A fesztivál egész ideje alatt határozottan érzékelhető volt Cannes-ban az érdeklődés a magyarok iránt – mondta lapunknak telefonon Vezér Éva, a Filmúnió igazgatója Cannes-ból. – Sok lap cikkezett a kelet-európai új tehetségekről, kiemelve az idei feltűnő magyar jelenlétet, azaz, hogy négy filmünk fut négy különböző fesztiválprogramban. Jelzésértékű, hogy a Taxidermia bemutatóján Thierry Fremaux, a fesztivál művészeti igazgatója személyesen mondott bevezetőt, ami elég ritkán történik meg az Egy bizonyos tekintet elnevezésű program filmjeivel. A Taxidermia nagyon jó sajtóvisszhangot kapott, több nagy francia lap és angol nyelvű filmszaklap beszámolt a bemutatóról. A legfrissebb hírek szerint Pálfi filmjét újabb országokra, a Benelux Államokba, Izraelbe, Mexicóba és Tajvanba is eladták. Kocsis Ágnes két filmjét – a Vírus című kisfilmet és a Friss levegő című játékfilmet – is bemutatták már a fesztiválon, ahol a rendezőnőn kívül két szereplője, Nyakó Juli és Hegyi Izabella valamint Fillencz Ádám operatőr is meghajolt a premieren. Vezér Éva elmondta: a Fehér tenyér tegnap délelőtti sajtóvetítésére megtelt a terem, s nem voltak vetítés közben eltávozók. A jól sikerült sajtókonferencián többen gratuláltak a filmhez, dicsérték a remek vágást.
B.É.

