2006.10.05., 2006. évfolyam, 40. szám
szerző: Buják Attila | Karácsony Ágnes forrás: 168óra
cimkék: önkormányzati választások, politika
Nagy okkersárga (megyei közgyűlési) tengeren úszik nyolc piros-kék hajó, élén a vezérhajóval, Budapesttel, amelynek kapitánya ötödszörre is Demszky. Tizenhat év után először fordul elő, hogy – „urnazárás utáni szózatában” – a köztársaság elnöke nyíltan bírálja, gyakorlatilag lemondásra szólítja fel a megválasztott miniszterelnököt, „jogosnak, érthetőnek” ismerve el a szélsőjobbos demonstrálók műfelháborodását. „Az Országgyűlés kezében a döntés” – mutatott irányt Sólyom László. Csakhogy az Országgyűlés összetétele a helyhatósági választással mit sem változott. Mégis sok minden más lett. A Köztársaság téren azért volt olyan nagy a csönd. Száz méterről csak néha hallatszott át a Tarlós-centrum aktivistáinak reménykedő diadalordítása, ahogy a differenciagörbe a „matematikai átesés” felé haladt. De nem esett át.
Kattintson a képre! Ha Észak-Pesten felszállunk a „piros húszasra” a Köztársaság tér felé tartva, képzeletbeli választási térképen utazunk. Egy ideig még a megdönthetetlen Derce Tamás (Újpest) birodalmában járunk (akiről hiába vette le a jobboldal a kezét, győzött), hogy egy szomorú kanyar után Angyalfölre, Tóth József MSZP-s polgármester örökbirtokára érjünk, s később a hatodik kerületben feltűnjenek az első Illés-poszterek. Leszállunk.
„Odaát”, két nyíllövésnyire, a „Tarlós-centerben”, a Köztársaság tér 1.-ben kanárisárga sportdzsekik sétálgatnak az őszesti párában. Várunk. Találgatjuk: átjönnek-e. Aggódhatott a BRFK is az elmúlt hetek után. Fél órával urnazárás előtt rendőrségi csapatszállító furgon gördül a kordon elé. Megáll. Csönd van. Azért megállapítjuk: a kormánypárt tavaszi, magnetikus vonzása csökkent. A „választási törmelék” (színigazgatók, kultúrmenedzserek, rendezők, vendégsmúzolók, megannyi „vipper”, drukker, nepper, győzelmi kalkulátor) nyomtalanul eltűnt. A ház üres. Úgy döntöttek, kényesen őrzik művészi függetlenségüket. Ötven ásítozó újságíró bolyong a kamerák között kávéra várva. Kávé nincs.
Gál J. Z. kommunikációs államtitkár az első érkező politikusféle. „Szervusztok” – kommunikálja. „Az utolsó héten felénk kezdett pörögni a mérleg nyelve – értékeli képzavartan a helyzetet egy miniszter. – Nem kapunk ki nagyon. Talán a megyékben.” Talán. De ott nagyon. A nagyvárosokra „ötven százalék körülit” jósol műmosollyal. És ott van Demszky aranytartaléknak.
„Demszky, Demszky!” – sóhajtoznak a szocialisták a folyosókon. A mentőangyal. Pár hónapja – sikereik csúcsán – még úgy szavaztak volna rá, mint a francia baloldal Chiracra, amikor Le Pen volt az ellenfél. Egészségügyi gumikesztyűben. Két hét alatt „Gáborrá” léptették elő. Jön is a szuperhelyettes Molnár Újbudáról. „Nyer a Gábor – prognosztizálja. – A közgyűlés is meglesz.” Molnár viszont hosszú ideig „úszik”. A végén – egymagában Budán – szuperhajrával előz.
A sajtófolyosónál magasabb (piros csuklópántos) szinteken dermesztő némaság. A vezetőség elbarikádozta magát a Kenyérmező utcára néző folyosón. (Négy őr, tíz politikus, három-négy feleség.) Csak Szigetvári kampányfőnök őgyeleg a folyosón padlizsánszín pólóban, terepszín pantallóban. Az extra szendvics villámgyorsan elfogy, felemészti az adminisztráció, átváltanak – ha proletár zsíros deszkára nem is – plebejus kolbászos kenyérre. Mandur házelnökhelyettest kérdezzük: mi az, amit most látunk? „Reneszánsz életöröm” – magyarázza kezét széttárva.
Gyurcsány miniszterelnök hat-negyvenkor érkezik. Nyolc riporter, kilenc fotós próbálná közszereplésre bírni, hajlana rá, mint mindig, de az asszony elráncigálja.
Hír még semmi, nulla feldolgozottság, amikor a köztársasági elnök komor árnya tűnik fel a képernyőn. Urnazárás utáni beszéde minden fideszes igényt kielégít. („Köszönjük önnek elnök úr” – kommentálja odaát Szijjártó Péter, demonstrálva a köztársaság történetében példátlan „nemzeti egyetértést”.) „A felháborodás jogos volt – recsegi Sólyom -, az országszerte kialakuló békés tüntetések számomra az emberek egészséges erkölcsi érzékét bizonyították. A megtisztulás azonban elmaradt… A demokráciába és a jogállamba vetett hit megrendült. Most az Országgyűlésnek van cselekvési lehetősége. Az Országgyűlés dönt a miniszterelnök személyéről” – zárja szavait vészjóslóan.
