Forrás: NOL

Népszabadság * Munkatársunktól * 2008. július 16.

Mégis, kinek a szabadsága?

A július 5-i melegfelvonuláson történtek már vitathatatlanul arra késztetnek mindenkit, hogy gondolkodjon el: milyen országban élünk? Több írásban olvasom az “ifjú demokráciánk”, ” végre szabadságban élhetünk” fellengzős fordulatokat.

Csakhogy milyen demokrácia és szabadság az, ahol egyes emberek jogot formálhatnak arra, hogy megmondják, sőt előírják, hogyan éljünk, hogyan gondolkozzunk, milyen világnézetünk legyen? Nem hiszem, hogy bárkinek joga lenne erőszakkal “rábeszélni” másokat, hogy csak az a szabadság, csak az a demokrácia, csak az a hit, csak az a politikai nézet, csak az a helyes magatartás, amit ő gondol.

Szeretnék valóban szabadságban és demokráciában élni, de nem tudok, ahol rossz emlékeket (még nekem is, aki nem vagyok sem zsidó, sem cigány, sem meleg) idéző egyenruhában lehet a bíróság épülete előtt – vitathatatlanul és láthatóan a bíróság befolyásolásának szándékával – katonás rendben demonstrálni. Nem szabadság és nem demokrácia, ahol pár száz (legfeljebb ezer?) embernek joga van egy várost terrorizálni: hidakat lezárni, utcaköveket dobálva, gyújtogatva, rabolva (lásd: a tévészékház büféje), mások anyagi és személyes biztonságát durván megsértve, rendőrökre támadva, forradalmat vizionálva randalírozni.

Különösen úgy nem, hogy ennek az úgynevezett demokráciának egyes pártjai cinkosan összekacsintanak ezekkel a bajkeverőkkel, ily módon óhatatlanul erősítik őket vélt igazukban. Pedig e pártok vezetői tanult emberek, biztosan ismerik Babits talán legtöbbet idézett verssorát: “Vétkesek közt cinkos, aki néma!”

Az ilyen torz lelkű, balhékereső és

-keverő emberek egyre sűrűbb és egyre riasztóbb aktivitása hitelteleníti, hogy Magyarországon szabadságról, demokráciáról szónokoljon bárki! Még mielőtt valaki megvádolna, nem akarom előírni, hogy mit kell tenni, hanem azt sorolom, hogy mit nem szabad, legalábbis nem illik egy demokráciában. Mert a demokrácia, a szabadság nem a mások, hanem a magunk korlátozása.

Majd akkor kezdjünk ezekről a magasztos fogalmakról beszélni, ha a politikai pártok egyöntetűen elutasítják ezt a devianciát, mely egyre több (főként fiatal) ember lelkét mérgezi, akárcsak annak idején a náci eszmerendszer, és ezek a pártok nem erősítik, hanem – erőt véve politikai szembenállásukon – összefogva a többi párttal kizárják ezeket a nézeteket és gyakorlóikat a politikai életből, a médiából, és egyáltalán az életünkből is.

Ha ez megvalósul, akkor kimondhatjuk, hogy kezdhetjük építeni/gyakorolni a demokráciát, és szippanthatunk egy “próbaslukkot” a szabadság levegőjéből.

Salga István

Budapest

A másik oldal hangja

Sajnálatosnak tartom, ami az ún. “méltóságmenet” eseményén történt. Úgy vélem azonban, hogy az okot a múltban kell keresni. Az egyre nagyobb társadalmi ellennyomás dacára évek óta megrendezik a melegek felvonulását. Az emberek többsége nem ítéli el a melegeket, mindössze a kóros magamutogatás, az erkölcstelen díszletek azok, melyek a társadalomban undort keltenek. Emlékezzünk például a tavalyi menetre, ahol az egyik meleg – gondolom, büszkeségből és méltóságból – papnak öltözött egy plébániának berendezett kamionban. És ez csak egy kamion volt…

Aztán megtörtént, ami megtörtént. Most meg mindenki mondja a magáét. Én két ember nyilatkozatát emelném ki, hiszen az ő szavuk talán a legérdekesebb. Gyurcsány Ferenc szerint a randalírozók mérhetetlen kárt okoznak az országnak, és szerinte nem szabad hagyni, hogy pár száz szélsőséges terrorizálja Magyarország lakosságát. Teljesen egyetértek, feltéve, ha magáról beszél. Magyarország lakossága jelenleg nem a szélsőjobbtól vagy a Magyar Gárdától fél, hanem attól, hogyan fizeti be a jövő hónapban a számláját, hó végén miből vesz élelmiszert, és lesz-e holnap munkahelye. A másik érdekes nyilatkozat Demszky Gáboré volt. Szerinte a rendbontók többmilliós kárt okoztak Budapestnek, és a “sorozatos” tüntetések, botrányok miatt sokkal kevesebb turista látogat fővárosunkba. Persze most megint el lehet terelni a lakosság figyelmét a négyes metró horribilis költségeiről, melyet, még mindig nem tudni, miből is fog finanszírozni a főváros. És akkor még nem említettük Budapest adósságállományát. Az meg, hogy a turisták a “csőcselék” miatt nem jönnének? Nézzék meg, hogy néz ki Budapest, és nézzék meg, mondjuk, Prágát vagy Bécset. Egy angol fazon azt mondta:

Magyarországon olyanok az állapotok, mint Indiában, csak nem annyira érdekes és egzotikus.

