre Társaság Budapesti Szervezetének vezetője, hogy miért tartanak a gárdaavatással csaknem egy időben antifasiszta demonstrációt.
Ismét veszély fenyeget Magyarországon a jobboldalról, ezúttal a Jobbik párt alapította félkatonai csoport formájában. Ezt írta tegnap a Der Standard című osztrák lap. A liberális újság budapesti tudósításában utalt arra, hogy a tavaly őszi helyhatósági választások óta a szélsőjobboldali Jobbik több településen a jobboldali-nemzeti Fidesszel együtt irányítja a helyi önkormányzatot. Az írás egyebek között rámutatott, hogy Magyarországon nagyvonalúan szabályozzák a véleményszabadságot.
Várkonyi Tibor Talán emlékeznek még arra a nevezetes tévéinterjúra, amelyet Baló György készített Sólyom László államfővel a nyáron, a Sándor-palota erkélyén. Sok mindenről volt szó, a közélet gondjairól-bajairól, de ami különösen fölkelthette a néző érdeklődését, az a magánszám volt, amellyel Sólyom a palotából látható kivételes panorámával kérkedett. Budapest szépsége – ecsetelte – innen fejedelmien tárulkozik ki, és ez a látvány az övé, csakis az övé.
Cáfolja a vádakat Izrael Állam budapesti nagykövete
Most mondja meg, hogy lehet ilyen képtelenségeket állítani?Fotó: Demecs Zsolt Most, hogy hamarosan visszatér Izraelbe, milyen szívvel tekint vissza arra a három évre, melyet itt töltött?
Megdöbbenve olvastam Popper Péter „Lépéselőny” című írását a Vélemény oldalon. Teljesen félreérti és félremagyarázza a helyzetet. A helyzet elemzése csak morzsákban felel meg az általa írottaknak. Mert mi a valóság, a mai magyar valóság?
Rátkay Endre Arany Ikonja láttán Fellini állítólag ekképp lelkesedett 1984-ben Bolsanóban: „Ki ez az ember? Hiszen ugyanaz a három dolog érdekli, mint engem: a nagy seggű nők, a görög-római mitológia és az egyház.”

