A vekkeres tüntetés plágium!
A Fidesz vekkeres tüntetésével kapcsolatban Sófár Egyesület az alábbi közlemény közlését tartja szükségesnek:
A Fidesz vekkeres tüntetésével kapcsolatban Sófár Egyesület az alábbi közlemény közlését tartja szükségesnek:
Nyilas zászlók alatt felakasztanivaló ellenséget gyártani bárkiből, zsidóból, újságíróból, íróból, nem demokratikus, és a Fidesz máig nem választotta el magát ettől a magatartástól
Tudjuk, különösebb hatásunk nincs arra, éppen ki a Fidesz vezetője (mindig Orbán , amúgy) ezért ezen kis írás célja mindössze annyi, hogy megismételje azt a sokak által már tudott tételt: amíg Orbán Viktornak hívják a Fidesz első emberét – bámilyen tisztséget is töltsön be éppen – addig a magyar közéletben nyugalom nem lesz.
1989 Október 5. (17 éve történt)
1946 Október 5. (60 éve történt)
2006. szeptember 28. (7. oldal)
2006.10.05., 2006. évfolyam, 40. szám
„Orbán Viktor egykori miniszterelnökként politikai ellenfeleit idegenszerűeknek és idegenszívűeknek nevezte, akik azonban a szavazásra jogosult nemzet jelentős részét alkotják. Ezzel nemcsak a volt kormányfő tagadta ki őket, s velük engem is a nemzetből és az erkölcsi egyenrangúságból, hanem szükségképpen azok is kitagadtak, akik az ilyen politikai vezetővel egyetértenek… Az önkormányzati választások előtti napokban a Parlament előtti tüntetők körében felolvastak egy jegyzéket kb.
olvasói levelek
Tudjuk, különösebb hatásunk nincs arra, éppen ki a Fidesz vezetője (mindig Orbán , amúgy) ezért ezen kis írás célja mindössze annyi, hogy megismételje azt a sokak által már tudott tételt: amíg Orbán Viktornak hívják a Fidesz első emberét – bámilyen tisztséget is töltsön be éppen – addig a magyar közéletben nyugalom nem lesz.
Sebestyén István
A főpolgármester karrierje kommunikációs tevékenységének köszönhető, a hanyatlást hatásos píár és marketing ellensúlyozza
A kormányfő a lemondás elutasításával a földhözragadt baloldali, a köztársasági elnök a felülemelkedésnek álcázott jobboldali ízlésre mutatott példát
Népszabadság * Ungváry Rudolf * 2006. október 4.
2006.09.28., 2006. évfolyam, 39. szám
2006.09.28., 2006. évfolyam, 39. szám
2006.09.28., 2006. évfolyam, 39. szám
2006. szeptember 26. (9. oldal)
Népszabadság * Fekete Gy. Attila * 2006. október 2.