JNA24 médiafigyelő
Franciaország Izrael mellé áll, ha a biztonságát fenyegetik – jelentette ki a francia elnök, aki a jeruzsálemi parlamentben tartott beszédet. Nicolas Sarkozy kijelentette: az egész Európai Unió aggódik az iráni nukleáris program miatt, és Párizs nem tudja elfogadni, ha Irán atomfegyvert fejleszt ki. A francia államfő arra kérte Izraelt, hogy kössön békemegállapodást a palesztinokkal, és a béke érdekében állítsa le a zsidó telepek építését a palesztin területeken. (MR)
Miután a lisszaboni szerződés írországi leszavazását követően a jövő hónaptól az Európai Uniós soros elnöki tisztét betöltő Franciaország államfőjének, Nicolas Sarkozynek Európát illető tervei egy részéről le kell mondania, a köztársasági elnök a közel-keleti békeközvetítő szerepkörét jelölte ki magának – írták Sarkozy izraeli látogatása kapcsán hétfőn a francia napilapok szerkesztőségi cikkeikben.
Kedden Berlinben találkozik egymással az izraeli és a palesztin főtárgyaló, s a megbeszélésen jelen lesz az amerikai külügyminiszter is – jelentették be hétfőn a ciszjordániai Rámalláhban.
Raoul Wallenberg és Carl Lutz mellé egy eddig jórészt ismeretlen salvadori diplomata neve is felkerülhet a magyarországi holokauszt külföldi embermentőinek listájára. A londoni The Guardian beszámolója szerint hat évtized után kezd fény derülni José Castellanos tevékenységére.
Létében veszélyezteti az egyházi gyűjteményeket, hogy 2005 óta kevesebb mint a felére csökkent az egyházi fenntartású múzeumok és könyvtárak állami támogatása – tájékoztatta Egerben az Egyházi Könyvtárak Egyesületének elnöke hétfőn az MTI-t.
Tizenkét listavezető szám Nagy-Britanniában, hét az Egyesült Államokban. Százmillió eladott album, 25 év a popzene élvonalában – ez George Michael, a britek negyvenöt éve, 1963. június 25-én született popikonja.
Kedden Berlinben találkozik egymással az izraeli és a palesztin főtárgyaló, és a megbeszélésen jelen lesz az amerikai külügyminiszter is – jelentették be hétfőn a ciszjordániai Rámalláhban.
Létében veszélyezteti az egyházi gyűjteményeket, hogy 2005 óta kevesebb mint a felére csökkent az egyházi fenntartású múzeumok és könyvtárak állami támogatása – tájékoztatott Egerben az Egyházi Könyvtárak Egyesületének elnöke. Három éve még 800 millió, az idén már csupán 325 millió forintot kaptak a központi költségvetésből a felbecsülhetetlen vallás- és kultúrtörténeti értékű gyűjtemények gondozására – közölte Gáborjáni Szabó Botond, az egyesület éves közgyűlése előtt.
Az Új Generáció arra kéri a rendőrséget, hogy július 5-én, a melegfelvonulás napján „se nézze tétlenül, ha magyar polgárokat megdobálnak, összevernek, megfélemlítenek”.
Háromnapos nemzetközi szimpóziumot tartanak a Biblia évének egyik kiemelt eseményeként hétfőtől Esztergomban, a rendezvényen régészek, filozófusok és médiaszakemberek is tartanak előadást – erről Budapesten, sajtótájékoztatón számoltak be a szervezők.
A település határában lévő zsidó temető muszlimok és keresztények által közösen elvégzett felújításáért Podmaniczky-díjat kapott Kisvásárhely – tájékoztatta hétfőn az MTI-t a település körjegyzője.
Az Izraeli Munkapárt támogatja a parlament feloszlatását. Erről egyhangúlag döntött az Ehud Barak vezette kisebbik koalíciós párt parlamenti frakciója. A döntés a korrupciós botrányokba keveredett Ehud Olmert kormányának bukását jelentheti. (MR)
Az Izraeli Munkapárt hétfőn úgy döntött, támogatja a parlament feloszlatását – közölték a párt tisztségviselői.
Sokan készülnek július 5-re. A leszbikus, meleg, biszexuális és transzexuális magyarok közül sokan évente egyszer, csak ezen a napon mernek és tudnak „előbújni”, vállalni önmagukat. Készülnek azonban az Árpád-sávos neonácik is, egyre bátrabban és nyíltabban szervezik azokat a tavalyihoz hasonló erőszakos bűncselekményeket, amiket végre akarnak hajtani a felvonulók ellen.
Háromnapos nemzetközi szimpóziumot tartanak a Biblia évének egyik kiemelt eseményeként hétfőtől Esztergomban, a rendezvényen régészek, filozófusok és médiaszakemberek is tartanak előadást – erről Budapesten, sajtótájékoztatón számoltak be a szervezők. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek, D.
Mind helyi, mind szélesebb körben nagy visszhangot váltott ki nemrég Deák Istvánnénak, Várpalota országgyűlési képviselőjének az országos sajtóban elhangzott nyilatkozata, mely szerint a palotai önkormányzat pénze, a civil szervezetek támogatására szánt összegek fasiszta, szélsőjobboldali társaságokhoz szivárognak át. A város vezetése kategorikusan cáfolja az országgyűlési képviselő vádjait.
A német nyelvterület lapszemléje
Nem a magyar katonák végezték ki azokat az ukrán Szics-gárdistákat 1939-ben, akikért Kirilo ungvári és kárpátaljai ukrán pravoszláv püspök múlt pénteken misét celebrált – állítja Botlik József, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem docense, aki hétfőn nyilatkozott az MTI-nek.


