Gépkocsiba rejtett pokolgéppel ölték meg ismeretlen tettesek Abu Hamza al-Madzszúbot, az Iszlám Dzsihád elnevezésű palesztin szervezet egyik vezetőjét. A súlyosan sebesült Madzszúb a kórházban halt bele sérüléseibe, testvére, aki szintén a szélsőséges szervezet tagja volt, a helyszinen életét vesztette. A merényletet tegnap követték el a dél-libanoni Szidonban.
Az Iszlám Dzsihád bejrúti képviselője Izraelt vádolta meg a merénylettel. Mint mondta, ez már a második gyilkossági kísérlet volt Madzszúb ellen. Az izraeli hadsereg szóvivője azonban tagadta, hogy országának bármi köze lenne a robbantáshoz.
Az Iszlám Dzsihád jelenleg a legfontosabb palesztin szervezet, amely nem tart tűzszünetet Izraellel. A fegyverszünet másfél évvel ezelőtti kezdete óta több mint harminc ember életét oltotta ki több öngyilkos merényletben. A legsúlyosabb április 17-én Tel-Avivban volt, amikor 11 ember halt meg.
Az izraeli biztonsági erők folyamatosan üldözik a Dzsihád felelős vezetőit a Gázai övezetben és a megszállt palesztin területen. Gyakran rakétával mérnek csapást rájuk, vagy a hadsereg üt rajta feltételezett búvóhelyükön.
A Hamász radikális iszlámista palesztin szervezet – saját bejelentése szerint – visszavonta pénteken fegyveres osztagait Gáza utcáiról, hogy megkönnyítse a „nemzeti párbeszéd” folytatását.
Csütörtökön „nemzeti párbeszédnek” nevezett tanácskozást kezdtek „a palesztin testvérharc” beszüntetéséről a Fatah és a Hamász képviselői, erre a dialógusra hivatkozott a radikális iszlámista szervezet.
A Hamász félkatonai alakulatainak egyik parancsnoka jelentette be pénteken a fegyveres osztagok visszavonását, hozzátéve, hogy Szaíd Szajjám belügyminiszter utasítására hagytak fel az utcai járőrtevékenységgel. Nyugati tudósítók megerősítették helyszíni jelentéseikben, hogy eltűntek Gáza utcáiról a Hamász-fegyveresek járőrosztagai.
A Hamász-kormány belügyminisztere május 17-én vezényelte ki Gáza utcáira a Hamász mintegy 3000 fegyveresét. Azzal indokolta eljárását, hogy a belügyminisztérium alá tartozó rendfenntartó erők nem tudják vagy nem akarják teljesíteni az utasításait. A palesztin rendőrséget a Fatah szervezet híveiből toborozták, vagyis a Hamász politikai ellenfelei közül. Az új Hamász-„rendőrség” létrehozását kezdettől fogva ellenezte Mahmúd Abbász palesztin elnök, aki egyben az állami erőszakszervezetek legfőbb parancsnoka is.
Népszava-összeállítás

