Megannyi afrikai férfi vallja szent meggyőződéssel: azonnal meghal, ha pénisze egy nő klitoriszához ér. Az európai olvasó szinte fel sem foghatja, mennyire elterjedt ez a babona nem csak a fekete kontinensen, hanem a nyugati civilizációhoz tartozó országokban élő muszlim közösségek körében is. Megdöbbentő, hogy tavaly több mint kétmillió kislány genitáliáit csonkították meg az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet kedden nyilvánosságra hozott jelentése szerint. A higiéné totális mellőzése miatt a beavatkozás következtében gyakran egy életre megnyomorodnak az áldozatok – így talán jobban is járnak azok a lánykák, akik belehalnak a „műtétbe”.
Elnyomott nők
Sokat elárul a kétségkívül szívszorító beavatkozáshoz való hozzáállásról, hogy pártfogói „női körülmetélésnek”, míg az emberjogvédők, az orvostársadalom, sőt a kultúrantropológusok is következetesen „női genitális csonkításnak” (female genital mutilation – FGM) nevezik az operációt. A többségében iszlám vallású törzsi közösségek roppant összetartóak. Az FGM egyik meghatározó eleme a közösséghez való tartozás kifejezése. Éppen ezért használják a körülmetélés megnevezést számosan, utalva például a zsidó és muzulmán kisfiúk beavatásának évezredes hagyományára. Csakhogy a műtét lényegileg különbözik a lányoknál és a fiúknál. Utóbbi esetben a fitymát vágják le, aminek nincs jelentős következménye. (Egyesek szerint elősegíti a higiénét sivatagi körülmények között, mások épp ellenkezőleg, úgy vélik, hogy a durva nomád ruházat állandóan kidörzsöli a makkot.)
Az FGM sokkal drasztikusabb. Legenyhébb formájában „csupán” a klitorisz csúcsát távolítják el. A nő anatómiailag legérzékenyebb része a csikló, mivel messze itt található egységnyi felületen a legtöbb idegvégződés. Az eltávolított érzősejtek többé nem regenerálódnak. A férfiaknak egyébként egyáltalán nincs akár nagyságrendileg hasonlóan érzékeny bőrfelületük.
Gyakran az egész klitoriszt és a hozzá tartozó lebenyt is kimetszik. A leghátborzongatóbb azonban, amikor mindemellett még a hüvelybemenetet is összevarrják – csak egy kis nyílást hagyva a vizelet és a menstruációs vérzés távozására. Ha eljön az ideje – az ifjú feleség által aligha várva várt – nászéjszakának, a varratokat átmenetileg eltávolítják, majd a közösülés után a nyílást ismét összevarrják. A büszke férjeknek mindez nyilván nem okoz fejfájást, hiszen saját felfogásuk szerint ugyanúgy kielégülhetnek. Az asszonyok viszont pokoli kínokat élnek át. A kegyetlenül fájdalmas behatoláson kívül egész életükre megfosztják őket a gyönyörtől. A feketeleves azonban még hátravan: a megfogant gyermeket világra is kell hozni.
A beavatkozás a maga könyörtelenségével leplezetlenül rávilágít a nők brutális elnyomására. Napjainkban összesen legalább százharmincmillióra teszik a különböző mértékben megcsonkított nők számát. Az FGM célja, hogy biztosítsa a leendő feleség kétséget kizáró hűségét jövendő urához. Ezt az érvelést hallhatjuk viszont a csonkítás híveitől – pontosabbnak tarthatjuk azonban a „kikényszerítse” kifejezést, hiszen a modernkori rabszolgatartás egyik megnyilvánulásáról van szó.
Üvegszilánkkal
Az afrikai és a közép-keleti – javarészt iszlám alapokon nyugvó – társadalmak jelentős része meggyőződéssel vallja, hogy a „körülmetéletlen” lányok alkalmatlanok a házasságra. A kicsiket kultúrközösségtől függően már akár háromévesen is – de tíz esztendős koruk előtt feltétlen – megoperálják. A műveletet az elmaradott harmadik világbeli területeken a legritkább esetben végzik kórházakban vagy szakintézményekben.
