A kormányfő a lemondás elutasításával a földhözragadt baloldali, a köztársasági elnök a felülemelkedésnek álcázott jobboldali ízlésre mutatott példát
Gyurcsány lemondásával Magyarországon nem oldódik meg semmi. Ettől ugyanis a jobboldal jelentős része nem változik meg, és ez nagyobb baj, mint az, hogy a baloldali miniszterelnök bevallja, hogy hazudott, a jobboldali ellenzék vezére, potenciális miniszterelnök pedig azt hazudja, hogy sohasem hazudott. E jobboldal tagjainak jelentős része szilárdan hiszi, hogy kizárólag ők képviseli a nemzeti és a polgári érdeket, holott minden demokratikus irányzat képviselőinek kijár az elismerés, hogy nemzeti és polgári érdeket képviselnek, csak kinek-kinek más-más az, amit a nemzet és a polgári demokrácia érdekében helyesnek tart. Hiszen a pluralista demokrácia a polgári.
Mint korábban a kommunisták
Mióta 1989-ben felszabadultam, nem vetettek véget ennek a vacak kisajátításnak, amellyel folytonosan megaláznak. Legutóbb az ország háza előtt napokon keresztül a feltűnő nemzeti jelképekkel tüntetők. Életem négy évtizedét éltem le kommunista uralom alatt, abban ugyancsak azt hirdették, hogy egyetlen kizárólagos politikai igazság létezik, a kommunistáké. 1989 után a mai jobboldal jelentős része viselkedik eszméit tekintve úgy, ahogy korábban a kommunisták. Orbán Viktor egykori miniszterelnökként politikai ellenfeleit idegenszerűeknek és idegenszívűeknek nevezte. Akik azonban a szavazásra jogosult nemzet jelentős részét alkotják. Ezzel nemcsak a volt kormányfő tagadta ki őket, s velük engem is a nemzetből és az erkölcsi egyenrangúságból, hanem szükségképpen azok is kitagadtak, akik az ilyen politikai vezetővel egyetértenek.
Elborzasztó gondolatmenetek
Ugyanez az ember ellenzékben, hazám erdélyi felében nemcsak azt állította, hogy a magyar baloldal folyton ráront a nemzetére (amivel a nemzeti érzelmek és gondolkodás kisajátításának adott megveszekedetten újabb hangsúlyt), hanem mintegy célzatosan eljátszott azzal a gondolattal, hogy ennek genetikai alapjai is lehetnek. Elborzadok ezektől a gyalázatos gondolatmenetektől. Orbán az európai nyilvánosság előtt játszik olyan tűzzel, melynek ötven évvel korábban több mint félmillió magyar áldozata volt. Teljesen mindegy, hogy aki ilyen gondolatmeneteknek politikusként hangot ad, rasszista-e vagy sem. Elek István, amikor ennek a miniszterelnöknek a tanácsadója volt, megpróbálta felvetni a zsidókérdést. Arról írt, hogy a magyar közéletben zsidók vannak, és ez politikailag jelent valamit, mert politikai következményei vannak. Különben mi a patvarnak kellene beszélni arról, hogy a közéletnek zsidó származású szereplői is lehetnek. Ilyen alapon még milyen származású szereplői lehetnek? Vagy csak a zsidók képviselnek olyan specifikumot – azon kívül, hogy sohasem tudják elfejteni, hogyan hagyták a felmenőiket meggyilkolni a második világháború vége felé -, melyről politikai publicisztikát (értsük jól: nem szociológiailag, nem társadalompszichológiailag, nem tudományos értelemben) kellene írni?
Az elnöki szék magasából
Az önkormányzati választások előtti napokban a Parlament előtti tüntetők körében fölolvastak egy jegyzéket kb. negyven olyan közszereplőről, aki feltehetően zsidó származású – ezzel „bizonyítván”, hogy Magyarország nem antiszemita. A tüntető tömeg túlnyomó része Orbán Viktor híve. Aki azt állítja, hogy nincs abban semmi különös, ha egy ilyen jegyzéknek a mai magyar kormány, a mai magyar baloldal és a liberálisok ellen tüntető tömegben nyilvánosságot adnak, és nem tartja elengedhetetlennek, hogy az ilyen jegyzéket készítő emberekkel mindenféle politikai kapcsolatot megszüntessen, az vagy hülye, vagy hazudik. Az a jegyzék az európai történelem ismeretében halálos fenyegetést jelent. Az árpádsávos zászlót azon a tüntetésen napokon keresztül fennen lobogtatták. Igaz ugyan, hogy ez a zászló ősi magyar jelkép. De az is igaz, hogy ezt jelképnek utoljára a nyilasok használták, és ezért a lobogtatása ma Magyarországon legalább százezer honfitársam arcába vágja, hogy semmibe veszik az érzéseit, melyek a hozzátartozóikhoz fűzik, akiket e zászlót választó nyilasok gyilkoltak meg. Akik ilyen érzéseket semmibe vesznek, rettenetes emberek.
Elek István a minap azt írta publicisztikájában, hogy nincs közös nevező a nézetei és balliberális barátainak a nézetei között. De miféle barátokról beszélhet? Elek a jobboldalhoz húz, ha egyetért az „idegenszívűzéssel”, az esetleges genetikai meghatározottság emlegetésével, hogy barátkozhat az „ilyenekkel”? Ha nem ért egyet, miért a Fideszt támogatja?
A kormányfő a lemondás elutasításával a földhözragadt baloldali, a köztársasági elnök a felülemelkedésnek álcázott jobboldali ízlésre mutatott példát. Szervezetlen, tiltakozásukban magára hagyott tömegnek állította be a választások utáni beszédében a Parlament előtti tüntetőket, akikben ezért „támogatásra találtak a tüntetés eredeti [értsd: „gyurcsányi”] okán kívüli jelszavak és felhívások” is.
Decensen kikerülte, hogy a nyilas zászlóktól és a zsidónévsortól nemcsak a tömegben, hanem a jobboldali pártok szócsöveiben sem volt tapasztalható jól felismerhető elhatárolódás. Az is jellemez, hogy miről nem beszél valaki az elnöki szék magasából.
Otthontalanná váló haza
A mostani önkormányzati választásokon is lemérhető, hogy a magyar választók hány százalékát nem zavarja mindaz, ami másokban félelmet kelt: ez most legalább 52 százalék volt, ha csak a Fidesz jelöltjeire szavazókat vesszük. Ennyi ember tekinti nem létezőnek vagy elhanyagolhatónak vagy (ilyen is lehet közöttük) helyesnek a nyilas zászlók lobogtatását, a zsidónévsort, a nemzeti érdek kisajátítását, az idegenszerűzést. Mindazt, ami miatt megint otthontalanná válik a hazám.
Hiteltelen a heves tiltakozásuk a hazugságát bevalló kormányfő ellen, mert a sokkal nagyobb, a gyűlölettől áthatott hazugságok ellen nem tapasztalok köreikben ugyanilyen határozott és heves szembeszegülést. A félelmeimet veszik semmibe, és a szakadékot növelik, amely engem a magyar jobboldal többségétől elválaszt.
Ungváry Rudolf író
