Rátkay Endre Arany Ikonja láttán Fellini állítólag ekképp lelkesedett 1984-ben Bolsanóban: „Ki ez az ember? Hiszen ugyanaz a három dolog érdekli, mint engem: a nagy seggű nők, a görög-római mitológia és az egyház.”
Vörös Odúnak hívták az erzsébeti mozit a harmincas években. Mikor feltűntek a nyilasok, Árpádnak keresztelték. A kommunisták a Világosság név mellett döntöttek. Széplányok is hancúroztak benne. Hosszú ideig üresen állt. Tavaly óta Rátkay Endre Múzeum.
Kevés festőnek adatik meg, hogy még életében önálló múzeuma legyen. Rátkay Endre művészetét a kritikusok sokáig trágárnak, filozofikusnak, ponyvaízűnek bélyegezték. Művei csak mitológiai lexikonnal megközelíthetők – mondták. A magányos képírót nem tántorították el az ítészek. Profán ikonjait Don Quijote módjára pingálta.
Rátkay Endre 1950-ben kapott még egy lehetőséget. Diplomamunkája ugyanis nem felelt meg a követelményeknek. Barcsay és Bernáth Aurél nem értették: miért nem ad be rendes munkát a legjobb rajzoló. Egy év múlva ismét vizsgázhatott.
Azon a nyáron Agathón (Rátkay a görög drámaíró után kapta főiskolai gúnynevét) önfeledten fürdött az erzsébeti Kakas-tóban. Édesanyja figyelmeztette: be kell vinni az új diplomamunkát. Rátkay szomorúan jött ki a vízből. Nem állt kezére a szocreál. Anyját szalasztotta csomagolópapírért. Kétméternyit csirízzel össze is ragasztott. Erre rajzolt egy embert baltával a kezében. A papír itt-ott elszakadt. Összesodorta, a hóna alá vette.
A teremben ott ült az egész főiskola. A tanárok mellett Révai József kultuszminiszter is figyelte az ifjú piktorokat. Agathón gyufásdobozból szedte ki a rajzszögeket. Feltűzte a baltás embert. Aztán felállt az asztalra és elmondta az akkoriban divatos marxista-leninista szöveget. Közben a szögek kiestek, a baltás ember felgöngyölödött.
A vizsgabizottság rövid szünet után felháborodásának adott hangot. Felmerült a gyanú: a végzős nebuló gyűrött szénrajzával a rendszert és a főiskolát gúnyolja.
A botrány után Rátkayt majdnem átküldték a túloldalra (Andrássy út 60.). Soha nem szerzett festődiplomát. Pedig Rátkay Barcsay kedvenc tanítványai közé tartozott. Különc fiú volt Agathón. Olaszul olvasta Dantét és csak aktot fogott a ceruzája. A csendéletet kerek perec megtagadta. „Egyszer Barcsay elénk tett egy csomó hagymát és egy koponyát. Kötelező stúdium volt. Ügyetlenül rajzoltam, mert nem érdekelt a hagyma koponyával. Barcsay üvöltve tépte le az állványról a papírt. Személyes sértésnek vette a gyenge munkát.” Rátkay az ecsetet is messze elkerülte. Kizárólag rajzolni akart. (Csernus Tibor és a többiek már az első évben festettek. Rátkay csak a negyedikben.) Mikor látták, hogy nem bírnak vele, a mákgubók és csuprok helyett odaadták neki Cája Mátyást. Agathón évekig külön szobában rajzolhatta a híres cirkuszos unokáját. (Cája nagyapja valamikor medvékkel birkózott a porondon.) Cája Mátyás állandó modell volt a képzőművészetin. Van egy korabeli festmény, ahol a téeszelnök fogadja Rákosit. Ott minden téeszes férfinak Cája Mátyás-feje van.
Rátkay ebben az időben Michelangelóért rajongott. Óriási képeket készített Vénuszról és a leláncolt Prométheuszról. Freskóterveket forgatott a fejében. A korai festmények akadémikusra sikeredtek. (Később ezeket meg is semmisítette.) Aztán Gerlóczy Gedeon odaadta neki a szobája kulcsát. A Csontváry-hagyaték megmentője és tulajdonosa építészettörténetet tanított a főiskolán. A Napút festőjének nagyobb képei borították akkoriban a tanintézmény falait. Az ábrázolóteremben állt a Baalbek, a könyvtárban a Taorminai görög színház. Gerlóczy bizalmasan súgta Rátkaynak: ha megunta a szocialista kultúrát, üljön be a szobájába. Ott órákig nézheti Csontváry kisebb képeit is. Agathón, mikor senki sem látta, bezárkózott a Magányos cédrussal. Megesett, hogy ott ragadt egész éjszakára. Később már barátnőt is vitt.
