Forrás: Népszava

A jobboldali Jog és Igazságosság pártja (PiS) nyerte a lengyel parlamenti választásokat az azon felmérések alapján, melyet a választási helyiségből kilépők megkérdezésével végeztek el.

Tegnap esti hírek szerint alacsony részvétel mellett folytak tegnap a parlamenti választások Lengyelországban. Ez volt a pártok első megmérettetése azóta, hogy az ország az Európai Unió tagja lett. Délután fél ötig a választóknak mindössze 27-28 százaléka szavazott – közölte az országos választási bizottság vezetője, Ferdynand Rymarz. A nagyvárosok közül Varsóban volt a legnagyobb a részvétel: 37 százalék. Az alacsony részvétel ellentmond a korábbi közvélemyénkutatási eredményeknek, amelyek szerint a lakosság 40-70 százaléka nyilatkozott úgy, hogy élni kíván szavazati jogával.

Az előrejelzések lengyel baloldal súlyos vereségét és a jobboldal győzelmét jósolták, a kampányfinisben végzett felmérések szerint csak az a kérdés, hogy a jobboldal két vezető – várhatóan koalícióra is lépő – ereje a Polgári Platform (PO) és a Jog és Igazságosság pártja (PiS) milyen arányban osztozik a mandátumokon.

Az urnákat reggel 6 órakor nyitották meg, és este 8 órakor zárták. Az első exit poll-felmérések rögtön az urnazárást követően közzétették, míg az első részeredményeket csak éjfél körül. A választásra jogosultak száma mintegy 30 millió volt.

Lengyelországban legutóbb 2001-ben tartottak parlamenti választásokat, akkor a jobbközép Polgári Platform 12,7 százalékot, a PiS 9,5 százalékot, míg az SLD 41 százalékot kapott.

Lublin érseke egy vasárnapi mise alkalmával bírálta azokat a lengyel politikusokat, akik nacionalista és antiszemita jelszavakkal próbálnak szavazatokat nyerni a parlamenti választásokon. Józef Zyczynski érsek a Lublin közelében fekvő egykori majdaneki koncentrációs tábor területén mutatott be szentmisét. Szentbeszédében kitért a vasárnapi parlamenti választásokat megelőző kampányra, az annak folyamán elhangzott kijelentésekre is.

Egyesek „információkat terjesztettek arról, hogy szerintük ki zsidó a varsói kormányban, hogy melyik pártban tevékenykednek állítólag zsidók, s hogy csakis az ő pártjukban nincsenek zsidók, ezért arra kell szavazni” – háborodott fel az érsek a nacionalisták választási hadjáratán. Mint mondta, az ilyen szavak árnyékot vetnek a majdaneki áldozatok emlékére.

Zyczynski érsek szerint határozottan le kell szögezni, hogy az antiszemita demagógiával fűszerezett választási hadjárat „barbárság, amely azonos fajsúlyú azoknak a barbárságával, akik a koncentrációs táborokat építették” a náci megszállás idején. Majdanekben működött Auschwitz után a második legnagyobb német megsemmisítő tábor a II. világháború idején. Ebben a táborban csaknem 250 ezer foglyot gyilkoltak meg, többségük zsidó volt.

Népszava-összeállítás

Comments are closed.