Forrás: MNO

Létében veszélyezteti az egyházi gyűjteményeket, hogy 2005 óta kevesebb mint a felére csökkent az egyházi fenntartású múzeumok és könyvtárak állami támogatása – tájékoztatott Egerben az Egyházi Könyvtárak Egyesületének elnöke. Három éve még 800 millió, az idén már csupán 325 millió forintot kaptak a központi költségvetésből a felbecsülhetetlen vallás- és kultúrtörténeti értékű gyűjtemények gondozására – közölte Gáborjáni Szabó Botond, az egyesület éves közgyűlése előtt. Mint elmondta: az Országgyűlés a költségvetés elfogadásakor, évről évre külön fejezetben határozza meg az egyházi gyűjtemények finanszírozását. Ha a jövő évi büdzsében nem sikerül, legalább a 2005-ös szintet visszaállítani, súlyos finanszírozási válság elé néznek az intézmények – szövegezte le.

Ez annál is inkább veszélyes – folytatta -, mert az egyházi múzeumok és könyvtárak különösen értékes gyűjteményeket gondoznak. Példaként említette, hogy az EKE által összefogott könyvtárakban mintegy 3,5 millió kötetet őriznek. A szervezet ökumenikus módon működik, összefogva a katolikus, a református, az evangélikus egyház könyvtárait. Ugyanakkor más protestáns egyházi könyvtárak, sőt az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem Könyvtára is tagja a szervezetnek – érzékeltette az EKE jelentőségét az elnök.

(MTI)

Comments are closed.