Forrás: Magyar Hírlap

A közelmúltban gazdaságtörténészek nagy csapata vizsgálta meg, hogyan fejlődött a világgazdaság az elmúlt két évezredben. Számos becslés, feltételezés alapul vételével kirajzolódott egy határozott tendencia. Az első ezer évben az ázsiai civilizációk voltak gazdaságilag fejlettebbek és fejlődőképesebbek, de a második évezredhez közeledve – a kereszténység világvallássá válása – után Nyugat “elhúz” Kelettől.

Keresve ennek magyarázatát, Rod-ney Scott amerikai tudós rámutatott a keresztény tanítás azon vonásaira, amelyek az értelemre, az individuumra és az önfeláldozó morális magatartásra alapozzák a társadalmi-gazdasági létet. Modern világunkban azonban divatjamúlttá vált a demokratikus piacgazdaságokban a vallásetikai megközelítés. Úgy vélem, ez rövidesen zsákutcába viszi az eddig oly diadalmas nyugati gazdasági modellt. A világvallások mai korra igazított gazdasági tanítását azonban érdemes közelebbről megvizsgálni.

A nagylelkűség dicsérete

A buddhizmusban a karma erkölcsi ok és hatás viszonyát fejezi ki: amit teszünk másokkal, az történik velünk, magunkkal is. Elutasítja azt a felelőtlen kapitalizmust, amely a mások kárára történő gazdálkodást hirdeti. A buddhizmus szerint nem erkölcsös úton semmiképpen nem szabad meggazdagodni. Ugyanakkor nem ösztönöz aszkétizmusra, nem akarja megölni a vágyakat, csak azt akarja elérni, hogy ne a vágyaink irányítsák az életünket. Úgy tartja, hogy a szegénység a boldogtalanság forrása, így egyáltalán nem kívánatos, de ugyanakkor a vagyon felhalmozása sem lehet az élet legfőbb célja. A buddhista tanokban nincs akkora hangsúly a társadalmi igazságosságon, mint a monoteista vallásokban: “Nem változtathatod meg jelen életedet, de jobbá teheted a következő életedet.” A probléma megoldása a dana: a nagylelkűség. Tulajdonképpen itt is személyes üdvözülésről van szó, hiszen személyes cselekedeteiddel biztosítod jövőbeni, újraszületés utáni jobb létedet. A nagylelkűség, könyörület ezért a buddhista vallás legfontosabb jellemvonása.

A természet tisztelete és a belső értékekre való figyelés a buddhizmus feltétlen érdeme. Ugyanakkor kevésbé ösztönöz arra az alkotó tevékenységre, amely a világ jobbításának szándékával segíti a gazdasági fejlődést, s a társadalom egészének felemelkedését.

A hinduizmus az életben négy célt hangsúlyoz: karma (az érzékek kielégülése), artha (a prosperálás), dharma (vallási érdemek), moksha (spirituális felszabadulás). Nem ellenzi a prosperálást és a gazdasági növekedést. Mivel azonban a hindu szemléletben a négy cél különböző kasztok felelőssége, a hindu társadalom szegmentált. A kasztok korlátozzák a mobilitást, ezáltal a vállalkozóvá válást, így a gazdálkodás szabadságát.

A profit dilemmája

A kunfucianizmus Kína domináns vallása, de Koreában, Japánban és a többi “kis tigris” országban is elterjedt. E vallás sem hisz a személyes Istenben. Nem hangsúlyozza az örök életet vagy a személyes üdvözülést sem. Ennek ellenére magas erkölcsi követelményeket támaszt híveivel szemben (fegyelem, hűség, megbízhatóság, kölcsönösség). Hangsúlyozza a szenvedélyes emberi természetünk kontrollálásának fontosságát. A legfontosabb jellemzője talán mégis az, hogy hangsúlyozza az egyén társadalmi kötelezettségeit és a hagyományok fontosságát. Ugyanakkor progresszív eleme, hogy támogatja a gazdaságban az erőre támaszkodást és a vállalkozóvá válást. Fontosnak tartja, hogy az ember a maga és szélesen vett családja szükségleteit megfelelően kielégítse. A konfuciánus etika is elítéli azonban a profithajhászást. A 20. század elején a kínai gondolkodók keményen kritizálták a konfucianizmust, mondván, hogy akadályozza a társadalmi modernizációt, a tudomány és a demokrácia fejlődését. A modern értelmezés azonban egyre inkább hajlik afelé, hogy a konfuciánus értékek előnyösek a globális kapitalizmusnak. Ezért a konfucianizmus egyfajta újraéledését tapasztalhatjuk napjainkban Kínában. Vajon hogyan lehetséges ez, figyelembe véve a konfuciánus tanítás hagyományosan profitellenes élét? Hogyan fér össze bármely profitszerző tevékenység a konfuciánus erkölccsel? Lehet-e úgy racionális üzleti döntést hozni, hogy közben nem a profit motivál minket?