Kattintson a képre! A beszédet már délben „elpróbálták” a kamerának, tartalma kiszivárgott, diplomáciai körökben ismert volt. Pletykának hitte mindenki. Akkor tehát hajrá. Békés, tiszta szándékú demonstrátornak becézni a Kossuth téren fellépő „Egészséges Fejbőrt”, letenni a garast a „parlament zsidóit” regiszteráriába gyűjtő köztéri szónok mellett – igazán méltó, európai teljesítmény. Ami a hatósági túlkapásokat („békés tüntetők” állítólagos nyilvántartásba vételét, zaklatását) illeti, nem a rendőrség tehet arról, hogy a futball-lelátók közönsége ma már darabra megszámlálható. Sőt, hellyel-közzel be is kell gyűjteni őket egy kis fényképezésre.
„Olaj a tűzre – kommentálja Lendvai frakcióvezető asszony elhaladtában. – A parlamenti többség nem az erkölcsi parancsok ellenére, épp azok mellett áll ki. Egyetlen érvényes erkölcsi parancs vezérelheti: tegye, amit az ország számára a leghasznosabbnak lát. Ezért megingathatatlanul támogatjuk a kormányt és a miniszterelnököt. Nem az ország van morális válságban, a választó azt tette, amit szokott. Ugyanolyan arányban ment szavazni, mint mindig. A magyar közéletre jellemző a súlyos morális deficit. Tapasztalhatta ezt az elnök úr is, amikor őt választották elnökké, felettébb bizarr körülmények között.”
Ám ez a maximum, ameddig a szocik elmennek. („Más a véleményük.”) Annál inkább, mert van nagyobb bajuk is. Jönnek az első eredmények, és feltűnik az országtérkép. A megyei közgyűlésekben az állás tizenkilenc-null: a mappa annyira besárgul, mintha hepatitist kapott volna. Sorra esnek el győztesnek tippelt városok. A régieket tartja a Fidesz, Kaposváron Szita Károly, Győrött Borkai lólengőbajnok tarol. Az SZDSZ három rend-szerváltáskori relikviának számító, „történelmi” polgármestere (Veszprém, Szekszárd, Békéscsaba) távozik. A liberálisok eltűnnek a térképről.
A belső egyetértés is példás. Salgótarjánban „ex-MSZP-s” polgármester gáncsolja el hajdani párttársát. A „Kis Moszkvába” diadallal vonul be a „Kis Napóleon”. Pécsett is rezeg a léc. Debrecenből Kósa polgármester jelentkezik purifikátori szerepben. Erkölcsi elveket hirdet a képernyőről, iskolázza a nemzetet, tarisznyájában elképesztő számú, ötvenezer szavazattal. (Hetvenöt százalék! Ennek még Orbán sem örül.) Lendvaiék lelkén mély sebet üt Egervár kapitulációja, tizenkét éves jobbos ostrom után. Hiller pártelnök szürke arccal rohan át a keresztfolyosón. Olyan feldúlt, hogy rémült titkárnők serege veti magát utána.
Egyre fullasztóbb kérdés, hogy mi történik Demszkyvel. Kiütéses vagy pontozásos a vereség? A kapu előtt dohányzunk, mikor az Erkel Színház felől felhangzik a Tarlós-center aktivistáinak mámoros rivalgása. Szaladunk a székházba: egyszázaléknyit szűkült a különbség. Aztán még egyet. Megindult a „matematikai átesés”. A következő félórában minden a csökkenés sebességén múlik. De az lassul. Combinó Gábor, ha döcögve is, bevonszolja magát a remízbe.
Kattintson a képre! Közben a kivetítőn megjelenik egy tömör sziluett, a szokottnál is keményebb, akaratosabb (bár kisimultabb) homlok. Orbán Viktor ragadja fel a Sólyom elnök által elhagyott fonalat, hogy méltassa a „magyar nép történelmi győzelmét”. „Ó, neked minden történelmi, ami veled történik – morogja egy szocialista. – Ha ebédelsz, történelmi a bableves.” Orbán rendíthetetlen. Elképesztő felfedezéssel szolgál: 52-35-re nyertek, ha ez országgyűlési választás, most ennyi az eredmény. Ami vitathatatlan. Búcsúzó mondatában megfenyegeti az MSZP-t: ne merjen ellenszegülni „a magyar nép történelmi akaratának”!
„Az uniós állásfoglalás után már nem meri a csommaggal együtt elküldeni Gyurcsányt. Nagyvonalú. Csak a miniszterelnököt menesztené” – kommentálja Lendvai Ildikó.
A Köztársaság téren vontatottabban halad a beszédírás. Gyurcsány, Lendvai, Hiller tíz körül elhagyja a „vezérlőt”, hogy tisztázza a „kommunikáció alapelveit. „Ugye, mi nem szomorkodunk?” – mondja Gyurcsány egy tisztes aktivista hölgynek, aki majdnem sírva fakad. „Menjünk” – mondja méteres lendületet véve, mint egy légionárius. Nagyon hosszú tizenöt lépcső előtt áll, kíméletlen vakuvillogásban. Érti a figyelmeztetést, érti, mondja odalenn, de azt is tudja: nincs más politika. És ami rövid vagy középtávon biztos hogy népszerűtlen, még Magyarország üdvére válhat.
Öt perc után mindenki távozik. Gyurcsány is. A tévések cuccolnak, Hiller és Lendvai „egyezteti az eredményeket”. „Rossz volt a kommunikáció” – mondja a volt stratéga. „Kapkodóak a reformok” – állítja más.
A valódi újdonság Lendvai frakcióvezető szerint: „Orbán Viktor és az agresszív, töredékes szélsőjobb taktikai egymásra találása. Eddig úgy hittük, ez nem működik. Most rátaláltak a finom összjátékra – azonosulás és elhatárolódás finom elegyére -, mellyel a feszültség bármikor a robbanás határáig fokozható.”