Lipták Tamás

Budapest

Nem egy vizsga dönt

Már azt is furcsállom, hogy valaki a demokráciában a szabad véleménynyilvánítót a rosszízű “fogadatlan prókátor” címkével illeti. De ez lenne a kisebbik baj. A nagyobbik az, hogy május 14-i, Az élet megy tovább címmel megjelent olvasói levelem nem arról szól, amire oly vehemensen reagál a június 14-i olvasói oldalon Sebes Andor (Pótvizsgára utasítva!).

Szó sincs arról, hogy helyeselném a korrupciót, a hazugságot, hogy mentegetnék bármit és bárkit is. Egyszerűen egy párt útját írtam le, amelynek nem egy lépése, beleértve az utolsót is, éppen annak a “politikai katyvasznak” a része, amit ő is elítél. Hiszen a “reformok alól való kihátrálás” itt azt jelentette, hogy a népre már-már elviselhetetlen terhet rovó intézkedések egy részét visszavonta (éppen a népszavazás eredményeinek ismeretében) a kormány. Ez nem mentegeti a kormányt (vagy az egész politikai elitet), csak leír egy eseményt.

Önkritika kellett volna a kisebb koalíciós partner részéről, nem pedig egy olyan lépés, amely sértődött, és csak látszólag tisztességes. Csak a miniszteri bársonyszékeket és az állami rendszámmal ellátott autók slusszkulcsait kellett leadni – de azért ennek az elitnek (éppen az ország morális állapota miatt) van azért mit a tejbe aprítania.

Teljesen egyetértek azzal, hogy az országban baj van. De ennek ellenkezőjét nem állítottam. A bajok azonban nem pusztán a politikai elit említett bűnei miatt léteznek. Hiszen nemcsak a korrupció és a hazugság, a nemes vetélkedés helyett a kölcsönös gyalázkodás a bűn, hanem ami emögött van: a kapzsiság, a harácsolás, a szociális érzéketlenség. És ha ezt valaki “törvénybe illően” teszi, akkor a demokrácia nem tud (nem akar?) ellene tenni. Egy példa: ha egy angliai (több évszázados demokrácia!) vállalkozó Szlovákiába viszi át az üzemét, hogy csak ötödannyi bért fizethessen, és ezzel utcára tesz 2400 angol munkást, akkor ezen legfeljebb magánemberként lehet megbotránkozni. Ha a közéletben tenne szóvá valaki ilyesmit, azonnal a “játszótéri homokozóba” utalnák az illetőt. Napirenden vannak a leépítésnek csúfolt elbocsátások, növelve az emberek létbizonytalanságát. A szakszervezetek is csak ott működnek, ahol nem is lenne rájuk szükség. A magánvállalkozóknak kiszolgáltatott munkavállalót nem védi senki.

Sebes Andor pótvizsgát emleget, de sajnos nem magyarázza meg, mit ért azon. Egy ország, egy demokrácia milyenségét nem “egy vizsga” dönti el, hanem a folyamatos javítás. És ennek csak egyik eleme az őszinteség, a másik a ma szinte nevetséges fogalomnak ható hűség lenne. Jobboldali érzelmű ember is megbotránkozhat a másik fél hűtlenségén.

Persze a köpönyegforgatás megboszszulhatja magát. Lehet, hogy az SZDSZ az (esetleg) előre hozott választásokig igazi ellenzéki párt lesz – utána pedig nem lesz!

Mácsik Mária

Vác

Szívzűr

Meglepődve olvastam, hogy az Egészségügyi Minisztérium szerint indokolt volt az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) bezárása, mivel az ellátás színvonala nem volt megfelelő. Nem vagyok szakember, az intézet egészének szakmai színvonalát nem tudom megítélni, de ott kezelt betegként meggyőződéssel állíthatom, hogy az egyes osztályok szakmai színvonala messze az országos átlag felett volt.

1996-ban infarktuson estem át. Ezt különböző járulékos betegségek – ritmuszavar, magas vérnyomás, cukorbetegség – követték – és egy

roppant kellemetlen tünet: a heti rendszerességgel jelentkező mellkasi fájdalom, mely csak orvos által adható erős fájdalomcsillapító injekciók hatására szűnt meg. Kórházból kórházba jártam, az összes indokolt kardiológiai vizsgálaton, panaszaim azonban csak részben szűntek meg.

2006-ban egy szerencsés véletlen folytán kerültem az OPNI belgyógyászati osztályára, ahol magas színvonalú gyógyítómunka folyt, kiváló orvosok közreműködésével. Rövid idő alatt megállapították, hogy panaszaim nagy részét pánikbetegség okozza. A kellő rendszerességgel alkalmazott, szoros együttműködésben végzett kardiológiai és pszichiátriai kezelések hatására állapotom jelentősen javult. Az osztályon igen komoly orvosi berendezések és műszerek álltak rendelkezésre, melyekkel sok esetben életeket mentettek. Volt egy háromágyas őrző szívmonitorokkal, defibrilátorral, és minden olyan műszerrel ellátva, melyek az intenzív ellátáshoz nélkülözhetetlenek. Az őrző nyújtotta biztonságos gyógyító hatást személyesen is megtapasztaltam, amikor életveszélyes szívritmuszavaromat megszüntették. Tudomásom szerint számos betegtársam kapott hathatós segítséget és esélyt az életben maradáshoz.

A fenti orvosi ellátásra a mai napig rászorulok. Az OPNI bezárásának következtében más-más kórházakban kapom a kardiológiai és a pszichiátriai ellátást. A komplex ellátás hiánya miatt állapotom nem olyan stabil, mint korábban volt.

Reménykedem benne, hogy az ombudsmani jelentés hatására a minisztérium felülvizsgálja és módosítja az OPNI bezárását kimondó korábbi döntését.

Szabó Ferenc

Pilis

Hirdessen Ön is az ETARGET-tel!

Comments are closed.