A képzőn barátkozott össze Nagy Lászlóval is. László sántított, Agathón gyerekkora óta bicegett. Hamar egymásra találtak. Csernus Tiborral kedvelték egymást, de sokat vitatkoztak. Csernus a Monet-féle látványra esküdött. Rátkay a gondolatra. Nietzsche nyelvén olvasta a Zarathustrát. Dantéül a Divina Commediát. Mindezt úgy, hogy a nyelvtanhoz egyáltalán nem konyított. Szótárral merült el a nagy művekben.
A legenda szerint az apai ősök V. László Ratka nevű kun vezérének ivadékai. A néhai Rátkay Gábor viszont földműveléssel foglalkozott. Egy nap Jászberényből Dömsödre vándorolt. Hat másik parasztemberrel együtt alapították a falut. Rátkay Endre nagyapja már itt született. Dinnyecsőszként kezdte karrierjét. Mikor felkerült Pestre a család, fiát már taníttatta. Rátkay Endre édesapja már főkönyvelőként kereste kenyerét. Gyönyörű lányt vett feleségül. Szűcs Erzsébet a tápiószentmártoni kastélyban született. Egy olasz gróf és egy magyar cselédlány törvénytelen gyermekeként. Édesanyját mindig valami titok lengte körül. Egyszer szépségversenyt nyert egy női lapban. Déli arccal a Horthy-korszakban.
Rátkay Endre Erzsébetfalván (a mai Pesterzsébet) cseperedett. A főkönyvelő családja az Átlós utcában lakott. A hely afféle félparaszti környezet volt csavargókkal, koldusokkal, cigányokkal, rossz közvilágítással. Itt gyülekeztek mindazok az elemek, akik nem voltak kívánatosak a fővárosnak. Errefelé tanyáztak P. Howard hősei is. Az ifjú Rátkay személyesen ismerte például A tizennégy karátos autóból Wágner urat. Rejtő Jenő a figurát a verekedős Maxiról mintázta, aki ha felesége kimosta egyetlen nadrágját, asztalkendőbe csavarodva jelent meg az Intim moziban. (A gyerek Rejtő gyakran látogatta nővérét Erzsébeten. Így került közeli ismeretségbe a sok vagánnyal, zsebmetszővel, akik aztán Piszkos Fredként, Gorcsev Ivánként parádéztak regényeiben.) Rátkay nemcsak a klasszikusokért, de a P. Howard-kalandregényekért is lelkesedett. Könyvespolcán a festészeti albumok mellett ma is ott virít a teljes sárga sorozat. A felnőtt Rátkay kék ikonján (Binominalis) ugyanezek a külvárosi fickók, erzsébeti légionáriusok Odüsszeusz hajósaiként mitikus figurákká válnak. Tuskó Hopkins hárfázik, Troppauer Hümér Homéroszként jelenik meg a kék alapú farostlemezen.
A kamaszodó Rátkay olaszórán Thomas Mann Doktor Faustusát olvasta a pad alatt. Kapott is érte jó pár nyaklevest. Aztán a tanár békén hagyta. A tanerő minden szombaton idősebb Rátkayval sakkozott. Nem árulta el a fiú csínytevéseit. Sőt. Egy jegyzetekkel ellátott olasz nyelvű Isteni színjátékot is ajándékozott neki. Évekkel később, mikor Rátkay kisfia megszületett, szűkössé vált a szülői ház. A festő gyékényen aludt a földön. Feje a Dante köteten pihent.
A tanulóévek után Rátkay visszatért Erzsébetre. Pénzt kellett keresnie. Festődiploma híján először az állatkertben próbált szerencsét. Gondolta: etetőként nyers húst osztogat majd a tigriseknek. Bolondnak vélték. Végül rajztanárnak szegődött a Lázár utcai általános iskolába. Itt is maradt tizennyolc évig. Gulliver (hórihorgas termete miatt hívták így) szórakozott tanárember volt. El-elbóbiskolt az órákon. Amikor meg május elsejére dekorációt készített a gyerekekkel, a felirat következőképpen nézett ki: „Éljen május elseje, hazánk felszabadulásának ünnepe”. Az igazgató csodálkozott. Annál is inkább, mivel a betűket nem a kemény falba, hanem a puha telefonkábelbe szögeltette Rátkay. Az Intim mozitól egészen a Határ útig megszakadt a vonal.
