Nem meglepő, hogy XVI. Benedek pápát Varsóban mérsékeltebb lelkesedéssel fogadták, mint annakidején elődjét, II. János Pált. Hiszen a néhai Karol Wojtyla népüket képviselte Szent Péter trónján. Ezzel szemben az utód német, és a tavaly ősz óta regnáló erősen jobboldali varsói kormány azzal is hevíti szavazóinak a nacionalizmusát, hogy a hagyományos orosz gyűlölet mellett ébren tartja a németellenességet is.
Gépkocsiba rejtett pokolgéppel ölték meg ismeretlen tettesek Abu Hamza al-Madzszúbot, az Iszlám Dzsihád elnevezésű palesztin szervezet egyik vezetőjét. A súlyosan sebesült Madzszúb a kórházban halt bele sérüléseibe, testvére, aki szintén a szélsőséges szervezet tagja volt, a helyszinen életét vesztette. A merényletet tegnap követték el a dél-libanoni Szidonban.
A fesztivál egész ideje alatt határozottan érzékelhető volt Cannes-ban az érdeklődés a magyarok iránt – mondta lapunknak telefonon Vezér Éva, a Filmúnió igazgatója Cannes-ból. – Sok lap cikkezett a kelet-európai új tehetségekről, kiemelve az idei feltűnő magyar jelenlétet, azaz, hogy négy filmünk fut négy különböző fesztiválprogramban.
A titkosszolgálatok hetét éltük. Amennyiben több ország hírszerzése is hülyét csinált magából. Először a németek, legendásan precíz tüchtig demokrata németek. Akik a hírek szerint beszerveztek, foglalkoztattak és kihasználtak újságírókat elsősorban a Der Spiegel című hetilap munkatársait. Gyaníthatóan éppen azokat, akik korábban a titkosszolgák furcsa manipulációit leplezték le. Vagy azok kollegáit, barátait, üzletfeleit. És persze, miért pont ez az akció maradt volna leleplezetlen…
A történelem „számkivetettjei” a széles vásznon Cannes-ban. Marie-Antoinette „levegőért” kiált a fullasztó versailles-i palotában. Amolyan 18.századi Lady Diana ő, naív, elveszett lányként kerül XV.Lajos udvarába, férje, az eljövendő XVI. Lajos közönye miatt ” kénytelen” kitanulni a csábítás művészetét. Sofia Coppolának sikerült belopnia magát a francia kritikusok szívébe.
A torinói sakkolimpia ötödik fordulója után pihenőnapot tartanak a csapatok, ami jó lehetőség, hogy értékeljük az eddigi teljesítményeket, eredményeket.
Mostanában egyre többet ír önmagáról. Nem mintha az életmű nem az életrajz lenyomata lenne. Ami korábban töredékekből állt regénnyé, szociográfiává, tanulmánnyá, esszévé, most a múlt pillanatainak újrapergetése. Ahogy A cinkos című könyvében fogalmaz: „Egész nap beszélek, hallucinálok, a múlt pillanatai, mint a méhviasz sejtjei a pergetéskor kipattogzanak.” Csöndes beszélgetésre készülünk Konrád Györggyel, s hangos, ricsajos társaságba keveredünk. Teli torokból harsognak a külföldiek.
Megannyi afrikai férfi vallja szent meggyőződéssel: azonnal meghal, ha pénisze egy nő klitoriszához ér. Az európai olvasó szinte fel sem foghatja, mennyire elterjedt ez a babona nem csak a fekete kontinensen, hanem a nyugati civilizációhoz tartozó országokban élő muszlim közösségek körében is. Megdöbbentő, hogy tavaly több mint kétmillió kislány genitáliáit csonkították meg az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet kedden nyilvánosságra hozott jelentése szerint.
A Messiás nem jöhet hátulról. Mert ha netán onnét érkeznék, egy szemétdombon találná magát. Ezen nincs mit megváltani. Az eldobált ásványvizes üvegeket még csak beváltani se lehet. Műanyagok. A Messiásnak itt letördelt fák között, borostyánerdőben, felhasított gyomrú sírok között kéne tevékenykednie. Tanácstalanná válna. Méltóak ezek egyáltalán a megváltásra?
Népszabadság * Horváth Gábor * 2006. május 27.
Televízió
2002. május
Népszabadság * Debreczeni József * 2006. május 27.
2006. május 26. 16:50
A Debrecen és a magyar határon túli zsidó testvér- hitközségeinek 2006-os nemzetközi tanácskozása kinyilvánítja egységes álláspontját, amely szerint mélyen elítéli Irán elnökének többször hangoztatott véleményét, miszerint tagadja a nácizmus és a fasizmus emberiség ellenes gyilkos bűneit, amelyeket a II. Világháború során elkövetett. A holokauszt során – ideológiai okból, tudatos megfontolásból, nagyipari modern technológiával – hatmillió zsidó embert öltek meg származása, vallása miatt.
2006. május 26. 19:32
A Da Vinci-kód filmbemutatóját követően újrakezdődött a vita arról, hogyan értékelje a világszerte közel kétmilliárd főt számláló keresztény tábor a 40 millió példányban elkelt bestsellert. Néhány országban a könyv és a film betiltását vagy éppen átszerkesztését követelték, míg másutt – így Magyarországon is – a közvélemény higgadtan fogadta a bemutatót.
Egy moszkvai bíróság helybenhagyta egy szombatra kitűzött melegmenet betiltását, és Jurij Luzskov polgármester leszögezte, hogy ilyen parádé nem is lesz, amíg ő áll az orosz főváros élén. Ez erkölcsi kérdés – magyarázta Luzskov pénteken, ellenezve, hogy „a nemi életük szervezésében a normálistól elhajlók közszemlére tegyék devianciájukat, és ezzel csábítsák az ingadozókat”.
Egy moszkvai bíróság helybenhagyta egy szombatra kitűzött melegmenet betiltását, és Jurij Luzskov polgármester leszögezte, hogy ilyen parádé nem is lesz, amíg ő áll az orosz főváros élén.
Mahmud Ahmedinedzsad iráni elnök kitiltását kéri a németországi labdarugó világbajnokságról a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége.

