Forrás: Népszava

Népszava Napilap 2005. február 14. hétfő

Arról, ami eltűrhetetlen

A cudar idő ellenére február 12-én budapesti polgártársaink – a Budai Várban emlékeztek meg a főváros felszabadulásának 60. évfordulójáról. Az ünnepségen számos jeles értelmiségi s civil szervezet tagjai között ott volt a magyar kormányfő s ott voltak a koalíciós pártok vezetői is. Megemlékeztek arról, hogy hatvan évvel ezelőtt a nagy nyugati demokráciákkal szövetségben harcolva a szovjet hadsereg kiűzte hazánk fővárosából a világtörténelem leggyalázatosabb rezsimjének, a német náciknak és magyar cinkosaiknak csapatait. Úgy gondoltam, ha másban nem, ebben a megcáfolhatatlan igazságban a magyar parlament pártjai, függetlenül attól, hogy jobb-, vagy baloldaliak, a történelem igazság jegyében egyetértenek. Csalódtam! Nem csak azért, mert a jobboldal (nemzeti konzervatív?) politikusai e megemlékezésen is távollétükkel tüntettek. Mondhatjuk: ezt már megszoktuk. De azt a botrányt nem, hogy a legnagyobb ellenzéki párt fővárosi frakcióvezetője – az utókor számára álljon itt neve, Kupper András – külön közleményben szólítsa fel az MSZP és az SZDSZ vezetőit, velük együtt értelemszerűen a megemlékező budapesti polgárokat is, hogy ne menjenek el Budapest náciktól való felszabadulásuk napját megünnepelni.

A botrányos felhívás arra hivatkozik, hogy ‘a szovjet megszállás alatt Budapesten az orosz katonák 50 ezer nőt erőszakoltak meg, rengeteg civil férfit agyonlőttek, kifosztottak s a szovjet megszállás rémtetteit fél évszázadon keresztül titkolták.’ Próbáljunk meg tárgyilagosnak maradni, s világosítsuk fel a Fidesz fővárosi frakcióvezetőjét, hogya közvélemény ismerte, a történettudomány pedig tárgyalta már a rendszerváltást megelőző években, hogy a Moszkvától és a Volgától iszonyatos szenvedések és veszteségek árán Budapestig, majd a háborút győztesen befejező Berlinig előrenyomuló Vörös Hadsereg egyes katonái igenis követtek el súlyos túlkapásokat, bűnöket . Történtek botrányos hitványságok az egyébként a Szovjetuniónak minden ok és alap nélkül (botrányos hitványsággal véres szenvedést okozva )1941 júniusában hadat üzenő Magyarországon is. Noha az 50 ezer megerőszakolt nő (honnan veszi Kupper képviselő ezt a mérhetetlenül túlzó számot?) mint ahogy így, ebben a formában otromba túlzás ‘rengeteg meggyilkolt civil férfiről ‘beszélni.Szeretném leszögezni: számomra is felháborító fenti idézeteknél természetesen nagyságrendekkel kevesebb számú erőszakoskodás és túlkapás is. De, mint a baloldalisággal vagy a szovjetek iránti elfogultsággal ugyancsak nem vádolható Bibó István 1947-ben írt nagy tanulmányában leszögezi: ezek a bűnös tettek, amelyek gyakran primitívségből és az ellenség Magyarország iránti bosszúállásból eredtek – nem a szovjet hadsereg s 1945-ben még nem is csak a szovjet vezetés hivatalos politikája volt, hanem olyan egyéni túlkapások, amelyeket rögtön a harcokat követő hetek kezdődő konszolidációjában – erre sok tízezer budapesti a tanú – a szovjet katonai rendészet szigorúan büntetett s nem egyszer végletes szigorral megtorolt. Ezzel együtt jogunk van a randalírozó katonák rémtetteit elítélni.

Csakhogy! Ismét Bibóra, meg a történelmi igazságra hivatkozva kérdezzük meg a prominens Fidesz-politikust: az orosz katonák még oly visszataszító, egyéni bűntetteivel szemben nincs-e nyomasztó túlsúlyban a német náci megszállók s a magyar szélsőjobboldali cinkosaik szervezett, központi, politikai akarattól vezérelt egyéni brutalitással csak felerősített történelmi bűntett halmaza? Nem kívánom az egyik hitványságot a másik galádsággal felmenteni, de azért úgy vélem, hogy képtelenség történelmi léptékkel összemérni a szovjet katonák magyar földön elkövetett disznóságait a náci rémtettekkel a legkésőbb 1944. március 19-e után a magyar törvényes (!) kormány és- tisztelet a kivételnek – a közigazgatás, a csendőrség, (hogy a nyilasokról ne is szóljunk,) által elkövetett rémtettekel. És itt nemcsak a németeket is meglepő buzgalommal végrehajtott 530 ezer zsidó származású magyar állampolgártársunk halálba való deportálására gondolok. Hanem arra, hogy micsoda felelősség terheli azokat a politikai és katonai vezetőket, akik háboru utolsó napjáig százezrével (ez nem légből kapott szám!) űzték a biztos halálba a szerencsétlen magyar katonákat, s ezrével vetették pusztulásba a 17-18 éves leventéket. Ezzel a szörnyű történelmi igazsággal szemben az orosz katonák kétségtelenül elítélendő egyéni túlkapásaira hivatkozva nem tudom mit gondoljak, hogy magát demokratikusnak tekintő párt fővárosi képviselőiről, aki leinti és megszidja a borzalmak elmúlásától megemlékezni akaró fővorosiakat. Érdekes – ugyanakkor sem Kupper képviselőnek, sem más vezető politikusnak egyetlen elítélő szava sem volt arra, hogy visszaélve törvényeink ma már tényleg túlon-túl megengedő voltával – a Hősök terén február 13-án Árpád-sávos zászlók alatt a Fővárosi Bíróság ítéletével első fokon már feloszlatott nyíltan náci Vér és Becsület Egyesület fasiszta indulókat harsogva merte meggyalázni Budapest felszabadulásának ünnepét.

Végezetül kérdem: a Fidesznek olyan nagy szüksége van a szélsőjobb ‘vér és becstelenségig’ terjedő szavazataira, hogy még azt is jónak látja megtenni, hogy Csurka Istvánt jobbról előző megnyilatkozásokra ragadtatja magát?

Szász István

CopyRight Népszava