
A közelmúltban gazdaságtörténészek nagy csapata vizsgálta meg, hogyan fejlődött a világgazdaság az elmúlt két évezredben. Számos becslés, feltételezés alapul vételével kirajzolódott egy határozott tendencia. Az első ezer évben az ázsiai civilizációk voltak gazdaságilag fejlettebbek és fejlődőképesebbek, de a második évezredhez közeledve – a kereszténység világvallássá válása – után Nyugat „elhúz” Kelettől.

Szűrös Mátyás szerint a tűzzel játszik a hatalom. A rendszerváltás idején ideiglenes köztársasági elnökként és házelnökként szerepet vállaló politikus úgy látja: a többségi társadalmat a cigányságnak az az antiszociális magatartású része provokálja, amely mögött a neoliberálisok állnak. Önző módon saját érdekükben hergelik a cigányságot, ők azok, akik statisztikailag külön számon tartanak politikai antiszemitákat hazánkban.
Népszabadság * Munkatársunktól * 2008. július 16.
Csak átmeneti megoldás az új bejrúti kabinet?

Népszabadság * Munkatársunktól * 2008. július 16.
Népszabadság * Lencsés Károly * 2008. július 16.
Simon Peresz izraeli államfő kegyelemben részesített kedd este öt libanoni foglyot, köztük a többszörös gyilkos Szamir Kantart, akit Izrael a Hezbollah libanoni síita szervezettel kötött fogolycsere-megállapodás alapján enged szabadon.
Kegyelmet adott Simon Peresz izraeli államfő öt libanoni fogolynak, köztük a több ember haláláért felelős Kantarnak. Az öt libanoni fogolyért cserébe a Hezbollah visszaad két izraeli katonát.
Simon Peresz izraeli államfő kegyelemben részesített kedd este öt libanoni foglyot, köztük a többszörös gyilkos Szamir Kantart, akit Izrael a Hezbollah libanoni síita szervezettel kötött fogolycsere-megállapodás alapján enged szabadon.
Kegyelmet adott az izraeli államfő öt libanoni fogolynak, akit a Hezbollah-val kötött egyezség alapján engednek szabadon. Cserébe a libanoni szervezet átad két izraeli katonát a zsidó államnak. A fogolycsere, amelyben a Vöröskereszt segít, ma délelőtt megkezdődik. Simon Peresz izraeli államfő nehéznek nevezte a döntést, de hangsúlyozta, hogy kötelességük hazahozni katonáikat. A két izraeli elrablása robbantotta ki 2006 nyarán a 34 napon át tartó háborút a Hezbollah és Izrael között.
Kiesett Czink Melinda a 600 ezer dollár összdíjazású egyesült államokbeli keménypályás női tenisztornán, Stanfordban.
Egyre közelebb kerülnek a Simon Wiesenthal Központ munkatársai a legkeresettebb náci háborús bűnöshöz. Aribert Heimet azzal vádolják, hogy a mauthauseni internálótábor orvosaként legalább félezer ember halálért felelős.

Megjelent meg Madonna öccsének botránykönyve, aki a Fox tévének úgy nyilatkozott, nem bosszúállás vezérelte a könyv megírásakor. Valós képet akart festeni a nővéréről, akivel annak házassága óta szakadt meg testi-lelki kapcsolata.
Kegyelmet adott az izraeli államfő öt libanoni fogolynak, akit a Hezbollah-val kötött egyezség alapján engednek szabadon. Cserébe a libanoni szervezet átad két izraeli katonát a zsidó államnak.
„Igaz nemzeti és radikális személyiségek, mint Kiszely István professzor, és Vona Gábor úgy döntöttek, hogy pótolandó az állami közoktatás hiányosságait és kijavítandó annak bűneit, népfőiskolát alapítanak” – írta több jobboldali portál.
Kiesett Czink Melinda a 600 ezer dollár összdíjazású egyesült államokbeli keménypályás női tenisztornán, Stanfordban.
Egy, a libanoni határ közelében fekvő izraeli katonai bázisra szállították szerdán korán reggel azt az öt libanoni foglyot, akiket a tervek szerint kicserélnek a síita Hezbollah által két évvel ezelőtt elfogott két izraeli katonára.

Kiesett Czink Melinda a 600 ezer dollár összdíjazású egyesült államokbeli keménypályás női tenisztornán, Stanfordban. A főtábla első fordulójában a magyar versenyzőt az izraeli Shahar Peer búcsúztatta kedden, 7:5, 6:0 arányú győzelemmel. Czink Melinda előzőleg három selejtezős mérkőzés nyert meg, s jutott így fel a főtáblára. A világranglista 126.