NOL * Népszabadság Online * 2007. augusztus 24.
Gyurcsány Ferenc pártelnök és Lendvai Ildikó szerint nehéz elhinni a Fidesz fogadkozásait a Magyar Gárdával kapcsolatban. Az MSZP vezető politikusai nyilvánosságra hozták a Fidesz elnökének és frakcióvezetőjének írt nyílt levelüket.
„Józan emberi lépték”
A Demokrata avatásra invitál: „…a Magyar Gárda megalakulása történelmi mérföldkőnek ígérkezik. A vörös restauráció fenyegetésével szemben kell a józan emberi léptéket megvédelmeznie. A Gárda képes lesz rá, ha ön is akarja. Ugye, eljön?”
Könyvajánló ugyanannak a lapnak a hátoldalán: …a szerző „csendőr őrmesterként szolgált a Nemzeti Számonkérő Szék karhatalmi századában, Budapesten. Az ő visszaemlékezéseit olvashatjuk.” „Magyarországon nehéz elhinni és kétely nélkül üdvözölni a Fidesz fogadkozását, mely szerint a magyar jobboldal meghatározó erejeként nem kíván politikai menlevelet adni egyetlen olyan szervezetnek, ideológiának sem, amely mások egyenjogúságát, szabadságjogait, vagy méltóságát veszélyeztetné” – olvasható a Gyurcsány Ferenc és Lendvai Ildikó által jegyzett írásban, amely Orbán Viktor és Navracsics Tibor szerdai levelére reagál.
Az MSZP vezetői szerint a két ellenzéki politikusa szavait a Fidesz tettei és gesztusai nem támasztják alá.
Gyurcsány és Lendvai hat példát sorol fel levelében.
Az első szerint Orbán Viktor korábban felszólította híveit, hogy előfizetésükkel támogassák a Magyar Demokrata című „szélsőjobboldali folyóiratot”.
Az MSZP-s vezetők felidézték, hogy néhány évvel ezelőtt a Fidesz vezetője a baloldal „genetikai meghatározottságra” utalt, illetve arra, hogy e politikai közösség menetrendszerűen „ráront” a saját nemzetére.
A két szocialista politikus harmadik példája szerint a Magyar Gárda mögött álló Jobbik Magyarországért Mozgalom tagjairól Orbán Viktor azt nyilatkozta, hogy „bátorító szeretettel” nézi mindazt, amit csinálnak.
A levél szerint a Fidesz a tavalyi önkormányzati választáson 79 helyen indított jelöltet a Jobbik támogatásával. A „szélsőjobb szerveződés” elnöke, a Magyar Gárda hivatalos ötletgazdája, Vona Gábor és Orbán Viktor ugyanannak a polgári körnek a tagjai voltak – tették hozzá.
Gyurcsány és Lendvai úgy vélte: a legnagyobb ellenzéki párt vezetői „makacsul nem akarják megérteni, miért aggályos az, ha a 23 történelmi zászló közül egyetlen egyet fedez föl magának a nemzeti-radikális hívek, „hagyományőrző” serege”,, azt az egyet, amely alig több mint fél évszázaddal ezelőtt súlyosan és örökre kompromittálódott e nemzet tisztességes tagjai szemében, hiszen az árpádsávos, nyilas zászlók lobogása alatt masíroztatták erőltetett menetben a haláltáborok felé, vagy lőtték a Dunába honfitársaink ezreit…
Utolsó pontként a két szocialista vezető hangsúlyozta: a Fidesz egyetlen mondatából sem lehetett kihallani a szolidaritás hangjait az idei budapesti melegfesztiválon történt atrocitások kapcsán.
Navracsics Tibor frakcióvezető Lendvai Ildikónak írt válaszában hangsúlyozta: megkapták a levelet. „A mai napon faxon átküldött, a jelen helyzettel kapcsolatos gondolataikat tartalmazó levelüket érdeklődéssel, ám némi értetlenséggel olvasva, jelezni kívánom, hogy a levelet megkaptuk” – olvasható az MSZP frakcióvezetőjének címzett nyílt levélben.
Az MSZP vezetői szerint a Zsidó Világkongresszusnak küldött levél alkalmat adhat a Fidesz vezetőinek arra, hogy szakítsanak a kettős beszéddel és visszavonják korábbi kijelentéseiket.
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke és Navracsics Tibor, a párt parlamenti frakciójának vezetője kedden írt levelet a Zsidó Világkongresszus és az Európai Zsidó Kongresszus vezetőinek, akik korábban a magyar miniszterelnöknek fejtették ki aggodalmukat a Magyar Gárda megalakulása miatt.
„A Magyar Köztársaság legnagyobb ellenzéki pártjának és Közép-Európa egyik legnagyobb politikai szervezetének vezetőiként biztosítjuk Önöket: a Fidesz nem engedi, hogy bármely honfitársunkat származása, vallási vagy egyéb identitása alapján hátrányos megkülönböztetés érjen” – írták akkor a Fidesz vezetői Ronald S. Laudernek, a Zsidó Világkongresszus és Mose Kantornak, az Európai Zsidó Kongresszus elnökének címzett levelükben.
Orbán és Navracsics úgy fogalmazott: ahogyan korábban, a jövőben is ki fognak állni minden társadalmi csoport mellett, amelyet fenyegetés ér, vagy amelyek szabadságjogait önkényesen korlátozni akarják.
A Zsidó Világkongresszus és az Európai Zsidó Kongresszus vezetői azt kérték közös levelükben a magyar miniszterelnöktől, sürgősen tegyen meg mindent annak érdekében, hogy „megállítsanak bármely politikai pártot, amely beszéddel, fegyveres fenyegetéssel vagy más eszközökkel faji erőszakra ösztönöz, a gyűlölet és a bigottság kifejezéseit használva”.
Gyurcsány a levél nyomán felkérte a legfőbb ügyészt, hogy különös figyelemmel kövesse a Magyar Gárda működését, és a hatályos jogszabályokkal, valamint a magyar alkotmánnyal ellentétes cselekmény esetén haladéktalanul lépjen fel.
Vona Gábor, a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnöke augusztus elején jelentette be, hogy Magyar Gárda néven egyesületet alapított, amelynek célja „a nemzeti önvédelem kereteinek” megteremtése. Az egyesület tagjai fekete egyenruhát és árpádsávos címert viselnek, és lövészgyakorlatokon készülnek a fegyverek használatát elsajátítani.
(MTI)

