Kezdőlap » Lexikonok » Ki Kicsoda » Bibó István

Bibó István

Bibó István Budapesten született 1911. augusztus 7-én.

Tavasszal avatják a pesti Duna-parton, a Parlament tőszomszédságában az első Bibó István-emlékművet, amely Széri-Varga Géza alkotása. Az 53 esztendős, Csobánkán élő szobrász tizenhárom pályázó közül ‘kiütéssel’ győzött a versengésben, nagyágyúkat utasítva maga mögé.

Markó László: Ki kicsoda a magyar történelemben?

Az SZDSZ 1988 novemberében, a Rendszerváltás programja címet viselő kék könyvében kinyilvánította, mely politikai áramlatok, illetve szereplők utódjának vallja magát. E felsorolásban helyet kapott az Eötvös József nevével fémjelzett reformnemzedék liberalizmusa, Jászi Oszkár és a polgári radikalizmus, Kéthly Anna és a magyar szociáldemokrácia, Bibó István és a magyar népi mozgalom, Nagy Imre és az ötvenes évek kommunista pártellenzéke, hiányoznak viszont a magyar parlamentben, sőt a kormányban is az idők folyamán helyet kapott liberális pártok. Az SZDSZ például akkor és azóta is módszeresen kerüli, hogy elődjének tekintsék a dualizmus kormánypártját, az 1875-ben létrejött Szabadelvű Pártot, amely pedig éppen liberális gazdaság- és társadalompolitikájának köszönhette sikereit.

Műsorvezető: Gaskó Balázs és Szabó István

Sokan vélik úgy manapság, hogy a nemzeti függetlenség – 1848, 1918, 1956 középponti követelése – teljesen elavult.

Vae victis?

Népszava Napilap 2005. február 14. hétfő

NOL

NOL

Vendégünk Gombár Csaba

sofar, 2004. december 10. 18:00  UJS, Bibó István Vendégünk Gombár Csaba bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Location:

Két október tizenötödike

Bezárás | Nyomtatás

Elsikkasztott történelemlecke

Közzétesszük az eddig megjelent legátfogóbb tanulmányt a magyarországi zsidókérdésről. Bibó tanulmánya különösen azért jelentős, mert 1948-ban írta, alig néhány évvel a vészkorszak után. Nem csak a hazai helyzetet tekinti át nagyon figyelemreméltó objektivitással, hanem történelmi visszatekintést is ad az antiszemitizmus globális és magyarországi kialakulásáról.