Forrás: hirszerzo.hu

Nem a romákat meg a melegeket fogja fenyegetni, hanem – első körben – parlagfüvet fog irtani a Magyar Gárda – árulta el lapunknak a szervezet egyik alapítója. Bencsik András, a Magyar Demokrata főszerkesztője, a Fidesz kulturális tagozatának tagja a Hírszerzőnek cáfolja, hogy pártközeli magánhadsereg jönne létre, és állítja: ki fogják szűrni a szélsőségeseket a gárdából. Interjúnk.

A blogján azt írta, hosszú előkészületek után jött létre a Magyar Gárda, „mindent alaposan végiggondoltak, semmi nem véletlen”. Kinek az ötlete volt az egész, és ön hogyan lett alapító?

Már a télen felmerült, több emberben párhuzamosan, hogy kellene egy olyan mozgalom, amely a nemzeti identitás, a nemzeti öntudat pozitív elemeit helyezi piedesztálra, és azokkal mozgósít. Tehát nem a magyarverésekre válaszol szerbverésekkel, hanem azt mondja, vannak nemzeti értékek, amelyeket rendszerezni akarunk. Számomra például sarkalatos pont az őstörténet, a tradíció, a nemzeti mítosz.

Tehát nem az ön ötlete volt, hanem mások keresték meg.

Többekben megfogalmazódott ez az igény, de komolyabb formában Vona Gáborral beszéltünk erről, amikor egyszer találkoztunk. Teljesen más okból egyébként, a Jobbik és a Demokrata viszonyáról volt egyszer szó.

Ami azért érdekes, mert a Jobbik évekig tabu volt a lapjában.

Én azt mondtam, hogy a Szövetség tagja vagyok, és elfogadom Orbán Viktor tézisét, hogy két nagy erő harcában az a szerencsés, ha a jobboldal egy nagy, rendezett táborban van. Ha tehát a Jobbiknak egyetlen célja, hogy deklarálja, mitől nem jó a Fidesz, akkor én nem írok le róluk egy betűt sem. Aztán amikor Vona Gábor lett a Jobbik elnöke, észrevettem egy szelídebb hangvételt, és elkezdtünk beszélgetni. Így derült ki, hogy bizonyos dolgokban hasonlóan gondolkodunk, és kéne alapítani egy egyesületet.

„Nem lesz, törvényileg nem is lehet fegyverünk” (Fotók: Györffy Anna)

Mit kellett alaposan végiggondolni, megtervezni?

Egy hazafias mozgalmat szeretnénk elindítani, amely akkor lesz sikeres, ha olyan értékeket és programokat kínál, amelyek fiatal emberek számára vonzóak. Ki kellett találni, hogyan tudjuk elkerülni, hogy elmenjen a szélsőségesség irányába.

A Jobbikot ismerve már most van egy ilyen beütése.

Semmi ilyen beütést nem látok – belelátnak.

És nem alaptalanul. Fekete egyenruha, katonai bakancs, árpádsávos mellény, lőgyakorlatok – azért csak valamiféle paramilitáris alakulatot készítenek elő. És ez félelmet kelt.

Hatvan évvel a háború után én elfogadom azt, hogy él még egy olyan generáció, amelynek rossz élményei vannak a diktatúra különböző formáiról. Itt, Magyarországon azonban az elmúlt 17 évben a legkisebb mértékben sem veszélyeztették szélsőséges elemek a demokrácia működését. Hülyék bukkantak fel, de sosem váltak tömeges erővé. Itt arról van szó, hogy egyesek már előre prejudikálnak, holott az egyenruhákat még nem látta senki.

Nem, de az a kép, ami Vona Gábor nyilatkozatai alapján az egyenruháról, a várható aktivitásáról kibontakozott, mindenképpen aggasztó. Nem véletlenül fordultak nemzetközi zsidó szervezetek a miniszterelnökhöz, nem véletlenül igyekezett Orbán Viktor és Navracsics Tibor is levélben megnyugtatni őket.