Néhány kutató szerint az elmúlt évtizedekben nagy, mondhatni alapvető változások történtek a konfucianizmus történelmi alapjaiban. A modern konfuciánus gondolkodás szerint lehetséges, hogy az egyén előre látja tevékenysége eredményét anélkül, hogy döntései szándékoltan profitra irányulnának. Az üzlet célja, hogy javítson az emberek életkörülményein, de e tevékenység – mintegy melléktermékként – egyben profitot is hoz. A profit tehát előre látható eredmény, de nem alapvető motiváló erő. E megközelítés szerint lehet a kapitalizmus “építését” a konfucianizmussal harmonizálni.

Az igazságos elosztás

A zsidó vallási felfogás szerint a legnagyobb változást a történelemben az jelenti, hogy az embernek megnőtt a mozgástere a világban. Az ókorban az emberek természeti erők játékszerének érezték magukat, és úgy vélték, a világ vak és süket könyörgésükre. Az Ótestamentum azonban alapvetően megváltoztatja ezt a helyzetet. Jonathan Sacks, a londoni főrabbi így fogalmaz: a kinyilatkoztatás alapján “reményeink nem csupán álmok. Nem vagyunk tehetetlenek a sorsunkkal szemben.” Az emberek felelősek tetteikért. Az a feladatuk, hogy maximálisan törekedjenek az emberi méltóság megőrzésére és arra, hogy a következő generációknak egy jobb világot adjanak át. Ez aktivitást és kreativitást követel meg.

A zsidó vallásos tanítás a nevelést elsődleges vallási kötelezettségként kezelte. Az olvasás és írás segített felhalmozni a tudást, és átadni azt utódainknak. A gazdaság viszont éppen a felhalmozott szellemi tőkén alapul, ami egyenes arányban áll a népesség képzettségével. Ez a gazdasági boldogulás alfája és ómegája. Ugyanakkor fontos részét képezi a zsidó társadalmi tanításnak a londoni főrabbi szerint a disztributív igazságosság. A teremtés könyvének 18: 17-19-es szakasza szerint az Úr népe hatalmassá válik, ha megtartja a helyes és az igazságos életvitel parancsát. Egy jogállamban, ami jogos, az jár, és nem jótékonyság. A zsidó tanítás azonban a jótékonyságot kötelezővé teszi. Senkit sem szabad az alapvető szükségletek kielégítése nélkül hagyni. Azok, akiknek többet adott az Úr, kötelesek segíteni a szükséget szenvedőkön. Ez az, amit mai nyelven szociális igazságosságnak nevezhetünk. Jonathan Sacks megállapítja, hogy az igazságos eloszlás nem alakul ki magától, pusztán a piaci működéstől, hanem tudatos beavatkozást kíván.

Világállam nem lesz

A kereszténység mélyen gyökerezik az Ószövetség tanításaiban. Brian Griffiths jeles keresztény közgazdász szerint Isten az embereket egyenlőnek teremtette, saját képmására. Ez az alapja annak, hogy gondolkodni képesek vagyunk, morális öntudatunk van, felelősek vagyunk tetteinkért és a világért, s megismerhetjük az Istent.

A keresztény tanítás az egyén méltóságán és a magántulajdonon alapul. Nem korlátozza kreatív tevékenységünket, de figyelembe veszi, hogy esendők vagyunk. Sajnos nehezen tudunk ellenállni az önzés kísértésének. Ezért szükséges, hogy a magántulajdon fennmaradjon. Ennek híján nem lennénk eléggé gondos gazdái a ránk bízott világnak. Ugyanakkor, mivel Isten gyermekei vagyunk, részt kell vennünk Atyánk teremtő tevékenységében, de úgy, hogy megőrizzük a ránk bízott világot. Nem szabad elfelejtenünk, hogy csak bizományba kaptuk a földet. Sajnos tevékenységünk gyakran az univerzum ártalmára van. Erre hívja fel a katolikus egyházfők sora társadalmi-gazdasági kérdésekkel kapcsolatos enciklikájában a figyelmet.

A keresztény társadalmi tanítás legnagyobb kihívása a szeretet parancsa. Ez mindenekelőtt az Isten iránti szeretetet jelenti, de a felebaráti szeretetet is. Akkor is, ha ez a felebarát az ellenséged. Azt hiszem, ezt a gazdaságetika nyelvezetére lefordítva a maximális kooperativitás elvének nevezhetjük. Griffiths is megerősíti, hogy istengyermeki mivoltunkból fakadóan különleges tulajdonságunk a logika és az, hogy ezáltal a világ jelenségeit megismerhetjük. Ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a spontán gazdasági rendszer nem teremt automatikusan társadalmi igazságosságot. Ezért a jogállam feladata ennek előremozdítása. A katolikus egyház ezért szorgalmazta a 2000. jubileumi év alkalmából, összhangban az Ószövetség-beli gondolatokkal, az országok összefogását a nemzetközi adósságválság enyhítésére.

