A NAGYOBB MÉRETHEZ KATTINTSON A KÉPRE!Az utóbbi időben annyira elharapódzott nálunk a vidámság (értsd: móka, kacagás, közderű, közröhej), hogy egyesek már azon is röhögnek, amin sírniuk kellene. Miután a nevetés hizlal, hazánk lakossága annyira meghízott, hogy nem fér a bőrébe. Az országban tomboló nevetőorkán megfékezésére az illetékesek elhatározták, hogy hosszú időre kedvét szegik a lakosságnak. Hanyatlásnak indult komolyságunk megszilárdítása érdekében rendezték meg az első Országos Szomorfesztivált, és engem is meghívtak. A fesztivált az elviselhetetlen polgármesteréről nevezetes, a buznyák határhoz közel eső falucskában, Sublódon, Komód mellett, a Nelson Rockefellerről elnevezett művelődési ház dísztermében tartották meg. A fehércselédekkel és titkosrendőrökkel befuttatott kerítés csak növelte az esemény rendkívüli jelentőségét. A Szomorfesztivál idejére Sublód egész területét mentesítették a humortól. Népszomorító brigádok jártak házról házra, és aki véletlenül elröhögte magát, annak részleteket olvastak fel Szponzorált Béla politológus Szép kilátások című könyvéből, amitől az illető azonnal elsírta magát. Egyidejűleg a falu tréfás kedvű gyógyszerészét, Pulyka Vincét tetőtől talpig vicctelenítették, amitől a kedélyes patikus apatikus lett. A nyugdíjas agronómust néhány órára frizsiderbe tették, hogy ajkára fagyasszák a mosolyt. A fesztivál megnyitásának napján a nyomasztó hangulat annyira rátelepedett a falura, hogy már mindenki nyomott volt.
A fesztivál résztvevőit egy a határon ide-oda ingázó kettős állampolgárságú medve barlangjában helyezték el, de erről őt elfelejtették értesíteni, amiből számos félreértés adódott. A Bérkakas utcai éjjeliőrök nappali tagozatának kórusa lóháton érkezett, őket nem kellett elszállásolni, mert a nyereg feltörte a személyiségüket, és állva aludtak. Egy nyalka fiatalember sárkányrepülővel próbált leszállni, de rosszul célozta meg a művelődési házat, és ráesett Kikapós Boriska globalizált fiatalasszony kosárba gyűjtött tojásaira, amitől besárgult, és a falu körzeti orvosa, dr. Homogén Agenor vizitdíj nélkül beoltotta hepatitisz ellen. Kikapós Boriska ezután ágyba fektette a fiút, és azzal a liszttel szórta be, amelyet gyönyöradományként utalt ki neki az önkormányzat. A fiú ettől úgy nézett ki, mint egy bepanírozott bécsi szelet. Ennek ellenére mégse tudta kirántani az ágyából. Pedig elénekelte neki azt a híres nótát, amelyet Sublódon már világrajövetelük után kívülről sírnak a kisdedek: „Ha kimegyek, nem vagyok én idebe”…” A bepanírozott fiú azonban nem ment ki. Ettől Boriska is ágynak esett, és csak a fesztivál után bújt ki alóla.
A Szomorfesztivált Szemmelverth Szaniszló karpaszományos pincemester nyitotta meg, megrázó erejű beszédétől a színpad két oldalán elhelyezett könnyezőpálmák sírógörcsöt kaptak. Egy középkorú férfit ki kellett vezetni a nézőtérről, olyan görcsösen rángatódzott, csak az előcsarnokban derült ki, hogy a füle beleakadt a nadrágtartójába. Egy várandós menyecske, Braunovics Fiktívné pedig annyira felindult, hogy a művelődési ház irodájában hozta világra gyermekét, akit rögtönzött névadó ünnepség keretében a fesztivál tiszteletére Braunovics Szomorkának neveztek el. Még a zsűri elnökének, Nefelejcs Artúrnak is annyira elnehezült a lelke, hogy emelődaruval kellett kiemelni őt a depressziójából.
