Forrás: Magyar Hírlap

Az erőszakhullám elől otthonaikból elmenekült irakiak millióinak megsegítését célzó kétnapos konferencia kezdődött tegnap Genfben az ENSZ szervezésében mintegy hatvan állam részvételével.

Hosjar Zebari iraki külügyminiszter Genfben (Fotó: Reuters – Denis Balibouse)Irakban havonta csaknem ötvenezer ember kényszerül arra, hogy elhagyja otthonát a felekezetközi erőszak miatt, és az iraki lakosság szenvedései a legsúlyosabbak között vannak a világon. „Becsléseink szerint négymillióan váltak menekültekké” – mondta Ron Redmond, a konferenciát szervező ENSZ menekültügyi főbiztosságának szóvivője.

Az iraki infrastruktúrában véghezvitt pusztítást és a befogadó országok korlátozott szociális, oktatási, elszállásolási és foglalkoztatási lehetőségeit figyelembe véve a szükségletek óriásiak. A menekültek ellátása több százmillió dollárba kerül, sőt dollármilliárdokra rúghat – mondta Redmond.

Mintegy kétmillió iraki menekült él a szomszédos országokban, elsősorban Szíriában és Jordániában. A belső menekültek száma ugyanekkorára tehető.

Ban Ki Mun, az ENSZ főtitkára a résztvevőkhöz intézett videoüzenetében felszólította Irak szomszédait, hogy ne kényszerítsék haza az oda menekülőket, akiket a háború és a felekezeti erőszak fenyeget. A főtitkár megígérte Szíriának és Jordániának – a menekültek fő célállomásának -, hogy az ENSZ mindenben segíteni fogja őket.

Antonio Guterres menekültügyi főbiztos azt hangsúlyozta, hogy miközben a nemzetközi közösség csaknem kizárólag az Irakon belüli konfliktussal foglalkozott, csekély figyelmet szentelt a humanitárius válság mélységének. „Alig érdekel bárkit, hogy négymillió ember volt kénytelen elhagyni a lakhelyét, és valljuk be őszintén, mi mindannyian cserben hagytuk őket” – mondta.

Az ENSZ arra törekszik, hogy a tehetős országok – mint az Egyesült Államok és az Európai Unió tagjai – jelentős anyagi és természetbeni kötelezettséget vállaljanak a menekültek megsegítésére. Az ENSZ menekültügyi hivatala szerint a válság arányaiban csak ahhoz fogható, mint amely 1948-ban Izrael megalakulása után a palesztin menekültek ügyében kialakult.

A Human Rights Watch (HRW) amerikai székhelyű emberi jogi szervezet arra mutatott rá, hogy az Egyesült Államok és Nagy-Britannia különös felelősséggel tartozik az iraki menekülteknek. „Ez a két ország indította el a háborút, amely közvetlenül ezrek halálát okozta, félelmet keltett és szenvedést okozott, sokakat pedig menekülésre kényszerített” – írta közleményében Bill Frelick, a HRW igazgatója.

Igaza van azoknak, akik szerint Irak „a terrorizmus egyetemévé vált” a 2003-as amerikai invázió óta – jelentette ki az Iraki Iszlám Állam nevű szélsőséges szervezet vezetője. Abu Omar al-Bagdadi az interneten közzétett hangfelvételen. Szerinte ha Afganisztán a terror iskolája volt, akkor Irak valóban a terrorizmus egyeteme. Al-Bagdadi szervezete, az al-Kaida egyik leányvállalata számos tömeges emberrablást és nagyszabású merényletet követett el az elmúlt hónapokban.

(MH)

Comments are closed.