Látnunk kell azonban, hogy a szorgalmazott állami beavatkozás a modern globalizmus világában megkérdőjeleződik. Ma az állam sokszor kevesebb hatalmat képvisel, mint egy-egy óriási multinacionális cég. Bizonyos, hogy a civilszervezetek erősítése segíthet e probléma megoldásában, és a nemzetközi egyezmények és szervezetek szerepe is kellene, hogy fokozódjék. Azzal azonban semmiképpen nem számolhatunk, hogy valamifajta világállam fogja rendezni a társadalmi igazságosság világméretű kérdéseit. Hogy hogyan lehet a világméretű nemzetközi kooperációt javítani, egyelőre kérdés mindnyájunknak.

Az uzsora tilos

Az iszlám is az individuumot tekinti a társadalom alapkövének, és hangsúlyozza, hogy az ember személyes felelősséggel tartozik tetteiért Isten előtt. Ez a vallás úgy tekint a világra, mint kapcsolatok hálózatára. A változások, amelyek a gazdasági aktivitás következtében végbemennek, zavarólag hathatnak ezekre a kapcsolatokra. Ez a szemlélet némiképp gátolja a piaci rugalmasságot. Elfogadja ugyan az egyéni érdekek létét és a piaci mechanizmust, de nem híve a fundamentalista kapitalizmusnak. A magántulajdon és a magánvállalkozás a muszlim emberek alapvető joga, de csakis a morális határokon belül. Az igazságosság a legalapvetőbb parancs, amelyet hirdet, és ez független attól, hogy muszlimokról vagy nem muszlimokról van szó. Ibn Khaldún a 14. században élt arab társadalomtudós szerint a fejlődést nem lehet elérni, csak az igazságosságon keresztül. Minden emberi tevékenységnek ezért morális szűrőn kell keresztülmennie. Vannak tiltott tevékenységek. Ilyen az uzsora (a ryba, azaz a kamat). Az iszlám ellenzi a garantált tőkejövedelmet. Hasonlóan azonban ahhoz, ahogy a modern konfucionizmus megtalálta a “kiskapukat” a piaci elemek működtetéséhez, az iszlám gazdaságokban is gyakran álcázzák a kamat tényét adásvételi művelettel. Nem kamatnak nevezik az “eladott” tőkét, csak éppen, amikor “visszaveszik”, magasabb áron teszik…

Áttekintve a világvallások gazdasági tanításait, megállapíthatjuk, hogy szinte kivétel nélkül elutasítják a pusztán profit motiválta tevékenységeket. A legtöbb nézetrendszerben nagy hangsúlyt kap a felelősség és az igazságosság fogalma. A kooperáció, a kreativitás és az együtt érző szolidaritás ugyancsak számos világvallás közös eleme. Ezért, ha nem is beszélhetünk a globalizált világ egységes morális kódexéről, a morális kérdések súlyának fokozódásával minden bizonnyal kalkulálhatunk a közeli jövőben. Hans Küng egy a globalizmus gazdaságetikai kérdéseit boncolgató tanulmánykötetben közölt munkájában kifejtette, hogy lát lehetőséget bizonyos közös elemek megfogalmazására. Úgy tűnik, hogy a legélesebb választóvonal nem az egyes vallások gazdasági tanításai, hanem a morális kérdéseket háttérbe szorító, a gazdaság és morál elválasztását hangsúlyozó piaci fundamentalizmus, és a morális szűrőt alkalmazó világnézetek között van. Nem építhető tovább a világgazdaság olyan módon, hogy az etikai kérdéseket mellőzzük. Ki kell mondanunk: a nem pusztán profitorientált tevékenység alapján szerveződött gazdaság hatékonyabb, versenyképesebb a modern világgazdaságban, mint azok a gazdaságok, ahol a szolgáltatás minden elemét pénzért adják-veszik. Korántsem véletlen, hogy a sikeres ázsiai országok erőteljesen támaszkodnak a kisközösségi, családi szolidaritásra, és sok társadalmi problémát megoldanak annak keretein belül. A túlságosan is individualista alapokon épülő nyugati világ viszont mindent pénzért vásárol, s ezt vagy az állammal fizetteti meg, ami a közterhek emelését eredményezi, vagy a saját zsebéből teszi, de akkor erőteljes bérharcra kényszerül. Meglehet, a fejlett Nyugatnak fel kell fedeznie a vallásideológiák hagyományos morális értékeit, ha nem akar a versenyben alul maradni.

Bátran fogalmazhatunk így is: az erkölcs és a szolidaritás akár kifizetődő is lehet.

Botos Katalin, egyetemi tanár

Comments are closed.