Mire a fesztivál elkezdődött, az emberek valósággal dőltek a szomorúságtól. Az egyik pesti bulvárlap tudósítója, hogy elkerülje a feltűnést, árvízkárosultnak öltözött, és komor pofával figyelte a fejleményeket. Felléptek a műsorban anyaszomorítók, nyöszörgők, nyavalygók, vicsorgók, acsargók, valamint jajongók, búsongók és esengők. Az előadott műsorszámok többségét siralmas egyhangúság jellemezte. A nők visszasírták elvesztett ifjúságukat, a férfiak a régi szeretőjüket, az öregek pedig a forint huszonöt év előtti vásárlóerejét. A belpolitikai szomor kategóriájában csupán egyetlen versenyző indult, fellépése előtt néhány perccel azonban elállt a szándékától, mert eszébe jutott, hogy nincs még védett korban. A külpolitikai szomorban nyolcan indultak, de csak hárman jöttek el, mert öten elszegődtek békefenntartónak Findzsalisztánba, ahol gondtalanul lehet szomorkodni, és jól megfizetik. Volt rendőrszomor is. Az előléptetésére évek óta hiába várakozó őrmester a nyakába akasztott URH-n egy Deák Ferenc téri búsongót adott elő, de még aznap lefokozták. Eredményesen képviselték a nemzetiségi szomort a Pucovácról érkezett Pirgál testvérek: Jovo Pirgál, Dusán Pirgál és Mitka Pirgál. A kisedényi Vészmadár együttes a küszöbönálló világvégéről énekelt. Olyan szuggesztív erővel idézte fel Szodoma pusztulását, hogy sokan hazaszaladtak, és bekapcsolták a tévéjüket, hogy még utoljára láthassák a miniszterelnököt, a fesztivál védnökét.
Az egyik női versenyző, Oltári Baba „Nincs énnekem azon kívül semmim sem!” című saját szerzeményű kesergőjétől nemcsak a közönség, hanem a zongora is lehangolódott. A férfiak a torkukat köszörülték, a nőknek könnyben úszott a pillájuk. Sírnivalóan megható volt a 83 éves Vinipeg néni háztáji siráma, aki nem csinált semmit, csak megállt a színpad közepén, és bemondta, hogy mennyi nyugdíjat kap. Ettől az egész fesztivál sírni kezdett. Hosszan ünnepelte a közönség Dromedár Arankát, a 110 kilós pityergő kislányt, aki a zsűri elnökének ölében pityeregte végig a fesztivált. A műsor végén a teljesen elzsibbadt elnök tolókocsin hajtatott szálláshelyére. Mindenki riadókészültségbe helyezte a zsebkendőjét, amikor a rendkívül sokoldalú Fürdős Marika lépett színpadra. Ő egy köhécsi szipogóst, egy krákogi hüppögőst és egy Kresz Géza utcai züfecolóst adott elő, és úgy megríkatta a közönséget, hogy többen elkezdték a végrendeletüket fogalmazni. Öröm volt hallani a virtuóz Nikkelfinger Gusztáv mély átérzéssel előadott nyerítőszámát. Olyan szívtépően nyerített, hogy a faluban élő egyetlen cigány kivénhedt kancája hegyezni kezdte a fülét az istállóban. A cigányról jut eszembe, ahogy körülnéztem, megállapítottam, hogy én vagyok az egyetlen zsidó a nézőtéren. Mindenfelől mérsékelt magyar filiszteusok vettek körül, akik észrevehetően jóleső tekintettel nyugtázták jelenlétemet. Úgy látszik, megérezték, hogy nincsenek identitási, csak vérkeringési zavaraim. Bevallom, nem tesz boldoggá, hogy újabban anélkül, hogy erre bárkit felhatalmaztam volna, engem is besorolnak a védelemre szoruló állampolgárok közé.