Hajmeresztő, milyen eszközökkel csonkítanak a vajákosok. Szinte szerencsésnek mondhatják magukat azok, akiken borotvapengével, ollóval vagy éppen konyhakéssel végzik el a beavatkozást. Nemritkán azonban üvegszilánkkal, sőt – ki tudja milyen tartályról lehajlítgatott – fémrepeszekkel. A szertartás során többnyire egyszerre több kislányból metszenek ki szöveteket. A „műszereket” közben egyáltalán nem fertőtlenítik. Könnyen belátható, miért ölt olyan elképesztő méreteket a fertőzés.
Fájdalomcsillapítást a legritkább esetben alkalmaznak. Kultúrantropológusok az FGM-mel kapcsolatban nem véletlenül beszélnek beavatási szertartásról. A szélsőséges természeti elemek és a brutális erőszak állandó fenyegetésében élő törzsi közösségeknek olyan „utánpótlásra” van szükségük, akik mindent kibírnak. Akárcsak a primitív gyógyítás: ha a beteg túléli a felfüstölést és azt, hogy a medicine man (gyógyító) közben önkívületben ugrál a hasán – nos, akkor biztos megmarad. Ebben a kegyetlen környezetben élők meggyőződése: egy asszonynak mindent ki kell bírnia, hogy urát és közösségét szolgálhassa. Aki mentálisan és fizikailag nem bírja a szenvedést, az alkalmatlan a túlélésre. Sőt, igen általános, hogy a csonkításkor kiömlő vért a vérközösséghez való tartozás jelképének tekintik.
A műtétnek alávetett három-tíz éves kislányok némelyike vérmérgezésben, vagy a sokk következtében hal meg. Akik ezeket elkerülik, azokra is súlyos következmények várnak. A világ egyik legtekintélyesebb orvosi szaklapja, a brit Lancet tavaly felhívta a figyelmet arra, hogy az urogenitális problémák mellett éppen a terméketlenség fenyegeti leginkább a megcsonkítottakat. Akiknek a szülei valójában leányuk leendő urának és tágabb családjának akarnak megfelelni. Márpedig a legfontosabb elvárás a termékenység. (Nemritkán az a sajátos helyzet áll elő, hogy a beavatott, meddő asszonyok „lekurvázzák” termékeny vetélytársnőjüket, akit nem csonkítottak meg, ezért tisztátalannak minősül.)
Kiútkeresés
Az évtizedeken keresztül kitartóan végzett nemzetközi felvilágosító kampányok mérhető eredménnyel jártak. A leginkább érintett kelet-, és közép-afrikai országokban mintegy húsz esztendő alatt optimista becslések szerint átlagosan tíz százalékkal csökkent az FGM-ek száma. A fejlettebb régiókban ez akár ötven százalékos javulást is jelent, míg a hagyományaikhoz konokul ragaszkodó etnikumok esetében (például a maszájoknál) nincs kimutatható változás.
Az emberjogvédők ennél többet akarnak. Az általános tiltás nem feltétlenül tűnik célravezetőnek. Egyiptomban roppant szigorúan megbüntetik azt, aki csonkítást végez. A beavatkozások száma ennek dacára nem csökken. A műtétet ugyanis alvilági „vállalkozók” illegálisan végzik el, lényegesen nagyobb rizikóval. Európában megtapasztalhattuk, mivel jár, ha kriminalizálják a művi terhességmegszakítást. Egyes afrikai államokban szabályozott, orvosi keretek közé szorították a „női körülmetélést”. Valójában ezt a megoldást sem fogadhatja el az, aki komolyan veszi az alapvető emberi jogokat, hiszen az éretlen kislányok még nem képesek felelősen dönteni. Szüleiknek pedig nem mondhatnak ellent.
Valódi eredménnyel talán az az átfogó felvilágosító kampány kecsegtet, amelyet Kenyában dolgoztak ki az 1990-es évek közepén. A „szóbeli körülmetélés” elnevezésre hallgató akcióterv lényege, hogy hosszú heteken át foglalkoznak az egyes nagycsaládokkal, amelyek tagjainak elmagyarázzák, miért káros magára a kisközösségre az FGM. Ez a módszer azonban meglehetősen költséges. Az önfeláldozó segélymunkások lelkesedését pedig igencsak nehéz fenntartani, ha a szörnyen sanyarú körülmények között élő bennszülöttek csak legyintenek, mondván: „bárcsak a körülmetélés lenne a legnagyobb gondunk!”
Semjén Adrián
