2006.09.28., 2006. évfolyam, 39. szám
szerző: Trencséni Dávid forrás: 168óra
cimkék: politika, tüntetések
Kormány- és rendszerellenes tüntetéstől meg zavargásoktól volt hangos az elmúlt héten Budapest. Lapunk stábja együtt élt a köztereken az elégedetlenkedőkkel és a rendbontókkal.
A miniszterelnök balatonőszödi „böszme”-beszédének nyilvánosságra kerülése után, még azon melegében, vasárnap este spontán tüntetés alakul ki a parlament előtt. Spontán transzparensekkel, spontán pártlobogókkal. A spontánok rigmusai – „Gyurcsány, takarodj!”, „Mondjon le!” – kiforratlanok, sematikusak. (Senki, de tényleg senki nem szervezte – bizonygatják utóbb a szervezők.) Egy részük szervezetlenül átvonul a köztársasági elnök rezidenciájához, Sólyom Lászlótól – tüntetőknek csak Laci bácsi – követelve a kormányfő menesztését. A Fidesz sokatmondóan hallgat. Az egy-két ezres tömeget ritkítja az éjszakai hideg, reggelre alig tucatnyian maradnak a Kossuth téren. De kitartanak – ígérik -, addig legalábbis, amíg a miniszterelnök. És várnak. Várnak Sólyomra, aki az utolsó reményük, és Orbánra, aki az utolsó utáni.
A hétfő délutáni ezrek csalódottsága szinte tapintható. Sólyomtól csak egy morális ejnye-bejnyére futja. Többre ugyanis – szól az első számú közjogi méltóság – nincs jogköre. A demonstrálók számára ésszel felérhetetlen: az állam első embere nem kergetheti el a legutolsó hazudozót? És a Fidesz is csupán ímmel-ámmal ágál. A vezér sehol, narancsnyikok vezetik a verbálattakot. A tüntetők előtt világos: bár sokan mondják, megértik őket, ügyüket senki nem karolja fel a parlamenti patkóból. Azon kívülről annál többen.
Az országra telepedő döbbenetnek nyomát sem leljük a Kossuth téren. Este hétkor bő tízezer ember figyeli a szónokokat. A minőségi változás kézzelfogható. Ácsolt színpad az ideológusok alatt, aggregátorból áram is kerül. A villamossínen rögtönzött standok: békebeli sós perec (400 forint) és üdítő (350) a sláger, de falhatunk amerikai hotdogot is. A környék legtöbb kávézója sötétedéskor inkább bezár. Üzletileg nem, de amúgy jobb félni. Csak az MTV-székház mögötti Zoltán utcában hosszú a sor. Három kocsma reszkíroz és kasszíroz. Az úri közönség kerti asztalnál fogyaszt, és (hír)tévén kíséri figyelemmel az eseményeket. A tér másik oldalán egyetlen, elegánsabb egység tart nyitva: dobostorta habos kávéval. Itt polgári a forradalom.
Az éjszakai bevetést a Kossuth tér sajátosan értelmezi. Egyszerre beszélnek karhatalmi túlkapásokról („Képzeljétek! A rendőrök visszadobták a kockaköveket! Ehhez nincs joguk!” – magyaráz egy fiatal veterán) és „forradalmár testvéreink” hősiességéről. Nehezen körülhatárolható helyet követelnek maguknak a jogállami keretek között. A forradalmi helyzetre tekintettel amnesztiát kérnek a 150-es létszámúra duzzadt előállítottaknak, miközben a teljes politikai elit – beleértve az ellenzéket és a köztársasági elnököt – távozását és börtönnel vegyített elszámoltatását követelik. (Mi csak kétszer írtuk le ezt a mondatot. A téren percenként négyszer hangzik el.)
A komikumba fulladt szerda éjszaka után mindenki biztosra veszi, nem kell zavargásoktól tartani. A rendőri készültség nem csökken, ám az ujjak sem fehérednek el a pajzsok markolatán. Mindenki a szombatra spekulál. Előzetes ígérete ellenére Orbán Viktor viszszamondja a hétvégi nagygyűlést. A csalódottak a Kossuth tér létszámát növelik majd – reménykednek a parlament előttiek (számuk este tízre stabilan eléri a 12 ezret), és ettől tartanak a rendőrök is. (A helyzetet hazai Fradi-meccs súlyosbítja.)
„Mit hallottál, hol lesz?” – a leggyakrabban elhangzó kérdés a Kossuth téren. A holnapi szabadnapra tekintettel némileg emelkedik a megjelentek száma, de még így is 15 ezer körül marad. Sokan választják péntek esti buli előtti bemelegítésnek a tiltakozást. Kiöltözött lányok korzóznak árpádsávok árnyékában, inkább kokettálnak, mint rendszert váltanak.
A felszólalások között üde színfolt, amikor egy férfi papírról olvasni kezdi a parlamentben ülő zsidó képviselők neveit. A várt hatás nem marad el. A tömeg pfujol, a cenzúra lecsap: ettől kezdve előre be kell számolni, miről beszél, aki a mikrofonhoz lép. Marad a kódolás.
Újabb lépés a technikai civilizáció felé: a tiltakozás szervezői óriási monitort szereztek, hogy az Alkotmány utca végében állók is lássák az eseményeket. Túlzott optimizmus. A tömeg talán ha megduplázódott, de a környék utcáit nem lepi el. Ez nem az a kétmillió…
A felszólalók egy része azonban ismerős a Fidesz tagnyilvántartásából. Két ötvenhatos és egy „forradalmár” között színre lép Pozsgay Imre és Szűrös Mátyás. A veterán kommunistáknak itt üdvrivalgás jár. Ahogy Schmitt Pál alelnöknek is, bár ő csak fehér szalagot aggatna mindenkire. Kicsit tiltakozva az erőszak, nagyon a kormány ellen. (Bőrfejűek bakancsában látunk fehér fűzőt, ám szakértőnk kiábrándít: nem fideszesek, hanem hitleristák. Ez a megkülönböztető jegyük.)
A nyugalom napja. A Kossuth téren fáradt, alig lelkesedő szórvány hallgatja a beszédeket. Lengetve nosztalgiáznak, épp egy hete…
Az élet igazolni látszik, hogy „lesznek tüntetések, lesznek. Lehet tüntetni a Parlament előtt. Előbb-utóbb megunják, hazamennek”.