Nem létezik az a veszély, amitől félnek! Hangsúlyozom, civil mozgalmat indítunk el, klubokat, köröket szervezünk, amilyenekre az elmúlt években sok példa volt. Mozgalomként indult az MDF, a Magyar Út Körök, de ilyen volt a polgári körök mozgalma is. Én ide sorolom a Magyar Gárda mozgalmat is. Miért nem kérdeznek meg bármelyikünket, hogy tényleg akarunk-e fegyverkezni? Nekünk nem lesz, törvényileg nem is lehet fegyverünk.

Ha nem is fegyverkeznek, de lőgyakorlatokra, ökölvívóedzőhöz fognak járni terveik szerint. Erre miért van szükség hadisírgondozásnál, kulturális hagyományőrzésnél?

Én voltam katona, és úgy látom, minden normális fiatalembernek egyszer el kellene sütnie egy puskát – a lőtéren természetesen, nem az utcán. Mi a honvédelmi nevelésből szeretnénk a ránk eső részt elvállalni. Elvisszük a srácokat lőterekre, kispuskával lehasal, lő ötöt, ennyi. Ez teljesen legitim, bárki megteheti. Önvédelmi ismeretekre szintén minden egészséges fiatalembernek szüksége van.

Egy félkatonai alakulatban?

Nem lesz alakulat. Mozgalom lesz. Az egyes gárdákat mindenképpen rendszerbe kell foglalni, hogy ne legyen egy hordaszerű spontán burjánzás. De becsületkódexet írtunk, amelyben benne van, hogy tartózkodni kell az erőszaktól.

A szervezetet azonban egy olyan párt hozza létre, amely félelmet kelt a kisebbségekben. A Jobbik eddig a melegek megfélemlítésével, a „cigánybűnözés” hangoztatásával vált ismertté.

Elfogadom, hogy bizonyos kisebbségek tartanak ettől, mások ezektől a kisebbségektől tartanak.

Ez nem összemérhető: nem jobbikosokat, hanem melegeket vertek meg, nem jobbikosokat, hanem romákat diszkriminálnak ebben az országban.

Nem biztos, hogy a mérleg ilyen egyértelmű, én például nem szeretnék mostanában Olaszliszkán sétálni. Nem tisztem a Jobbikot védeni, de egész Európában verik a melegeket. Éljenek boldogan, de ne kérkedjenek ezzel. Ne lehessen őket bántani, de ne vívják ki az egészséges többség haragját.

Nem vívnak ki semmit,őket vegzálják. De, hogy egyértelmű legyen: a Magyar Gárda nem lesz ott fenyegető jelleggel a kisebbségi rendezvényeken?

Nem. Ez nem a Jobbik magánhadserege, nem is magánhadsereg, hanem alapvetően kulturális jellegű mozgalom. Meg sem fordult a fejünkben, hogy fenyegető vagy kirekesztő módon működnénk. Mondok egy példát: egyik nagy akciónk egy parlagfű-mentesítés lesz. Ez militáns feladat lesz: a gárdisták felkötik a kendőt az orruk elé, és parlagfüvet fognak irtani. Utána büszkén elmennek sörözni.

„Sokkal olcsóbb minden, ha magunk tervezzük”

Említette az elmúlt évek politikai mozgalmait. Csakhogy ezek előbb-utóbb pártokhoz csatornázódtak be, ezt pedig eleve jobbikos vezetők hívják életre.

Vona Gáborral egyetértettünk abban, hogy a gárdának nem szabad semmilyen párt alá betagozódnia. Ha ezt teszik, óhatatlanul présbe kerülnek, hiszen a pártoknak nem mindig érdekük, hogy egy turbulens mozgalom felesleges magyarázkodásra kényszerítse őket.

Fidesz-tagként, polgári rendezvények vendégeként miért vesz részt egy ettől jobbra álló párt stratégiájában? A Jobbiknak deklarált célja, hogy integrálja a szerteágazó radikális jobboldal fiataljait.

