Palesztin szélsőségesek ismét aknavetőkkel lőtték Izrael déli részét. A támadás nem okozott károkat és személyi sérülés sem történt. Az egyik legbefolyásosabb szélsőséges palesztin szervezet, az Iszlám Dzsihád egyben bejelentette: a Hamásszal ellentétben egyértelműen felmondja a több mint fél évvel ezelőtt létrejött tűzszünetet, amit egyebek között azzal indokolt, hogy az izraeli biztonsági erők a hét végén egy úgynevezett célzott merénylet során megölték a szervezet egyik vezetőjét.

Több mint négyórás küzdelem után a Petőfi Múzeumban véget ért a szépírók első pesti Ki-Mit-Tud-ja. Az idősebb és fiatal írók tíz kategóriában versengtek, néptánctól a versmondásig, áriaénekléstől az ólomüvegkészítésig, családi zenéléstől a fotózásig. Egy-egy kategóriában általában egy író indult, s bár tűznyelő nem volt, a nézők így is hol ámultak, hol meghatódtak, vagy tomboltak.

A jobboldali Jog és Igazságosság pártja (PiS) nyerte a lengyel parlamenti választásokat az azon felmérések alapján, melyet a választási helyiségből kilépők megkérdezésével végeztek el.

A Szderot dél-izraeli várost ért szombati rakétatámadás megtorlása nem egyszeri akció lesz, hanem hosszabb távú csapások sorozata – mondta Ariel Saron izraeli miniszterelnök a kormány tegnapi ülésén. „Minden eszköz megengedett, habár ügyelni fogunk, hogy ne sújtsuk a polgári lakosságot”, mondta. Az izraeli hadsereg, egyebek közt tüzérséget vont össze a gázai övezet északi részének határán és helikoptereket vetett be. Döntés született a „célzott likvidálások” felújításáról is.

Bírálattal válaszolt a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) bírálatára Irán. Manusehr Mottaki, a közép-keleti ország külügyminisztere „politikai jellegűnek, jogosulatlannak és illogikusnak” nevezte az ENSZ szakosított szervezetének azt a szombati határozatát, amely szerint Teherán – a korábbi megállapodásokat megszegve – nem működik együtt vele.

MTI, 2005. szeptember 26. 00:00

Sz. K., 2005. szeptember 26. 00:00

Inotai Edit, 2005. szeptember 26. 00:00

Farkas Tímea, 2005. szeptember 26. 00:00

A béka neme

sofar, 2005. szeptember 25. 22:03  JNA24 médiafigyelő, ÉS No Comments »

SZÉKY JÁNOS

VÁSÁRHELYI MÁRIA

TÁLAS PÉTER

Az Izrael elleni támadások beszüntetését ígéri a Hamász. A radikális palesztin szervezet egyik vezetője azt mondta: a csoport mostantól tartani fogja magát a több mint hat hónappal ezelőtt Kairóban meghirdetett tűzszünethez. Egyben ígéretet tett arra, hogy a radikális szervezet véget vet a katonai parádéknak, amelyekkel az elmúlt időszakban a Hamász a Gázai övezetből történő izraeli kivonulást ünnepelte.

Szándékosan előidézett rövidzárlat miatt elnémult a mikrofon, és így nem tudta elmondani beszédét Ariel Saron izraeli miniszterelnök az általa vezetett párt, a Likud központi bizottságának ülésén vasárnap.

A célzott támadásban életét vesztette az Iszlám Dzsihád egyik gázai övezetbeli vezetője. A palesztin belügyminisztérium tájékoztatása szerint az izraeli rakéta telibe találta célpontját, a Gáza külvárosában, egy tengerparti úton haladó járművet. Az autóban ülő két személy életét vesztette, további négy személy megsebesült. Kórházi források egy halottról és két sebesültről adtak hírt.

A Budapesti Kamaraszínház meghívására 3 estén át lép fel a TIVOLI-ban a TMUNA Színház Tel Aivból, ahol „The System ” „A Rendszer” címmel adják elő héber nyelven magyar szinkrontolmácsolással Nava Zuckerman művészeti vezető által írt és rendezett darabot.

A radikális Iszlám Dzsihád nevű csoport egyik vezetője is életét vesztette abban a légicsapásban, amelyet az izraeli légierő intézett vasárnap kora este Gáza városának déli részén, egy autó ellen. A támadásban még egy ember meghalt, négyen megsebesültek.

Két palesztin meghalt, négy megsebesült

Több mint négyórás küzdelem után a Petőfi Múzeumban véget ért a szépírók első pesti Ki-Mit-Tud-ja. Az idősebb és fiatal írók tíz kategóriában versengtek, néptánctól a versmondásig, áriaénekléstől az ólomüvegkészítésig, családi zenéléstől a fotózásig. Egy-egy kategóriában általában egy író indult, s bár tűznyelő nem volt, a nézők így is hol ámultak, hol meghatódtak, vagy tomboltak.

A Pécsi Filmünnep keretén belül a Hungarofest Kht. külön programot szervez az Ifjúsági Házban, a Filmünnep egyik helyszínén, a májustól novemberig tartó Orosz Évad részeként. Klasszikussá vált orosz filmeket vetítenek, de koncertek is lesznek, és mindeközben Eizenstein grafika-kiállítás lesz látható. Az eseményen részt vesz Alexander Spagin orosz filmkritikus, aki a filmeket kiválogatta. Ő és Szilágyi Ákos esztéta nyitják meg a rendezvényt.