Nem meglepő, hogy XVI. Benedek pápát Varsóban mérsékeltebb lelkesedéssel fogadták, mint annakidején elődjét, II. János Pált. Hiszen a néhai Karol Wojtyla népüket képviselte Szent Péter trónján. Ezzel szemben az utód német, és a tavaly ősz óta regnáló erősen jobboldali varsói kormány azzal is hevíti szavazóinak a nacionalizmusát, hogy a hagyományos orosz gyűlölet mellett ébren tartja a németellenességet is.
Holott a hajdani Ratzinger bíboros, éppen a békülékenység szellemében gesztusértékűnek is szánta ezt az utazását, időrendben előbbre helyezte hazai látogatásánál, Bajorország fölkeresésénél is.
A pápának vannak persze közvetlenebb céljai is. A Vatikánt erősen nyugtalanítja a lengyel egyház belső meghasonlása, két nem egyenlő szárny szüntelen szembekerülése. A korral haladni törekvő, szűk értelmiségi kör, miközben őrzi hitbéli meggyőződését, szomorúan észleli a mereven konzervatívok makacs dogmatizmusát. Ez nem csupán elvont, filozofikus vitákat jelent, hanem gyakorlati ütközést is. Torunban, a hírhedett Tadeusz Rydzyk atya vezetésével működik az egész országot behálózó Radio Maryja, amely nyíltan terjeszti Európa-ellenes, nacionalista, vadul antiszemita nézeteit, és ez erősen aggasztja a Szentszéket. Legutóbb a lengyel püspöki kar egyetértésével elérte, hogy – úgymond – egyházi ellenőrző testület próbálja visszafogni ezt a kombattáns szellemet, egyelőre kevés sikerrel. Rómát nem csupán az nyugtalanítja, hogy ez a harcias központ eltér az egyház szellemétől, hanem különösen az, hogy közvetlenül beleszól a napi politikába is. Rydzyk atya buzdította arra a kormányzatot, hogy lépjen szövetségre a szélsőjobboldallal.
XVI. Benedek nem fog olyan beszédeket tartani, amelyek akár közvetve is érintenék ezeket a kényes kérdéseket. De a lelke mélyén bizonyára szomorúsággal tölti el, hogy rövidtávon belül csekély az esély a változtatásra. Kiforgatva eredeti értelmükből erre a helyzetre is érvényesek Márk evangélista szavai: könnyebb a tevének átjutni a tű fokán, mint a lengyel integrista tömörüléseket jobb belátásra bírni. A Szentatya missziója talán töprengésre készteti azokat a hazai csoportokat is, amelyek ma kétségtelenül sóvárogva pillantanak nem is annyira Varsóra, mint inkább Torunra, a Radio Maryja stúdióira.
Várkonyi Tibor

