Nem teljesíthető mindegyik követelés, amelyet az elrabolt izraeli katona, Gilád Salit palesztin fogvatartói szabtak foglyuk elengedéséért cserébe – médiaértesülések szerint erről beszélt Ehud Olmert izraeli kormányfő egy zárt parlamenti ülésen. A követeléslistán olyan politikus neve is szerepel, akinek szabadon engedését a miniszterelnök már korábban elutasította.
2007. április 18. 12:50
Stumpf András, hetijegyzet@hetivalasz.hu
Népszabadság * Olvasói levél * 2007. április 18.
Örömmel nyugtázom, hogy ismét Zoltai Gusztávot választotta a küldöttgyűlés a BZSH ügyvezető igazgatójának
Vasárnap, késő délután van. Gyermekeimmel kéz a kézben igyekszünk a Dohány utcai zsinagógához, csatlakozni a holokauszt megemlékezőkhöz. Amint sétálunk a volt gettó szűk utcáin, azon töprengek, hogyan is magyarázzam el egy 5 és egy 8 éves gyermeknek, hová és miért megyünk. „Emlékezni és emlékeztetni” – kezdem magyarázatomat.
2007.04.16., 2007. évfolyam, 15. szám
Európában a második világháborús náci hódítások mentegetőinek megvetés az osztályrésze. Japánban viszont a legnagyobb megbecsülésnek örvendenek. Amerikának nem volna szabad hallgatnia.
Az erőszakhullám elől otthonaikból elmenekült irakiak millióinak megsegítését célzó kétnapos konferencia kezdődött tegnap Genfben az ENSZ szervezésében mintegy hatvan állam részvételével.
www.magyarhirlap.hu
A műemlékvédelem és a civil társadalom kapcsolata a témája annak a mára meghirdetett programsorozatnak, amelynek a Parlament ad otthont a műemléki világnap tiszteletére. A rendezvények fővédnöke Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke.
5 perces interjú
Népszabadság * Aczél Endre * 2007. április 18.
Dávid Ibolya nem tartja elkergethetőnek a kormányt
Az MDF elnöke szerint a Fidesz tőke-, magántulajdon- és kapitalizmusellenes
Citromdíjat is átadnak a mai műemlékvédelmi világnapon
Az amerikai külügyminiszter kedden találkozott Szalám Fajjád palesztin pénzügyminiszterrel, újabb jelét adva annak, hogy Washington rugalmasan kezeli a palesztin egységkormánynak nem a Hamász radikális iszlamista szervezet által delegált tagjaival való kapcsolattartást.