Rátkay kiszakadt a hivatalos művészi közéletből. Magányos farkasként saját megszállottságában bízva alkotta műveit. Egy nap rátalált a folklorista korszak. Barátja, a néprajztudós Boglár Lajos segítségével megismerkedett a törzsi művészetekkel. Afrikai, ázsiai, óceániai népek legkorábbi alkotásait tanulmányozta. Boglár egész könyvgyűjteményt ajándékozott neki. Aztán a különc festő népművészeti feldolgozásokat készített a „primitív népek” motívumai alapján. Egyszer Weöres Sándor is meglátogatta. Nagyon elszomorodott, mikor meglátta Rátkay képeit. Weöres az absztrakciót kedvelte. „Hiszen ezek csak emberek, házak meg tájak. Meg fű. Hogy unom én ezt! Más nincs?” Aztán meglátta a Tabut. „Az micsoda?” „Kamerun vidéki fonat.” „Az igen, az nagyon jó.” És a festő előszedte a többi folklorista képet is. Weöres nyitotta meg Rátkay első kiállítását.
A hatvanas évek elején megalakult az Átlók nevezetű művészi kör. Tagjai voltak többek között: Kárpáti Kamil, Csillag Tibor költők, Gaál Imre és Juhász Sándor festők. És Rátkay. Hetente összejöttek, mindig újabb műalkotással készültek. Rátkay ekkor alkotja szólóképeit, ahol életének esetlegességeit mitológiai archetípusokba rejti. Hitte, hogy feloldható az avantgard és az európai tradíció szembeállítása. Borozgatás közben véd- és dacszövetséget fogadtak a szocreál akadémizmusa ellen.
1965-től egészen 2000-ig tartott Rátkay ikonkorszaka.
Míg a „hivatásos” festőművészek heti zsűrikre vitték képeiket, addig ő arany ikont festett a „tejboltban”. „Redőnyös, apró műterem volt az erzsébeti tejbolt. Amikor az olajkályha elromlott, nem engedtem be a kéményseprőket. Féltettem képeimet a koromtól. Fürdővíz nem volt. Télen is a Dunára jártam mosakodni. Fázott a kezem a fűtetlen helyiségben. De hát az >>aranyat« csinálni kellett.” Utolsó lovagként monumentális szellembirodalom létrehozásába fogott. Nem hagyta nyugodni Dante Alighieri. Tökéletes szerkezetre, teljességre, pontosságra törekedett a legkisebb részletekben is. (Évekkel később a Műcsarnokban Barcsay is megcsodálta a tizenhárom és fél méteres „ikonszőnyeget”.) Táblákba szőve mitológia, világtörténelem, magyar história, zsidó-keresztény kultúra. Benne különféle stíluscsavarások, hajdani időkből származó művészettörténeti citátumok, fotórészletek és giccs egymásba olvasztva. S mindez tarkítva a festő életének szereplőivel, külvárosi helyszíneivel. Az Arany Ikon láttán Fellini állítólag ekképp lelkesedett (Bolsano, 1984): „Ki ez az ember? Hiszen ugyanaz a három dolog érdekli, mint engem: a nagy seggű nők, a görög-római mitológia és az egyház.”
Rátkay parasztcsizmában, fekete nadrágban rótta az erzsébeti, majd később a soroksári utcákat. Ezüstfejű botjára támaszkodott a periférián. Olaszországba ugyan meghívták, de Magyarországon csak ritkán, eldugott helyen szerveztek számára kiállítást. Eklektikusnak, trágárnak, plakátszerűnek, filozofikusnak, képírónak bélyegezték. Mondták: művei csak mitológiai lexikonnal megközelíthetők. Nem tántorították el a kritikusok. Don Quijote módjára pingálta profán ikonjait.
Anyagi gondjain végül az ARTEX (művészeti külkereskedelmi vállalat a szocializmusban) és Boglár Lajos segített. A néprajztudós gyakran küldött külföldieket a tejboltba. A külhoniak szerették Rátkay világát. Valutával fizettek a festményekért. Az ikonok nem voltak eladók. A csodabogár festő negyvenévesen hagyta ott az általános iskolai katedrát.
Következő évtizedeit független művészként leginkább soroksári üvegtetős műtermében töltötte.
Hajnali háromkor ébredt, szerzetesi alázattal dolgozott. Asszonyait mindig kényeztette.
Székely Ilona