Ez nyilvánvaló. De én nem foglalkozom a Jobbik „üzleti” tevékenységével, minden további nélkül elférünk egymás mellett, ahogy az MSZP és az SZDSZ is a másik térfélen. A Jobbiknak nyilván jót tesz a gárda, mert rá irányítja a figyelmet, de a gárda lényege, hogy civil, és egy egyesület a gazdája.

De a szélsőségesek egy része nyilván jelentkezni fog.

Ez valóban veszélyes lehet, mi a szélsőséges fiatalokat szeretnénk távol tartani a gárdától. Mit lehet tenni? Megpróbáljuk keretek között tartani, kimondjuk, hogy mindenkinek tartania kell magát a demokrácia, az erkölcs, az emberi méltóság alapvető értékeihez. Aki ezt megsérti, nincs helye a gárdában.

Jó, de a Demokrata maga is közölt számos szélsőséges cikket, amely hozzájárult ahhoz, hogy kialakult egy szélsőjobbos, antiszemita közeg Magyarországon. Érez ebben személyes felelősséget?

Ez az ön véleménye, de szerintem két Demokratát olvasunk. A Demokrata egyáltalán nem szélsőséges, nem emlékszem arra, hogy antiszemita megnyilvánulás lett volna az újságban. A mai sajtót látva a hangvétele messze mérsékeltebb, mint más lapoké. Temperamentumos, de a Hírszerző sem megy a szomszédba egy-két frappáns jelzőért.

A lap az utóbbi években a Fideszhez volt lojális, olyannyira, hogy Ön az egyik vezércikkében „vezénylő tábornok úrnak” nevezte a párt elnökét. A gárdák fényében akár új értelmet is nyerhet ez a megszólítás?

Ezt kiforgatták, én ironikusan értettem a megszólítást. Egy választási kampány katonai hadművelet, erre utaltam abban a cikkben. Én továbbra is úgy érzem, hogy Orbán Viktor az a személy, akinek meg kell határoznia Magyarország politikáját, reménykedem, hogy ő lesz a következő miniszterelnök. Nekünk azonban nincs közünk a Fidesz kampányához, ez egy hosszú távú kísérlet, olyan, mint a XXI. század cserkészmozgalma.

Orbán Viktorral beszélt a kezdeményezésükről?

Nem, mit beszéltem volna vele erről? Nem látok semmi ellentmondást abban, hogy részt veszek az egyesületben.

Ki finanszírozza az egészet? Nyilván sok pénzbe kerül az országos szervezés.

Semmilyen pénzünk nincsen. Az egyenruhákat a lehető legalacsonyabb áron a gárdistának felajánljuk megvásárlásra. Egyik bevételi forrásunk a tagdíj lesz, és számítunk majd támogatói pénzekre.

Hogyan viszonyulnak a Kossuth tériekhez és a várható forró őszhöz? Részt vesznek-e majd a gárdisták az utcai megmozdulásokban?

Az egyik alapelv, amit kezdetektől lefektettünk, hogy a Magyar Gárda semmilyen politikai cselekvésben nem vehet részt. Ha szükséges, segít megakadályozni a rendbontást, de nem ez a dolga. Ennél sokkal többre vágyunk: egy koherens nemzettudatot szeretnénk kialakítani. Nem fogunk részt venni utcai akciókban – civilként persze mindenki oda megy, ahová akar.

A kuruc.infón az jelent meg, hogy az ön barátnője tervezte a gárdisták egyenruháját.

A kuruc.infóra nem reagálok, az egy moslék, egy joghézag.

Ebben az egyben egyetértünk. De a hír igaz?

Az igazság az, hogy az élettársammal – aki végzettségét nézve iparművész, divattervező – arról beszéltünk, sokkal olcsóbb minden, ha magunk tervezzük. Itt vannak a rajzok, megmutatom. Mindenhol a világon vannak egyenruhák, a military stílus különben is divatos, úgyhogy a sapkákat például a Levy Strauss boltban vásároltuk meg, akciósan.

Comments are closed.