Csak tudnám, hogy mitől akarnak megvédeni! Mint a várólistára került betegnek, örökké a fülembe duruzsolják: előbb-utóbb betolnak majd a műtőbe, aztán megnézheted magad! Az idén töltöm be a nyolcvanat, ha mindenáron meg akarnak védeni, akkor védjenek meg Hitlertől, aki évek óta reneszánszát éli a külföldi tévécsatornákon. Hetenként több eredeti, színes dokumentumfilmet mutatnak be róla, mint az archivált magyar filmeket vetítő csatorna Latabár Kálmánról. Melyikük hatása veszélyesebb az ifjúságra?! Ezúttal egy magyar csatornán került elém: A 20. század nagy románcai sorozatban Adolf Hitler és Eva Braun. Ezt az epizódot évek óta szorgalmasan vetítik, hogy el ne felejtsük. Ez csak egy rész a végtelenített „Führer-revüből”. A románc végét persze mindenki előre tudja. Mármint azok, akik túlélték. Az újszülötteknek azonban már csak televízióra alkalmazott történelem. És mindez csak kóstoló az ígéretes „sajtószabadságból”. A televízióban véget nem érő „Führer-fesztivál” helyett szívesebben népszerűsítem a Szomorfesztivált, amelyről rajtam kívül sem a rádió, sem a tévé nem fog hírt adni.
Visszatérve a fesztivál programjához: a legszebb népi hagyományokat elevenítette fel a csicsófalvi Tapadós Kálmánné, Szoprán Cecília, aki úgy visított, mint egy választási malac, akit megfosztottak a szavazati jogától.
Szinte az utolsó pillanatban lepleztek le egy szélsőséges röhögtetőt, Ádáz Ábrist, aki destruktív módon a színpadról akarta körülröhögni a zsűrit. Azonnal feljelentették, a rendőrség pedig kacagtatás alapos gyanúja miatt tüstént nyomozást indított ismeretlen tettes ellen, pedig a faluban évek óta mindenki ismerte. Személyleírása alapján nyomban körözni kezdték, mint a liptói túrót. Kihallgatása után büntetett előéletére való tekintettel valószínűleg szabadon bocsátják.
Ekkor emelkedett szólásra a zsűri elnöke, és belesírta a mikrofonba a zsűri döntését. A harmadik díjat a pusztapoprádi Szomorúszűz együttes kapta, amely mindent felülmúló kétségbeeséssel arról énekelt, mennyire szeretné már megváltoztatni a nevét. A második díjat egy fenemód elkeseredett fenékpusztai fiatalembernek ítélték oda, aki mindenkit elkeserített egyszemélyes keserűshow-jával. A Szomorfesztivál nagydíját, egy hordozható árnyékszéket az infrastruktúra kínzó hiányától szenvedő, mozgáskorlátozott Popelka Manóné fejőnő érdemelte ki, aki eredeti módon juttatta kifejezésre szomorúságát. Járókájára támaszkodva bevezetett egy sovány tehenet, és azzal együtt bőgött…
Befejezésül nem hagyhatom említés nélkül az ingyenbüfét, ahol mindenki díjtalanul ehetett-ihatott. Akinek pénzre volt szüksége, annak az Áldás Bank helyi kirendeltsége készpénzben fizette ki az igényelt Áldás-hitelt. Tanúja voltam, amikor az önkormányzat deklasszált éjjeliőre, lovag Kvassay Zsilip dédapjának évtizedek óta szalmazsákban őrzött három darab platina kötőtűjére jelzáloghitelt kért és kapott. A hitelhez devizában is bárki hozzájuthatott. Sokan előnyben részesítették a dél-amáliai piftát, mert hozadéka felülmúlja a hazai smafuét. A hangulatot kínos jelenet szakította félbe. Berohant egy feldúlt férfi, aki hónapok óta nem tudta visszafizetni az Áldás-hitel havi törlesztőrészletét, és elpanaszolta, hogy az Áldás Bank végrehajtót küldött lakására, aki lefoglalta a feleségét, és kitűzte az árverés időpontját. Arról utólag értesültem, hogy a végén minden elrendeződött. A férfi találékonyan főbe lőtte magát, az asszonyt megvásárolta régi udvarlója, és kifizette a tartozást. Azóta boldogan élnek, amíg az Áldás Bank hagyja őket.
Az Országos Szomorfesztivál véget ért. Újra lehet sírva nevetni. Úgy, hogy a süketek is meghallják.
Szilágyi György
