Kezdőlap » JNA24 médiafigyelő

JNA24 médiafigyelő

A Figyelő idei 5. számában a Szalon vendége volt Schmidt Mária. Mindabból, amit önmagáról, az 1980-as, 1990-es évekről elmondott, egyetlen következtetést tudtam csak levonni: Orbán Viktor hajdani hivatalos történész főtanácsadójának nagyon súlyos memóriaproblémái vannak.1 Erre először 1999 késő őszén gondoltam, amikor Schmidt Mária egyik „tudományos” előadásában azt találta mondani, hogy a II. világháború idején egyetlen harcoló félnek sem volt célja sem a zsidók elpusztítása, sem megmentésük.

Annak kapcsán, hogy többedmagammal tiltakoztam Wass Albert debreceni szoborállítása ellen, név nélküli „kommentárjában” megírta a nagyváradi Reggeli Újság, hogy „Egy balliberális hatalomhoz és kurzushoz sorolt, az internacionalista-globalista finánc támogatását élvező magyarországi értelmiségi csoporthoz tartozom”, mert aláírtam a debreceni szoborállítás elleni tiltakozást. „Zsidók és magyarok [kiemelés tőlem – K. P. J.] is aláírták”, írja az újság, s még azt, hogy „…

4.

Kati Marton: Kilenc magyar

Népszabadság * Miklós Gábor * 2008. február 23.

Izrael geotermikus vízzel paradicsomot teremt a Negevből

Holland bábjáték mondta el a Trafóban a diákoknak a haláltábor mindennapi történetét

Népszabadság * Munkatársunktól * 2008. február 23.

Nemzet és irodalom

Forrás: Magyar Hírlap A NAGYOBB MÉRETHEZ KATTINTSON A KÉPRE!Az utóbbi időben annyira elharapódzott nálunk a vidámság (értsd: móka, kacagás, közderű, közröhej), hogy egyesek már azon is röhögnek, amin sírniuk kellene. […]

Boldog, aki olvassa

(A szerző feévétele)

Tucatnyi embert hallgatott meg tanúként tegnapra virradóra a Központi Nyomozó Főügyészség az MSZP-s politikusok elleni Molotov-koktélos támadások ügyében. Azokat keresték, akik tudtak a támadásokról, valamint az azok elkövetését magára vállaló Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadseregről. Közben kiderült, a tervezettnél egy hónappal korábban, március 12-én tárgyalja a Fővárosi Bíróság a Magyar Gárda ügyét.

Kulturális hírek

A francia Oscar-díjnak számító César-díj idei két nagy győztese Abdellatif Kechiche rendező négy szobrocskát elnyerő La Graine et le mulet (A kuszkusz titka) című filmje és a Piaf című francia-angol-cseh produkció, amely 11 jelölés után öt kategóriában bizonyult a legjobbnak. A párizsi Théatre de Chatelet színházban péntek este osztották ki – immár 33.

A francia Oscar-díjnak számító César-díj idei két nagy győztese Abdellatif Kechiche rendező négy szobrocskát elnyerő La Graine et le mulet (A kuszkusz titka) című filmje és a Piaf című francia-angol-cseh produkció, amely 11 jelölés után öt kategóriában bizonyult a legjobbnak.

Tízezren írták már alá azt a petíciót, amelyet neves francia értelmiségiek indítottak Nicolas Sarkozy államfőnek a holokauszt iskolai megemlékezésére vonatkozó javaslata ellen – írta pénteken a Nouvel Observateur című francia hetilap.

Simó József és az Ismerős Arcok zenekar Wass Albert estjére a révkomáromi Városi Művelődési Központban kerül sor 2008. február 29-én 18.30 órai kezdettel.

A francia Oscar-díjnak számító César-díj idei két nagy győztese Abdellatif Kechiche rendező négy szobrocskát elnyerő La Graine et le mulet (A kuszkusz titka) című filmje és a Piaf című francia-angol-cseh produkció, amely 11 jelölés után öt kategóriában bizonyult a legjobbnak.

Roma magazin